A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-04-29 / 17. szám
SZERGEJ MIHALKOV: Kinyúlt a Wurlitzer karja, új lemezt tett lel a korongra. Párizsi ismerősömmel, Jacques Bauni újságíróval elhatároztuk, hogy itt töltjük esténket, ebben a nem túl zsúfolt bisztróban, És ekkor megszólalt a zene, olvadozó baritonhang énekelte a refrént: „Szeretnék egy papírbabát, aki szeret és hű barát, örökké csak vele mennék, nagyon-nagyon boldog lennék .. — Nem valami vidám történetre emlékeztet ez a lemez' — szólalt meg hirtelen Jacques. És rágyújtott. — Ha akarja elmesélem. Hátradőlt székén, hosszú lábát kinyújtotta az asztal alatt és beszélni kezdett. — Pierre Cournot azon férfiak közé tartozott, akiket a jóisten nem túl Irigylésre méltó külsővel ajándékozott meg. Születésétől gyenge alkatú volt, kistermetű maradt, korán megőszült és huszonöt éves kora ellenére öreg, szürke verébnek tűnt. De tehetsége már akkor jó állásba juttatta ; kirakatrendező lett Párizs egyik legelőkelőbb divatcégénél, közel a Vendőme térhez. Nagyon szerette a munkáját. Igazi művészként alkotott, midőn a papírmasé-hölgyeket estélyi kosztümökbe és divatos ruhákba öltöztette, s kidekorálta őket, az évszaktól függően, megfelelő cipellőkkel, kesztyűvel, csecsebecsékkel, a Rébaux-cég vevőinek gyönyörűségére. Pierre Cournot az üzletben ismerkedett meg Jeanette Déchant kisasszonnyal, a cég egyik legfiatalabb menökenjével. A lány szegény családból származott, de amikor a legválasztékosabb öltözékekben fel-alá sétált a közönség előtt, oly légiesen mozgott, s oly elegáns volt, mintha minden nap, nem pedig csak a bemutatók alkalmával viselné ezeket a ruhákat. Mit mondjak még? A kirakatrendező első látásra beleszeretett. Udvarlását és szerény ajándékait a kis Jeanette naiv és kedves közvetlenséggel fogadta el. Pierre félénk volt, de következetes. Vasárnaponként kiruccantak a városból. Midőn megállapította, hogy elegendő pénzt gyűjtött egy kis lakásra, megkérte a lány kezét, aki igent mondott. Kitűzték az eljegyzés napiát. Monsieur Cournot már rózsaszín szemüvegen át látta a világot, de a szemüveg eltörött. Egy nap ugyanis minden összeomlott: egy pimasz, ifiú Kakas, a félénk, fejvesztett Veréb szeme tárára szárítva alá vette Jeanettet, beültette gépkocsiiába és elrobogott vele az Avenue Foch irányába. A lánv többé be sem jött az üzletbe ... Fierre Cournot férfihoz méltón viseae el a csapást. Reggelenként szokásához híven frissen borotválva és jól öltözötten jelent meg az üzletben s csöndesen munkához látott. Senki sem beszélt vele jeanetterői. * « » Múltak az évek. Qournot magában élt, éldegélt. Nőkre nem nézeti, barátja nem volt, jóformán senkivel sem áll* szóha. Ezért fogadták érthető meglepetéssel kirakatrendező kollégái, amikor ötvenedik születésnapján meghívta őket egy kis borozásra ... Jacque Bauni felhajtott egy pohárral. — Maga ismerte Cournot? — kérdeztem. — Törzsvendég volt ebben a bisztróban — válaszolt Jacques, miközben meggyújtotta kialudt cigarettáját. — Mindig egyedül jött s ahhoz az asztalhoz ült le, ott, az ablak mellett. Soha nem láttam egy pohárkánál többet inni, csak hosszan üldögélt és ábrándozott. Akkoriban már az ötvenen is túl volt... — No és aztán? Folytassa, ha már felcsigázta a kíváncsiságomat... — A Rébaux cég egyszer új bábukat kapott. Külön megrendelésre készültek és szinte élőnek tűntek. Kissé divatjamúlt bál uk voltak, illettek a Rábán,; cég stílusához. A divatszalon az új őszi divatbemutatóra készült. Cournot magára vállalta a főkirakat díszítését. Egyetlenegy bábut választott ki magának s álomszép ruhába öltöztette. Amikor a kirakat elkészült s a függönyt felhúzta, Monsieur Cournot kiment az utcára. Szerette elsőnek megtekinteni alkotását. Ekkor már meg-megálltak a kirakat előtt a járókelők. Dicsérő szavakat hallott, miközben ő szakmai szemmel mustrálgatta a művét. Neki is tetszett. Ekkor pillantása a bábu