A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-03-25 / 12. szám

Arbuzov szovjet drámaíró Ir­­kutszki történet című szín­műve, amelyet a komáromi Magyar Területi Színház március elején, Egy szerelem története cí­men bemutatott, a világirodalom ama művel közé tartozik, amelyek az embert derűvel, hittel ajándé­kozzák meg. A mű határozottan több egy szerelem történeténél. Nem véletlen, hogy Valja, a fő­szereplő a darab elején azt mond­ja, hogy ami Itt történik, az az ö élettörténete. — Én pedig nyu­godt lelkiismerettel hozzátehetem, hogy sok szovjet ember élettörté­netét ábrázolja ez a mű. A szer­ző nagy érdeme, hogy hőseiben Igazi munkásembereket mutat be, akik válságos helyzeteikben épp úgy kínlódnak, vergődnek, dü­höngnek, mint ml. A cselekmény folyamán nemcsak jó és rossz tu­lajdonságaik kerülnek napfényre, hanem hiteles módon feltárulnak a fejlődés mozzanatai, az egyén és a kollektíva kapcsolatai, a kö­zösségi érzés rejtett szálai, ame­lyek átszövik a szovjet társada­lom életét. Noha Igen nehéz elmondani a dráma történetét, mert a mű va­rázsa Inkább a Jellemábrázolás­ban, mint a történetben rejlik, mégis megkísérlem röviden ösz­­szefoglalnl a mű tartalmát. Valja, a dráma hősnője szülők nélkül nevelkedik föl. Csinos, könnyelmű leányzó, aki szeret táncolni, mu­latni és elég gyakran váltogatja a barátait. Sorsa Irkutszkba so­dorta, ahol a hatalmas vlzlerő­­művet építik az Angarán. Pénztá­­rosnő egy élelmiszerboltban. Fog­lalkozását, azért kedveli, mert mel­lékkeresethez juthat: a vevőknek gyakran nem adja vissza az öt és tíz kopejkákat. Barátja, Vik­tor, elektrotechnikus, egy bri­gád tagja. Viktor nagyon kedveli Valját, együtt járnak táncolni, mu­latni, de eszébe sem Jut, hogy feleségül vegye. Minek, hisz Így Is elég mulatságosan élnek. Szó­val felületes kapcsolat fűzi az „olcsó Valjához". Viktor akkor ébred rá szerelmére, amikor ba­rátja. Szergej, a brigádvezető be­leszeret Valjába és feleségül veszi. Viktor vergődése akkor éri el a csúcspontot, amikor Valjának Ik­rei születnek és látja, hogy ba­rátja, Szergej lett részese annak a boldog házasságnak, amelyet 6 könnyelműen félredobott. Egy na­pon azonban végetér a boldog há­zasság, mert Szergej, miközben két gyereket kiment az Angarából, a vízbe fullad. Itt, e súlyos meg­próbáltatások közepette lép köz­be a brigád, a kollektíva .. . Ez a történet váza: őszintén szólva nem egyéb, mint űrügy ar­ra, hogy a szerző figuráit, jelle­meit elevenné varázsolja előttünk, és bemutatva a kollektíva segltő- és áldozatkészségét, felejthetetlen élménnyel ajándékozzon meg ben­nünket. A komáromi Magyar Területi Színház együttese dicséretre mél­tó gonddal vitte színre Arbuzov Trkutszkl történetének költői és mélyen emberi mondanivalóját. A bemutató Igazi ünnepi légkört teremtett a zsúfolt színházban. Az együttes töretlen szépséggel adta vissza a szerző költői elképzelé­seit. Nagy érdeme volt ebben Fe­­renczy Anni hitelesen művészi ala­kításának. Nehéz szerepe ellen­tétes mozzanatokból tevődik Osz­­sze. Az olcsó Valját kellett élet­­rekeltenle, aki könnyelmű és még­is Igazi szerelem, és szebb, érté­kesebb élet után vágyik. Sok buk­tatót kellett elkerülnie, hogy meg­találja Valja változatos és bizarr hangulathullámzásainak megfele­lő hangját, színét és lendületét. Ferenczy Anni kulturált játéka szélesskálájü és mély alakltóké­­pességről tett tanúságot. Méltó partnere volt Turner Zslgmond, a csendes, szívós és öntudatos Szer­gej szerepében. Alakítására fe­gyelmezett Játéka volt jellemző. Lengyel Ilona a vénlányt közvet­len, derűs és egyszerű eszközök­kel alakította. Bugár Béla Viktor nagy szerepében néhol még zava­rokkal küzdött, de Igyekezete azt bizonyltja, hogy a további előadá­sokon biztosan megtalálja a meg­felelő kifejezésmódot. Kiegyensú­lyozott, jó alakítást nyújtott Fa­zekas Imre Szergyuk apó, Kovács József a lusta Lepcsenko, Flnta László Rogyik, Rozsár József Gye­­nylsz és Udvardy Anna Zlnka sze­repében. Kedves jelenség volt a színpadon a tízéves kisfiú, aki orvos akar lenni. Megjelenése, tiszta beszéde, természetes, kedves mozdulatai a hitelesség élményét elmélyítették a bemutatón. A szép előadásért még dicséret Illeti Szentpétery Arankát, Botka Zsu­zsát, Holubek Lászlót és Lengyel Ferencet, a kórus tagjait, akik méltó módon tolmácsolták a kol­lektíva együttérzését az egyén problémái Iránt. Műnk István öt­letes rendezése elősegítette a ki­váló előadás hatalmas sikerét. SZABÖ BÉLA A tízéves Há, aki orvos akar lenni Mindig «I lehnt kezdeni A fiatal szlnlnövendékek életé­ből vette témáját a forgatókönyv írója, NataSa Tanská, aki maga Is színészi pályán működik. A film bepillantást enged a színművésze­ti főiskola diákjainak életébe, akik tele vannak lelkesedéssel, munkakedvvel, csapongó tervek­kel, melyek beteljesedését azon­ban a rohanó élet, a minden pá­lyán előforduló pillanatnyi meg nem értés néha megakadályozza. A fiatal, tapasztalatlan emberek életében ezek a gátak a kelleté­nél nagyob elkeseredést okoznak, főleg akkor, ba még szerelmi csa­lódás is járul hozzá. Ilyenkor egy Jóakaratú ember segítő keze cso­dákat tehet. Így történik ez a te­hetséges Ján Lackó rendezte film­ben, ahol a kis hősnő Ismét meg­találja helyét az életben és ezzel együtt a boldogságot Is. Betka — Jena Kasanová, Ivan — Slavo Zahradnik As esküvői jelenetben ott a kollektíva (elől Turner Zslgmond és Ferenczy Anni) Arbuzov bemutató e '0-c I H E I E o ■4É D

Next

/
Thumbnails
Contents