A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-04-29 / 17. szám
Ilabura KeJet-Szlovéfcfa egyik legelmaradottabb tolnia volt a múltban. Itt is olyan viszonyok uralkodtak, mint emUyenröl Fdbry Zol Un Írd a híres „fihsdglageoddben" számoU be. Mnokaadlküliedg, egészségtelen lakások... járvány, tüdővé«* táMdolte a népet. Végrehajtók sztpolyosták. As emberek tömegesen vándoroltak ki Kanadába, as Egyesült Államokba. A falsra bedül ás óta gyökeresen megváltom« es életük: fi) {elvek épültek, s rongyos viskókat lebontották. As emberek a közeli gyárakban áe a moot épüld Keletrzlovékial Vesmüvekben találnak muukalehetdsdget. A múltat azonban nem ssabad elfelejteni — emlékeztetőnek hadd szóljon ss írást urok-Hetes Mihály két hatalmas Okle szinte remeg az indulattól a plrosposztós asztalon, mikor az éhség, a nyomor falujára emlékezik, a lázadó falura, melynek Icától végsó elkeseredettségükben kövekkel, régi ferenclóskabelt puskákkal támadtak a csendőrökre. Az utolsó tehenet Is elvitték a végrehajtók. Marhasóval ízesített gyökérlevest főztek az asszonyok. Villany? Lámpa? Ugyan kinek léit volna. Gyantás faforgács pislogott esténként a földhöz lapuló, zsúpjödeles házakban. Némelyek fóldbeváft, kmmpliszárral fedett gödrökben laktak. Embertelen körülmények között. — Tizenheten laktunk két szobában — mondja Túrok-Hetes bácsi. — Ha nem éltem volna át, el se hinném. Orvos? Még szakképzett bába se volt a környéken. Csak kuruzslók, babonás vénasszonyok olvadtak Próbál a népi agyáttsi Búbosként ence 4 MW Imáéi bűvös igéket a betegekre. Járvány és tüdővész tizedelte a népet. Munka? Az erős JérJlöklök tétlenül hevertek a kenyémélkiüt durva asztal lapffin, vagy Amerika, Kanada idegen, távoli titokzatos világa nyelte el a kivándorlókat. — Ez volt a régi Habural — mutat körül a szobán Turok-Hetes Mihály, az öreg ukrán, a haburai lázadás egyik főszervezője. — Nézzen szét jól, mert az újjászületett kelet-szlovákiai faluban nehezen fedezheti fel majd a község régi arcát. A helyi nemzeti bizottság egyik különtermében ülünk, mely a harminc év előtti lázadás emlékére múzeumnak van berendezve. A falakon úfságkivágások, régi fényképek, hivatalos Jegyzőkönyvek másolatai. Az egyik képen két horpadt csendőrkalap látható. Mihály bácsi elmosolyodik: — Ezt a mieinktől kapták. Egy kőkerítést csaknem egészen szétbontották az emberek, és a Jókora kövekkel dobálták a tdmaaó csendőröket. — Miért volt az összetűzés? — A végrehajtókat elkergettük. Az agrárpárti agitátorokat pedig a kttaftgáltuk a kocsmaablakon. Azok hozták ránk a csendőröket. Majdnem három óra hosszat tartott a lövöldözés. Többen megsebesültek. Nem lehetett biml már a nyomort, a sok nélkülözést. Két nap múlva árulás folytán megtudták, hogy kik vettek részt a lázadásban, és engem Is bevitték a csendőrségre. Megklnozták, megverték, de nem vallottam semmit. Harminc éve történt. A községháza falán aranybetüs márványtábla hirdeti a fiataloknak apáik hőst tettét. A kis téren Kukurelll parttzánőrnagy mellszobra áll, aki Itt a hegyekben halt hősi halált. A háború, a három hónapig álló front felperzselte a szalmatetős viskókat. Habura újjászületett. Modem kőházak épültek, tágas nagy ablakokkal, ahová már vidáman ragyog be a napsugár, ahonnan már örökre számüzfték a nyomor fekete madarát. — öt régi ház maradt meg emlékeztetőnek a falu végén, de ezek is lebontásra várnak — mondja Turok-Hetes Mihály. Az egyikbe betérünk. Füstös gerendák, döngölt agyagpadló... A szobát majdnem teljesen bétölll a nagy búbos kemence. — Itt szoktak üldögélni az öregek, a tetején meg a gyerekek — mutatja Ordosné, a bőbeszédű ukrán asszony. A kis kézlmalmol is működésbe hozza, mely elárvulton áll a konyha sarkában. Szúefte fáját vastagon belepte a por. Ezzel őrölték a puliszkának valót. Ordosné nagy zavarban van. — faj, leikecskéim, miért most lőttek. Nagy a rendetlenség... A jövő héten már mi ts új lakásba kötözünk, meghUkam volna magukat lakásával óra — mondja mosolyogva, és nagyon örül az új lakásnak. A hegy alatt emelkedik az új ukrán iskola. Nagyot köszönnek a szőke csemeték, aktk a délutánt foglalkozásra sietnek. A nagy teremből szivet bizseregtető nóta száll a folyosóra. Ukrán népdal. Az iskola népi együttese próbál. A habural fiatalok énekkel, tánccal már csaknem az egész országot bejártak. Felléptek a prágai Várban, Sratlslavában, Eperjesen, Odtrauán és számos Ifjúsági alkotóversenyen sikeresen szerepeltek. Siachta Dimttrtj, az Iskola Igazgatója és a tizenkét tanító örömmel végzi munkáját. Az iskola úttörőt érmében példás rend. Köröskörül díszoklevelek, emléktárgyak, kitüntetések hirdetik az úttörőcsoport jó munkáját. Zacharíás Eduárd, fiatal szőke tanltö irányítja az együttest. Zápotocky Gyula, akt valamikor Itt tanított, annyira megszerette a csoportot, hogy a szomszéd faluból Jár be minden héten a próbákra. Turok-Hetes Mihály, a vasöklű kommunista harcos ellágyulva hallgatja a fiatalok énekét. Mintha a közeli havas erdő zúgna, a fürgevlzü Labore csevegne a lapos kövek között — olyan ez az ének. Az éhségnek, a nyomornak ma már csak a legendája él Haburán. A Labore hiúján még megállunk, lent a sebes víz parjján gyerekek csuszkáinak a megmaradt jégen. Haburán késik a tavasz. Turok-Hetes Mihály negyvenöt tavaszára gondol, mely elhozta a várvavárt szabadságot. OZSVALD ÁRPÁD A múzeum egyik részlete
