A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-25 / 12. szám
DR. REHAK GYULA DR. WURM MIHÁLY Küzdelem a halál ellen Az öregkor és a magas vérnyomás Seneca, a régi római bölcselő azt mondotta, hogy: „Az öregség már maga Is betegség.“ Hét Igen, a magas vérnyomás, érelmeszesedés stb. többnyire az öregkorra jellemző tünetek. Nem akarunk. az öregkor szöszölöl lenni, de a tudományos kúrtan segítségével próbáljuk eloszlatni azokat a legendákat, amelyek szerint állítólag a magasabb korral szükségképpen együtt jár a magasabb vérnyomás. Mert hát mondják az avatatlanok, Idősebb korban meszesednek az erek és a keményebb (meszesebb) erek magasabb vérnyomást idéznek elő. S ebből következik tehát, hogy az ember vérnyomása annyi, mint évelnek száma, plusz száz. így az egyéves csecsemő vérnyomása 101, a hetven éves emberé 170. Igaz ugyan, hogy az évek múlásával az érhálözat keményedik, mert bizony az élet nagymértékben lgénybeveszl az ember szervezetét. Szemléltető képet kapunk szervezetünk ezen munkájáról, ha figyelembe vesszük, hogy az ember minden lépésnél kb. 5 kg/méter munkát végez, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy szervezetünk annyit „dolgozik”, mintha 1 kilogramm súlyt 5 méter magasra, vagy 5 kg súlyt 1 méter magasra emelne. Mivel az ember naponta átlag 20 ezer lépést tesz, élete folyamán (80 év alatt) hatszor megkerülhetné a Földet; avagy, ha már gyermekkorában elindulna a világűrbe, akkor aggastyán korban gyalog elérné a Holdat. A szív munkája és az egyéb szervek működése révén szervezetünk annyira Igénybe van véve, bogy bizony lassan az érhálózat megkeményedik. A megkeményedés folytán pedig az erek veszítenek rugalmasságukból. Ebből meg természetesen következik, hogy Idős embereknek — az érkeményedés folytán — valamivel magasabb a vérnyomásuk. A vérnyomás ugyanis nem más, mint érnyomás. Ez Is volna a helyes elnevezése, mert tulajdonképpen nem a vérnyomás emelkedéséről van szó, hanem az érfal feszültségének megnövekedéséről. Ezért hát az öregedéssel járó magasabb vérnyomás még nem Jelent „magas" vérnyomást, vagyis kóros megtegedést. A statisztikai adatok — ha a prehypertenzlós 111. hyperreaktor eseteket, vagyis a magas vérnyomásra hajlamos egyéneket leszámítjuk — azt mutatják, hogy a felnőttek vérnyomása nem változik lényegesen az életkorral. Tehát nem felel meg a valóságnak, hogy az érelmeszesedés és a magas vérnyomás velejárója az öregedésnek. A gyakorlat ugyanis azt bizonyltja, hogy előbb áll be a magas vérnyomás és csak utána a meszesedés. Tudnunk kell azt Is, hogy a véredényelmeszesedés és az érkeményedés között különbség van. Míg az véredényelmeszesedés rendszerint az érterület egyes helyein lép fel, addig az érkeményedés — mint az öregség kísérője — kiterjed az egész érhálózatra. Van azonban az öregedésnek jó oldala Is, mert megszüntet egy kellemetlen betegséget, a szlvldegességet. A szlvldegességben szenvedő ember szive bonctanllag egészséges ugyan, de ldeglngereútre rendellenesen működik. Az Ilyen egyén talán sokkal többet szenved, mint a súlyos szlvlzomelfajulásos ember. A beteg szív ugyanis olyan, mint egy autó, amelynek motorja hibás, az ideges szív meg olyan, mint egy autó, amelynek vezetője kapkodó, szeles. A kocsi rendben van, de rosszul vezetik. A gyógyszerek: bróm és egyéb ldegcslllapftók vajmi keveset használnak és csak ldelg-óráklg hatnak, amíg a baj okai: a