A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-06-17 / 24. szám

■Viiii$Ka{

Olvasni, jót és hasznosat

A mi (lataiságunk semmivel sem rosszabb az előző korok fiatalságánál, s mint ahogyan már Onődl elvtárs rámutatott, egyáltalán nincs szükség „ezek a mai fiatalok” és hasonló kijelentésekre, mert teljesen alaptalanok, s talán nem is Jogosak részünkről. Alaptalanok, mert nincs okunk a szégyenkezésre. Jogtalanok, mert mi, felnőttek neveltünk ilyen ifjúságot.

Még azt is meg kell mondanom, hogy az esetenként tapasztalt durvaságokat, fiatalos hibákat sem szabad olyan színben feltüntetnünk. mintha általános Jelenségről lenne szó.

A hatalmas társadalmi fejlődésnek, melyen az utolsó 15 év alatt átmentünk, az eredménye az, hogy nálunk, a nevelés már nemcsak a pedagógusok és a szülők ügye, hanem mlndnklt érdeklő, mindenkit érintő, s a kommunista Jellemtipus megformálásában mindenki részvételével megvalósuló folyamatnak a kezdetét Jelenti.

Én elsősorban mint pedagógus, mint irodalom szakos szeretnék hozzászólni a kérdéshez, s a nagy. általános kérdések tisztázását másokra hagyni.

Az irodalom társadalmi szervező ereje ma már csaknem minden Irni-olvasni tudó ember előtt Ismeretes. S az irodalom ezt a célját a szép megmutatásának segítségével éri el. Az irodalom tartalmasságából, de mindenekelőtt élet és valóságra alapozottságából (objektivitásából) adódik, hogy a társadalmi élet minden vonalán, így a fiatalság megformálásában Is aktív módon vesz, illetve vehet részt.

Miért kellett, sajnos, feltételes módba tennem ezt a nagyon is helyén való állítást? Még mindig vannak fiatalok, akik nem olvasnak, s így természetesen nem is hathat rájuk az irodalom. Noha ez nem általános Jelenség, s az utóbbi időben különösen sokat tettünk ezen a vonalon, mégis kell róla beszélnünk, mert a legtöbb faragatlanság, durvaság, egoizmus stb., amelyek esetenként egyes fiataloknál, tapasztalhatók, (öregeknél gyakoribb és ravaszsággal párosul), annak következménye, hogy nem tudják értékelni saját tetteiket, mert olvasottság hiányában nem Ismerik sem magukat, sem a körülöttük lévő világot, így természetes, hogy a két tényező: a gyermek szubjektuma és az objektív világ között nincs meg a szükséges összhang, és így ezek a fiatalok csaknem minden tettüket furcsa elképzelésekre alapozzák. Hasonló Jelenséggel találkozhatunk olyan fiataloknál is, akik viszont nagyon sokat olvasnak, de teljesen kritikátlanul, nem különböztetve meg az értékes könyvet az értéktelentől, a valószerű Jelenséget a lehetetlentől.

Ezen a téren nagy a hiányosság a szülők részéről. Sajnos, még ma sem ritka az olyan szülő, aki megtiltja gyermekének az olvasást, vagy egyszerűen nem ad módot, időt, lehetőséget arra, hogy a gyerek olvasson. Nem az olyan kificamodott gondolkodású embereket akarom bírálni, akik szerint a kártya előbbre való a könyvnél, de a maradi gondolkodás e Jellegzetesen megnyilatkozó formájával talán már épp ideje lenne a XX. század második felében, a kulturális forradalom időszakában véglegesen leszámolni. Ha ilyen szempontból nézzük a szülőket, akkor nem kétséges, hogy ezek a szülők maguk is nevelésre szorulnak, (s talán nem nagyobbra-e mint a gyermekeik?) s vajon ez nem a pedagógusok és szomszédok feladatai

Tanítsuk meg olvasni, kulturáltan szórakozni az embereket. Mindenki kezébe könyvet! Ezek azok a gondolatok, amivel minden tanítónak foglalkoznia kell, hisz annyira koncentráltan ml sem hat az emberek erkölcsi, esztétikai és értelmi fejlődésér, mint egyegy Jól megválasztott kflnyv. Ha ezt a becsületből és hivatástudatból vállalt munkát szeretettel és odaadással végezzük, nem kétséges, hogy rövidesen komoly eredmény koronázza munkánkat.

