A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-25 / 12. szám
I? Al PH WIE WER Röviddel éjiéi után megszólalt a csengő, neki. Egyetlen, Erika már két órája aludt és éppen Her- gú levelet; de berttel álmodott. Szorosan karjaiban tartót- kérdezte tőle, teljes közömbös hanmégis írt neki. Meghogy volna-e kedve ta és vad lipszit jártak a kapucinusok szerdán moziba menni. Hiszen ezek egétemplomának tetején. Bgy varázsló hang- szén ártatlan dolgok! Iát hallotta: „Oltsátok el a világot.” Majd egyszerre . .. A csengő újra megszólalt Erika álmosan kinyújtotta a kezét 'és fölkattintolta az éjjeli lámpát. Az ébresz-Erika megdöbbenéssel állapította meg, hogy mentegeti magát. Volt is miért. — Tudja — magyarázta tovább Herbert — a feleségem megtalálta a maga levetőórára nézett, megtörölte szemét, nagyot lét. A zakóm zsebében. Ilyen szamárság: ásított és amikor ismét magára húzta a ta- sose vasalta maga a ruháimat — épp most karót harmadszor is megszólalt a csengő, jutott az eszébe! Erika elsápadt és egész testében remegni kezdett. — Ö, bocsásson meg, kérem — szólt Akkor úgy látszik, mégsem álmodta az egészet. Sietve beleugrott piros papucsaiba, majd magára vetette a pongyoláját és az ajtóhoz ment. Óvatosan kikukucskált a kémlelőlyukon. Megmerevedett. Kint Herbert állt! Herbert Vollrath Es mellette két koffer. Erika érezte, hogy halántékát hideg verejték lepi el Szorongó érzés vett erőt rajta. Egész testében remegett, amikor oégre kinyitotta az ajtót. — jó estéti — mondta Herbert /különben jó éjszakát kellett volna mondania, mert ez felelt volna meg a valóságnak] ( és kissé gyámoltalanul Erikára pillantott. — Mi történt magával, hogy olyen... szokatlan időben jött?... — Bocsásson meg, bent majd nyugodtan elmagyarázom — felelte Herbert. — Ö, igen — suttogta Erika, aki csak V i most ébredt rá, hogy még mindig a folyosón áll. — Kérem, fáradjon beljebb! Herbert megragadta a két koffert, és Erika után a szobába lépett. — Tegye le a csomagjait! — szólította v fel Erika. Mikor már ez is megtörtént, v leültek a két szembeniévé fotelba. Herbert —, csak most jut eszembe, hogy — Tudom — kezdte Herbert a magya- én magát a legédesebb almából vertem rázkódást —, hogy meglehetősen szokatlan fel. Félek, hogy meg fog fázni. Tudja időben érkeztem. Nagyon kérem, bocsás- mit? En egy pillanatra kimegyek, addig son meg ezért. De a körülmények... maga bújjon vissza az ágyba. S aztán el-Ertka agyában a legkülönbözőbb feite- mondom a többit, vések villantak fel. Herbert Vollrathtal — Elég, ha csak elfordul — felelte csupán pár hónappal ezelőtt ismerkedett Erika és dideregve gyorsan bebújt az meg. Nagyon jól szórakoztak. Es hogy nős ágyba. — arról ő nem tehet. Különben ez egyedül — A dolog úgy áll — magyarázta toaz 5 dolga. Megígérte, hogy írni fog neki vább Herbert, — hogy a feleségem hihea munkahelyére, ahogy azt a férfi kíván- tétlenül fölbőszült a levél láttán, Azt ta. Azt pedig, hogy válaszolhat-e a levél- mondta, hogy ha találkozni akarunk, akre, neki kell tudnia. Es valóban irt is kor legjobb, ha most azonnal szedem a sátorfámat és megyek... Azután olyan patáliát csapott, hogy az egész ház összecsődült; kofferjaimat az ajtó elé dobta és aztán ... és aztán ... tudja. Most itt vagyok. Erika minden bizonnyal elájul, ha éppen nem fekszik az ágyban. Rémülten pillantott Herbertre. Es most tulajdonképpen mit akar itt? — dadogta. És megmondaná, hová menjek? — kérdezte Herbert. — Maga az oka, hogy a feleségem kidobott. — De hisz az én l-velem teljesen ártatlan hangú volt — sóhajtott fel Erika. — Hisz én is ezt mondtam — bizonygatta Herbert. — De