A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-05-06 / 18. szám

tntha színes üvegkristály belsejében futna a gyorsvonat, olyan ragyogó az Idő.

— Végre tavasz van — mondja az útltársam —, figyelje csak, hogyan reszket az erdők felett a meleg levegői — Nézzük a cseh tájat, amely rohanva közeledik felénk, hogy megmutassa . megújult színeit, aztán mögöttünk marad és lenge füstfdlytlat ferít rá vonatunk kéménye. 0 üt,ár som ló ötvenes, őszülő férfi. Halványcsíkos sötét ruhát visel, fekete félcipőt, nyakkendőle nincs, fehér Inge szorosra gombolva a nyakún. Fekete kalapját a csomagtartó polcra tette, kopott, kávébarna papirkofferje mellé. Csallóköz, Garammente, vagy Gömör embere lehet, ott látni Ilyen parasztembereket a vasárnap délutánt futballmeccseken. Gyeplőtől és kaszanyéltOl kérges a keze, a kezefejére meg apró fehér repedések pókhálóját csókolták a tavaszi szelek.

Mindketten Prágába megyünk.

— Harminckét éve láttam először Prágát — mesélt —, újonc voltam a ruzínl kaszárnyában, lovastüzér, Prágába jártunk kimenőre.... Szép város, különösen tavasszal. Látta már a st- ■ rályokat a Moldva felett?

A vonat váltókon fut át, rohanó kereket csattogva keresjk a síneket, egy állomás előtt pírossapkás forgalmista tiszteleg.

— Másodszor tizenhét éve, negyvenötben jártam Prágában. Németországból jöttünk, fáradtak és éhesek voltunk, szélnek engedett, hadifoglyok, de a város akkor tűnt a legszebbnek. Szinte lángolt az örömtöl és az életkedvtől. Nem tudom, meg- Hgyelte-e már, hogy hogyan tudja egy város sugározni a derűt; az épületek ablakai mögött mosolyt látsz és az emberek mintha énekelnének.

A gyors bejutott a prágai főpályaudvar épületének üveg és oasboltozata alá.

—Mit gondol, az Internátusbán találom a fiamat?

— Tálán — mondtam bár gyönyörű az Idő, talán a Moldva partján sétál és nézi a sirályokat.

A fiát jött meglátogatni a feketekalapos ember. Főiskolás a fia, mezőgazdasági főiskolára, jár. Aztán, ha elvégzi, hazamegy majd Dél-Szlováktába, és magával visz egy adagot a prágai tavasz meleg derűjéből. A prágai tavasz... A pályaudvar előtt élénk zöld levélkéket bontanak a fák, piros villamosok csilingelnek a feketekalapos parasztemberre, ahogy átmegy az úton. Lassan, kényelmes léptekkel megy a Vencel-tér felé, Vencel király lovasszobra előtt megáll és hosszan nézi. öt Is megnézik az emberek, komoly alakja és fekete kalapja nem mindennapi jelenség a könnyed prágai tavaszban. Harmadszor látja hát Prágát, először fiatal volt, azért tetszett neki nagyon, másodszor vége volt, a háborúnak, azért látta mosolyogni a várost, most pedig találkozik a fiával, annak örül. Megy a Moldva partjára, a sétányra; kíváncsi, röpködnek-e még a sirályok és elkapják-e röptében a feléjük dobott kifllvéget? Különben Is, talán ott táúólkózlk a fiával...

;B b ' —duba—