ruhájáról hirtelen az arcára siklott és szinte elállt a szívverése: Jeanette pillantott rá a kirakatból. Hogyan lehet az, hogy eddig nem vette észre ezt a megdöbbentő hasonlóságot? — Talán megháborodott? — Egyáltalán nem —- felelt Jacques. — Teljesen magánál volt. Abban pedig, hogy a felöltöztetett bábu Jeanettere hasonlított, nincs semmi meglepő. Jeanette a divatszalonok kecses manökenjeinek általános típusához tartozott. Ez a hasonlóság lett Cournot végzete : alig elhamvadt szerelme új erővel lángolt fel Most fantasztikus lehetőségek tárultak fel előtte: megjátszhatta a gazdag embert, aki kedvese lába elé szórja a legválasztékosabb és legdrágább holmikat. A bábu pedig, amely oly váratlanul vált álmainak, néma tükörképévé, szótlanul, hálásan tűrte jóságát és semmit sem követelt, ellentétben azzal, aki elhagyta, bizonyára csak azért, mert nem tudott adni neki... Amikor kettesben maradt a bábával, Cournot kedvesen elbeszélgetett vele: — Hogy tetszik ez a köpeny, Jeanette? Fogalmad sincs, mennyibe kerül! Egész vagyon. De ha akarod, ajánlhatom ezt a másikat — ez még drágább. Vagy pedig amazt. Nézd, milyen nagy a választékom .. Egy ízben valaki kihallgatta, amikor a bábuval beszélt és Jea*>ettenek szólította. Gúnyolni kezdték. De, úgy látszott, nem érti el a tréfát s ügyet sem vet a kétértelmű mosolyokra. Tavasszal megbetegedett. Fiatal kirakatrendező kollégája hazakísérte. — Monsieur! — mondta a kolléga búcsűzás közben. Holnap megcsinálom a kirakatát. Oj fürdőruhákat kapott a cég. — Legyen nyugodt, holnap már bent leszek — válaszolt kimérten Cournot. Nem akarta, hogy más is hozzáérjen Jeanettejéhez. Elmúlt a nyár. A fürdőruhákat és a könnyű nyári női holmikat az őszi divat váltotta fel. Jeanette azonban még mindig ott állt a kirakatban és tágranyílt nagy szemmel bámulta az utcai forgatagot. Pierre Cournot hetenként öltöztette ... Aztán ősszel Cournot megint beteg lett, de most már kórházba kellett szállítani. Karácsony előtt kijöhetett, de nem haza, hanem az üzlethez sietett. Sokan tolongtak a kirakat körül. A lesoványodott, gyönge Cournot alig tudott áttörni a tömegen a főkirakathoz, ott azonban megdöbbentve, dermedten torpant meg ... A kirakatban Jeanette helyett, két női alakhoz hasonló lapos, jellegtelen, fehér fémből és vastag, fekete drótból készült bábut pillantott meg. Ugyanilyen a legújabb divat szerint felöltöztetett figurák díszelegtek a leghóbortosabb pózokban az üzlet többi kirakataiban is A Rébaux cég az új irányzatnak megfelelően változtatott tiszteletre méltó hagyományain. Cournot újra áttört a tömegen és nehezen tájékozódva elindult a szolgálati bejáró felé. A liften leereszkedett a szuterénbe, ahol a raktárak voltak És ekkor meglátta Jeanette-et. Ott hevert ruhátlanul a többi bábu között, melyek mind leszolgálták idejüket a Rébaux cégnél. Halvány lámpafény világította meg a természetellenesen kifordult női fejeket, lábakat és a rózsaszínkörmű kezeket. A félhomályban csillogtak a csodálkozó tágranyílt üvegszemek, s felfénylettek a néma mosolyok ... A figurák zörögtek, ahogy Cournot kiráncigálta közülük Jeanettet. Cournot nehezen vett lélegzetet és körültekintett. Nem látta senki. Levett a polcról egy nagy papírzsákot s a bábut becsomagolta. A csomaggal eltávozott az épületből... — Képzelje, három nap múlva holtan találták Saint Jacques utcai szobájában. Felöltözve hevert az ágyon. A padlón becsomagolva hevert a bábu . . . Hát csak ezt akartam elmesélni — mondta Jacques Bauni, miközben felemelkedett az asztaltól. — íme, az elhagyatottság szörnyű tragédiája — jegyeztem meg. — És a pénzé, újra csak a pénzé — tette hozzá Jacques. Egy zsetont dobott a Wurlitzerbe s megnyomta a gombot. Újra megszólalt a zene: — „Szeretnék egy papírbabát, aki szeret és hű barát, örökké csak vele mennék, nagyon-nagyon boldog lennék.“ Másnap, korán reggel hazarepültem Moszkvába. Fordította PETŐ MIKLÓS 12