a feleségemnek, úgy látszik ezzel kapcsolatban más volt a véleménye — bólogatott beletörődve a sorsába. — Higgye el, most már nem mehetek vissza. Erika kezdte kellemetlenül érezni magát. — Valami barátjának csak lennie kell — igyekezett jobb belátásra bírni a férfit. — Nincs senkim — felelte Herbert. — Magán kívül. Erika felemelkedett az ágyban. — Lássa be, kérem, nálam nem maradhat — mondta sírásra görbülő szájjal. — fin egy tisztességes önálló gyors- és gépírónő vagyok. —Akkor hát elkerget? — sóhajtott Herbert és lassacskán felemelkedett. — Gondolhattam volna. Először felborítja a házasságomat és aztán egyszerűen kidob az utcára. Rendben van, éljen boldogul.., — és az ajtó felé indult. — Várjon! — kiáltott utána Erika. Herbert visszafordult. — Hová akar menni? — kérdezte szánakozva. — A parkba — felelte Herbert — vagy a váróterembe. Valahol csak meghúzódom. — És holnap este? — Ki tudja, lehet, hogy arra már nem is lesz szükség — mondta Herbert, sorsába beletörődve. Erika lázasan gondolkodott. — Ha megígéri, hogy tisztességesen fogja magát viselni — suttogta — itt alhat nálam. Herbert megígérte. Megígérte másnap este is, és még jónéhányszor azután. — És most mondd meg — kérdezte Erika, amikor egy szép napon az anyakönyvvezetőtől visszatértek —, miért játszattad velem ezt a komédiát? Hisz te nem is voltál nős. Herbert elnevette magát: — Gondolod, hogy különben ilyen hamar egybekeltünk volna? Fordította: Péter László MACS JÓZSEF Szerelem Folytatás a 9. oldalról A fiú egy ^telesbe szorította feleletét. — De nem is ismersz? — Előbb már megmondtad, ki vagy. — Nos? — Olyan embert akarsz megfesteni, aki a földünkön áll és feje a csillagokat veti. .. És ez nagyon tetszik nekem! A szőke lány elpirult. Lesütötte a szemét. Lépést is tévesztett. - Nem szokott a dicsérethez. De hálásan szorította bele érzéseit a fiú tenyerébe. Ekkor a zene végétért. A fiú megköszönte a táncot, és asztalhoz vezette partnerét. S mikor a pincér hozzájuk lépett, kínosan zavarba jött. — Két feketét — mondta a pincérnek s mikor az távozott, szomorú, bocsánatkérő hangon fordult a lányhoz. — Ne haragudj! Az nem értette, miről van sző. — Nincs pénzem — vallotta be a fiú. — Pedig mindent rendelnék neked, ha lenne pénzem. Tudod, még tanulok, bújom a könyveket, készülök az életre. Nevettek: A lány hátravetette a fejét, úgy kacagott. — Lehetne pedig pénzed, hiszen dolgozol — incselkedett vele a lány. — Annak a nagy üzemnek a terve már készül álmaidban. Elhallgattak. Észrevették, hogy mindenki őket nézi. Káprázatos volt a lány szépsége, hamvas fiatalsága. Gyorsan megitták a kávét, fizettek. Aztán a lány felállt, a fiú is követte. Távoztak. Kint már egészen nyugodt volt az este, csak a vakító fehérség bántotta a szemet. Elkisérte a lányt. Az úton játszottak, hógolyóztak, bolondoztak, csőkolóztak. És bevaili *ták, hogy még soha nem voltak, ilyen boldogok. — Ugye,, máskor is találkozunk? — kérdezte a fiú a kapuban. — Amikor csak akarod — felelte a lány. És hosszú csókkal vettek búcsút. A lány felszaladt a lépcsőn, a fiú meg Igen lassan, ábrándosán Indult el az internátus felé. Odahaza nem ‘örődött szobatársaival, rávette magát az ágyra és beletúrta fejét a párnába. — Mi bajod? — rázta meg a vállát egyik szobatársa. — KI lopta el a kedved? — Még soha nem voltam Ilyen boldog — dörmögte a fiú. — Megismerkedtem azzal a lánnyal, akiről annyit ábrándoztam. — Le tudnád írni? A fiú tagadóiig ráz*a a fejét. — Legalább pár szóval. — Csodálatos teremtmény. Földünkön áll, és feje a csillagokat veri. És engem szeret... És én Is szeretem őt. Bolondulásig! 14