Ezután azonban még mindig gondos, kitartó

Egy este Romanéknál

Kevés olyan este akad as ember életében, mint amilyet Karel Héjakkal, leghíresebb fotóriportereink egyikével töltöttem Ltbeáben, Prága peremén, a Roman családnál Évát és Pavelt talán nem kell kfilfln bemntatnnnk. A világbajnok-párt, a műkői csolyásós legjobbjait ma mér mindenki ismeri. Amikor azonban meglátogattuk őket, a másik Roman kéttűst — a szülőket — Is megismertük. Mint mindig, most Is a háttérben álltak. De érdemeik a csehszlovák mfikorcsolyázás egyik legnagyobb sikerében nem sokkal kisebb, mint a győzteseké. Az apa és anya sohasem sajnált semmilyen áldozatot meghozni, hogy gyermekeik számára lehetővé tegyék kedvelt sportjuk Ozásét. S e segítő tevékenységűket még ma is, amikor a Román-testvérek már megnyerték a világbajnokságot, folytatják. Az apa válaszol a világ minden sarkából érkező ezernyi levélre, az anya pedig beavatja Evét a konyhaművészet rejtelmeibe Pavel gépészmérnöknek készül, Éva építésznek, s szabad perceit a festészetnek szenteli. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a jövő hivatásukban a Román-testvérek éppen olyan sikereket fognak elérni, mint a sport téren.

Jlftl HÓRA

Éva szabad idejében rajzol és festeget

A lengyel Panoráma című folyóirat szerkesztője meginterjúvolja a Román-testvéreket

munkára van szükség, hogy a kipattanó virágból érett (a szülők esetében másokat is érlelő) gyümölcs legyen. Vagyis nemcsak arra kell rászoktatni az embereket, hogy olvassanak, hanem arra is. hogy megválogassák olvasmányuk tárgyát.

Ez a válogatás különös figyelmességet, gondosságot, a gyermek ismeretét követeli meg a tanítótól. Nem ritkaság, hogy fiaink kalandos ponyvaregények olvasásában lelik örömüket, s a tanítók helyszínen igyekeznek „orvosolni” a bajt — egyszerűen elveszik a könyvet.

A legújabb lélektani kutatások eredményeként mondhatjuk, hogy alapjában véve a kalandregények olvasása nem káros Jelenség, s egyenesen kapcsolatba hozható a gyermek eszménykeresési és biológiai szükségleteivel, a 12—14 éves gyermek testi és lelki fejlődésével. A még fiatal, elég gyenge, fejlődésben lévő gyermek szeretne erős, ügyes, leleményes lenni, ezért elsősorban olyan eszményhősöket keres, akinél ezek a tulajdonságok mind megvannak. S pl. a cowboy-könyvekben a fiatal olvasó a főhősnek ezeket a tulajdonságait erősen felnagyítva találja meg. Nem véletlen tehát, hogy nagyon is érdeklődik ezek iránt az olvasmányok iránt.

Éppen e között a természetes fejlődés és a későbbi korban (15—18 év) megnyilvánuló hatás közötti ellentét megoldása a pedagógus legnehezebb feladata, mert egyrészt a fejlődési szükségszerűség figyelembe vételével, másrészt a káros hatás elkerülésével kell a pedagógusnak elérnie célját.

Ilyen alapon teljesen helytelen az a gyakorlat, hogy a tanító kiveszi a gyermek kezéből a könyvet, a 12—14 éves gyermek lázadozik az ilyen erkölcsi célzatú tiltások ellen. Sokkal Jobb eredményt érhet el a pedagógus akkor, ha állandóan figyelemmel kíséri, követi és kellő pedagógiai tapintattal irányítja a tanulók olvasását... Elsősorban azt kell velük megértetnünk, hogy elérték céljukat; elég erősek, elég ügyesek. Adjunk rá módot, hogy maguk is megbizonyosodjanak róla. Ha ezt elérték (s ehhez nagyban hozzájárulhat a sport), maguk is szükségét látják, hogy más eszményképet keressenek, mert az előző Jelentőségét vesztette.

Igen sokat tehet a pedagógus azzal Is, hogy kritikailag értékeli a könyvet és a főhős tulajdonságait. Ezzel rávezetheti a gyerekeket, hogy a könyv meséje, de a főhős is csak fantázia szüleménye. A gyerek hamarosan megtanulja, hogy mit lehet „elfogadni”, azaz milyen események valószlnűek a könyvben és milyen események valószerűtlenek. Ezzel párhuzamosan erkölcsi gátlások keletkeznek a gyermeknél részint a könyvben megnyilatkozó jelenségek, részint az ilyen könyvek olvasása iránt.

Hogy valóban ilyen erkölcsi gátlások keletkeznek, azt eléggé bizonyltja az a tény is, hogy az ilyen könyvek káros hatása valóban csak azoknál a gyerekeknél tapasztalható, akik feltételek nélkül, teljesen kritikátlanul elfogadnak mindent, amit a könyvben olvasnak.

Ezek mind igen fontos momentumok a gyermek fejlődésében, mert rendszerint az erkölcsi gátlások hiánya az, ami igen gyakran összeütközésbe sodorja a gyermeket a környezetével, a társadalommal, s az ilyen gyerek valósággal megmérgezi a környezetét.

— tel —