szenvedélyek, vágyak, félelmek meg nem szűnnek. S ha eljön az öregkor és a szenvedélyekkel lassan elmúlnak a vágyak és a csalódások, megnyugszik a szív sofőrje, az Idegzet — és megszűnik a szívbetegség. (Folytatják) A fiatalok olvasóklubjának kirakatában náci Irodalmat állították ki a volt Hitlerjugend jelvényével, a tőrrel együtt. Bármely nyogatnémet újságárusbédé érájának a legnagyobb réttét a bombaoxtikusabb címlapé bűnügyi regények és vadnyugati történetek tataik ki. Ma Nyagat-NámetoraséglNui és áltáléban a nyugati államokban a büntettek ét gyHkostégok naturalista-leíráséból egész „irodalmi Ipar” él. A várat történeteknek az a folyama óriási hasznot hoz a kiadóvállalatoknak. Egy átlugos nyugatnémet újságárusbédé napi kínálata mintegy ezer gyilkosság története. A pszichiáterek nyugat-berlini kongresszusán a New-York-i Lafargus klinika főorvosa, dr. Motaov asszony szokat mondatta a hírhedt comics-lrodalomnak az Ifjúságra gyakorolt hatásáról: „Tíz fiatal gyilkos lelkivilágának ás fejlődésének a vizsgálatánál megállapítottak, hogy a tíz tiaal bűnöző mintegy 80 000 gyilkosságot látott képeken. Hogyan reagálhat aztán másképp egy normális gyermek Ilyen fantasztikus mérető elétálalt gyilkosság-tengerre, 'mint abnormálisán?!” A fenti példa, hogy egy testi és szellemi fejlődésben lévő fiatal ember 80 000 gyilkosságot él át képeken, nem egyedülálló eset. A marburgl alapfoké és középiskolák közvéloménykutatása alapján megállapították, hogy a gyerekek-Nagy szülő — kis gyarak A darufélék a madárvilág különlegességei közé tartoznak, két nemük és tizenkilenc élő fajtájuk lakja földünket. Míg észak- és délkelet Európában — Magyarországon Is — csak a szürke daru él, amelyet már Homérosz mondái híressé tettek, Afrikában és Ázsiában szlnpompás képviselőit Ismerik e madárcsaládnak. A koronás daru Is (képünkön) ehhez a családhoz tartozik. A darufiókának, szüleivel ellentétben, amikor kibújik a tojásból, egészen rövid a lába, és Inkább kiskacsára emlékeztet. Egyes daruféléknél fejlődésük bizonyos stádiumában a lábuk növekedése naponta a másfél centimétert is eléri. A bűnügyi regényeket bélyegzővel látták el: KU- lön Jár Berlin részére. Arukat az eredetinek a felére, sőt harmadára szállították, bogy Kelet-Berllnben Is árulhassák őket. aél 11—12 éve« korban kezdődik az érdeklődés ponyvairodalom iránt ét 80 százalékuk olvad a bűnügyi történeteket. Az életkorral növekszik < érdeklődés la, lé—18 évet korban mér a Hűk I százaléka olvaaaa est az Irodalmat, a lányokul pedig 80 százaléka érdeklődik utána. Felmerül a kérdés; milyen érdekük fűződik z nyugatnémet politikai köröknek ahhoz, hot a rém Irodalom minél (óbban a!ter|ed|en az IfJ tág körében. Természetesen nem lehet céljuk bűntettek számának alszaporltása. Ennek az Ír dalomnak egyetlen célja ée értelme hozzáaiol látni sz Ifjúságot n gyilkosságokhoz, elhallgatta!) bennük a lelkilzmeret szavát, kiölni belőlük tiszteletet az ember Írásit és érzéketlenségre m telni őket. Ez különben az újra aktív német mii tartamút nevelési programjának agy része éz i áj báborá előkészítésének fontos eszköze. A némi militaristák lapja a Webrknnde ezeket Irta 191 augusztusában: ,,A szövetségi köztársaság mindé tintái polgár« e politikai vezetésnek minden M rölmények között megbízható eszköze kell bog legyen 1 Hogy est elérhessük, érzékeire kell be mink, és meg kell dolgoznunk az öattönattr Gyilkosok iskolája