A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-04-08 / 14. szám
CAL SÁNDOR / TÜZEK Száraz fából vonó, Erdő-tüzek lángja Kovakőből szikra. Piros, mint az ajkad. Tűzvirág az erdő, Égés el, vagy tarts meg Ölnyi láng a szirma. Örök-szép magadnak. Kigyulladt az ég is A tavasz is lángol, Büszke bíbor tűzzel, , Perzsel, zúdul, éget! Kigyúlt a szívem is, A tavasz: lobogás. Ha nem kellek, űzz el. A tavasz — az élet. Dal: Ég az erdő? Égjen. Ég a szívem? Jól van. Fürdik a tűz-isten Ezer láng-folyóban. BATTA GYÖRGY PETRUCCI D. A. Petrucci olasz orvos mesterséges környezetben embriót hozott léire. Kísérletének lényege: valószínűleg megtudják, miképp szabadítható meg a jövőbeli ember a veleszületett betegségektől — szívbajtól, vakságtól, öröklődő tulajdonságoktói. Áll a filmvászon kis napként előtt v izzik zöld szárán és magyaráz a gólyahír egy lombik fölött s tovább rohan pálcájával boldogan finoman bököd áll a vászon előtt os-boldogan e kis olasz Az a szép ki csodás horizontokat hogy olasz volt nyitott neked világ ki kitalálta s minden ember A vak a világon látja majd ahogy hóvirágot viszek hasznát látja a kedvesnek az a szép s csoda-boldog leszek hogy szive nemcsak Kassán — piros tábla —; (mindenütt látni így áll fognak a vakok) a világ elé tárva ahogy virágot visz Áll a filmvászon kedvesének a fiú előtt és magyaráz nemcsak itt ez a kis olasz mindegy hogy hol egy lombik fölött akár tengereken túl is a pálcájával ott vagy amott finoman bököd mert minden vak áll s észre se veszi látni fog hogy már földünk Mert nem születik ez óriás majd hibás lombik-bolygó szív-niotorral senki felett jár s szanatóriumi a fényes pálca rabság helyett s ahogy hévvel jó szivével magyarázza a diák. mi van bennt mezőn úton át — most már látod? — rohan felszakadnak boldogan (egy szív tépte fel) s látja majd amint a határok. FARKAS JENŐ OLYAN JÓ HINNI A JÓSÁGBAN Olyan jó hinni a jóságban és szeretetben, elképzelni valakit este, mikor már kezedből a könyv is kiesik, de még vársz, nem kattantod le a villanyt, emlékeid között keresgélsz, arcod az ablak Üvegje visszavetíti s érzed: így, ez a csend kell. Ebben a csendben érik puha gyümölcsösé a szived. Kusza gondolatok minden villanás. Szinte észre se vetted az elmúlt nap mozaikjának egy egy szürke kövét. S most mégis e szürke kövek bántanak. Pedig senki se látta mikor elkapva fejed az útnak másik szélére siettél, hogy kikerüld a szerinted oly kellemetlen ember mosolyát, vagy mikor este felé a park köves sétányán fiityürészve nem viszonoztad egy ismerős arc köszöntését mosolyoddal. Mennyi szürke kavics. Mennyi mihaszna cél nélküli lépés! S most, hogy menekülj a különben semmit mondó vádak elől, hirtelen az a gondolat jut eszedbe, jó lenne letenni a könyvet s a lámpát eloltani. Ámde tudod, így az álmodozás színesebb, mert életszíne van. Egyszerre az a bölcs gondolat támad agyadban: ha már a színes filmet kitalálták, miért nem találják fel végre a sokszínű álmot? Mert így van, ha az álmod idézed, el tudod mondani tarka szavakkal, de visszagondolva reá érzed, szürke az álmok képe és szebb a valóság, Nos, hadd hintse fehér fényét az éjjeli lámpa, fejed alá hajts be a párnád csücskét s legyőzve távolságot s időt, edaszállsz, ahova ritkán visz fukar álmod. Érzed, jó hinni a jóságban és szeretetben. Olyan jó hinni, hogy nem igaz a bosszú és a gyűlölet is csak képzelet szülte dajkameséknek emléke csupáu. Olyan jó hinni a tölgyek alatt rejtőző ibolyákban, furcsa erekkel teleírt zöld levelekben, és a levélben, melyen kéken futnak a vigasszal bevetett parányi barázdák ... ! Hát ez a boldogság! Hinni a szépben. A jóságban. Szeretetben. Nevetésben, kék égben, márciusban, csepegő ereszekben, vetések szagával szaladó tavaszi szelekben, mosolyokban. Szerelmes versek sorait tudni hibátlan. Nos, örömök szárnyára bízva szíved, hagyd, szálljon hova vágyik. — Mikor már minden szépet és minden boldogságot két tenyered közt tartva pihensz, lusta mozdulattal, mosolyogva oltsd el a lámpát. 11 /
