A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-05-27 / 21. szám
• Tizenkét japán költő irodalmi társaságot alapított, melynek célja a proletárköltészet tanulmányozása. A társaság irodalmi estéket rendez, és folyóirat ad ki, hogy kiszélesítse e költészet legfontosabb problémáinak megvitatását. • Einstein nagyon szerette a Chaplinfilmeket és sokra becsülte a művészt. Egyszer ezt írta Chaplinnek: „Az Aranyláz című filmjét mindenki megérti, Ön kétségtelenül nagy ember lesz, Einstein.“ Chaplin így válaszolt: „Rajongásom Ön iránt csak fokozódott. Relativitást elméletét senki sem érti a világon. Ön mégis nagy ember lett. Chaplin." • józsef Attila verseinek 240 oldalas, új, bővebb válogatása jelenik meg az idén a Szovjetunióban. 1 KULTURÁLIS HÍRÜK rS/SSS/SSSS/SfSf/SSSSSSSSS//SSSSSSS/SS///SSSSS///S/S/S//SS//SS/S/SSSS/S/'SSS/SS/SS//SSSS/SSSS/SSSSS/S///SSSSS//S.'SSSSS///SSSSSSS/SSSf/S///S/SSS/S/////SS/S/SSS/y/SSSSySSSSSS/SSS/SS. tód, hogy legyen időd koptatni a nadrágod ülepét az irodában, mint nekem... Isten veled! Valkó Péter távozása után Bognár még jó ideig elüdögél az epería alatti padkán. Egymás után szívja a cigarettákat. Gondolatai Valkó Péter meg a szőleje körül keringnek. — Irigylik a szőlőmet... irigylik az ezreseket*,— mondja maga elé félhangosan tán ötvenszer is. — De azt senki sem tudja, mit gürcöltem érte.. . Azt senki nem tudja... Lehet is a készet, a jót irigyelni! A háború első évében halt meg Bognár József apja. Jő szőlősgazda volt az öreg is, tőle tanulta meg a fia is a szőlő szakszerű kezelését. Abban az időben még elég foghíjas volt a szőlő. A front után Bognár József minden idejét a szőlőnek szentelte. Csak karóból kellett ötezer darab. A nekivaló fát mind vállon hordta éjnek idején a volt urasági akácosból. Sokszor megizzadt, míg együtt volt az ötezer karó. Meg aztán nem is volt az minden kockázat nélkül, hiszen lopta a fát. Bálint János élesszemű meg fülű kerülő volt, becsülettel állta meg a helyét. Nem lehetett azt lekenyerezni se szép szóval,, de anyagiakkal. Kiérdemelte kenyéradó gazdája elismerését, ugyanakkor azonban a sok szegény ember átkozta meg szidta mint a bokrot. Tél volt, kemény hideg, vastag hó borította a földet. Bognárt tetten érte az öreg Bálint. — Vágod, Józsi, vágod? Kérdezte a háta mögül. — Vágom, viszem, mert kell! — Aztán tudod-e, kié az erdő? — Hogyne tudnám. — Hát akkor mért vágod, ha nem a tied? — Mondtam már. Az öreg Bálint magabiztos hangja tovább élezte a helyzetet: — Aztán azt tudod-e, hogy nagyon sok a hiány, Józsi? — Mi közöm hozzá!? — Majd megtudod, ha mind a nyakadba sózzák! — Feljelent? — Kötelességem, fiam, azért kapom a kenyerem. — Kinek jelent fel?. .. Hiszen a gróf úr isten tudja hol jár?! — A gróf úr a múltban se járt itt, mégis övé volt az erdő, Józsi. — Szóval feljelent. — Ahogy mondod. — De a kutya istenit magának! Nem lesz arra ideje, hogy engem feljelentsen, mert most rögtön agyoncsapom a baltával — mondta Bognár József vésztjósló csendességgel és felegyenesedett. Az öregnek inába szállt a bátorsága és kereket akart oldani, de Bognár idejében elcsípje a kabátja gallérját és visszarántotta: —- Feljelent-e, Bálint bácsi? — Kötelességem, fiam, kötelességem... Bognár József mellenragadta az öreget, miközben jobbjából földre eresztette a baltát és az öklével Bálint arcába ütött. A hatalmas erejű ütéstől megingott az öreg, szája sarkán kibuggyant a vér. A második ütés után ismét megkérdezte: — Feljelent-e, Bálint bácsi? Az öreget az állán végigcsurgó meleg vér s a vészesen villogó szempár sem ijesztette meg annyira, hogy megváltoztatta volna az elhatározását: — Nem tehetek mást, te gazember, nem tehetek mást... — Sűrűn szedte a levegőt, s a szemében állati félelem lapult. — Nem tehetek mást? — ismételte Bognár — nem hetetek, a kutya istenit magának! — Jobb ökle pörölyként zuhogott az öreg arcába. Mikor már érezte Bognár, hogy baljával nem bírja tartani az elnehezülő testet, ellökte magától Bálintot. Elnyúlt az öreg teste, keze mélyen belefúrődott a hóba. — Most már feljelenthet, van miért! — mondta Bognár. Felvette a baltát meg a kisfűrészt és hazament, de nem tudott lefeküdni. Egész hajnalig virrasztóit az istállóban: nem hagyta nyugton a lelkiismerete. Hajnalban kiment az erdőbe megnézni, hogy mi van az öreg Bálinttal. Nem volt ott: feje helyén a havat pirosra festette a vére. És Bálint János talán életében először nem tett feljelentést. Hat évre'rá meghalt. Mindössze két hétig betegeskedett. Bognár József meglátogatta A legjobbik borából vitt neki egy üveggel. Elment, hogy bocsánatot kérjen az öregtől, elment, mert bántotta a lelkiismerete. Az öreg nem bocsátott meg neki, a borát sem fogadta el, a ház közepére lódította az üveget és haragosan mutatott az ajtó felé: — Takarodj ki a házamból! Bognár Józsefnek keserű vonás szegi a szája szegletét. .Újabb cigarettára gyújt. Fújja, fújja a füstöt, miközben újabb emlékek lepik meg... Szinte maga előtt látja a szőlő minden tőkéjét, válláh érzi a súlyos puttonyt, amint a legfelső állásba hordta benne a trágyát, mert másképpen nem lehet megközelíteni, karjában érzi a földforgatás minden fáradtságát, orrába csap a permetlé fanyar szaga, majd meg a must édes illata... Érzi, hogy egy test, egy lélek a szőlővel, érzi, hogy a kissé émelygős ízű szőlővirág illatával oltódik az embersége, s a szőlővel együtt kivirágzik a lelke is... Folytatjuk 13 A csend is él, a csend is lélek. Sokszor azonban hűvös árnya Nyugalmat ad és menedéket. Oson be csupán a szobámba, Suttogó szép szavai vannak, S idézi könnyes jajdulásom, Mik tova űzik az unalmat. Ütverte sebeimet látom. Én nagyon szeretem a csendet. S idézi elment apám arcát, Sokszor úgy jön — szívemre csenget. Életének harcát, s kudarcát, Sokszor úgy jön — csókot akarva, Szép terveit, mik rám maradtak, S múzsaképpen gyújt fel a dalra. S lépteimnek új erőt adtak. Jön velem emlék, régi álom, A csend ilyenkor már bennem él, S átélem újra ifjúságom. A csend ilyenkor már nem beszél: Körül vesznek, akik szerettek, Lángot- vet, gyújt, s csontomig éget, S valamikor karjukba vettek. S jelzi: tovább merre s mivégett?! 1) CSONTOS VLMOS: ^ C S ß „ ,J jS ßl
