A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-03-18 / 11. szám

' Mary Lukhele mosónő Nolstromban, egy délafrikai néger faluban lakott, Három családnál dolgozott: Wolmarense éknél, Smithéknél és Becketovéknál. Késő délután volt, amikor Becketovékhoz becsengetett. Becketovné kijött, bevitte a fehérneművel teli batyut és a konyhaasztalon darabonként számolni kezdte. Mary Lukhele az udvaron várt. Néhány perc múlva Becketovné kinyitotta az ajtót, és a lépcsőházból kikiáltott:

— Gyere be! — Mary fölment a lépcsőn és illemtudóan belépett a konyhába.

— Ide nézz, ennek az ingnek hiányzik a gallérja.

Mary Lukhele kezébe vette az inget és tüzetesen megvizsgálta. A gallért azonban nem találta, nem is emlékezett rá. Az inget visszadobta az asztalon lévő fehérnemű csomóra.

— Talán ide se adta. És mit is csinálnék én azzal a gallérral? Különben Is, hodrhatok én férfi gallért?

— Be van írva a jegyzékbe. Ide nézz: hat gallér. Számold meg! Csak öt.

— Ö, igen. . a jegyzék — Becketovhé hirtelen kikapta a kezéből.

— Hogy te mit meg nem engedsz magadnak? Azonnal takarodj! — kiáltotta 'Becketovné.

— És az én tizenkét shillingem? — kérdezte Mary Lukhele, és önérzetesen kihúzta magát.

— Hordd el magad! Pénzt nem kapsz. ÍAz ing számomra gallér nélkül értéktelen.

— Hát nem kapom meg? — kérdezte Marv Lukhele, és furcsa láng lobbant szemében.

— Az inget tönkretetted. Hozd vissza a gallért,- akkor majd megadom a járandóságodat, Most pedig tűnj el!

— Akkor hát nem fizeti ki? — kérdezte Mary, és egy pillanatig még várt. Azután megragadta a lepedő két sarkát s a fehérneművel teli batyut egy gyors mozdulattal a hátára vetette.-—Hová mész? — kiáltotta utána Becketovné s igyekezett őt visszatartani. Mary Lukhele azonban úgy félrelökte, hogy az asztalnak esett. Aztán kifutott az utcára. Nem ment haza, hanem a batyut a folyóhoz vitte. Ott elgondolkozva leült á partra. Pokolian sajgott a háta és igen mérges volt Az ö tizenkét shillingje járt az eszében; hangosan szitkozódni kezdett. Áz elmúlt két nap alatt végzett nehéz munkára gondolt: Látta Becketovné nedves. beszappanozott fehérneműjét egy lapos kőre terítve. Minden egyes darabját jól ismerte. Minden foltra, minden szakadásra olyan pontosan emlékezett, hogy talán le is tudta volna rajzolni. Biztos volt benne, hogy a hiányzó gallér nem is volt a fehérnemű közt. Hirtelen szétbontotta a batyut, és tartalmát a folyóba vetette. Néhány darab fennakadt a partot szegélyező nádszálakon. Egy hosszú vesszővel továbblökte őket. Némán ült, gondosan ügyelve, hogy minden egyes darab vagy elússzon, vagy a víz fenekére merüljön. Aztán felállt és elment.

Hazafele menet a rendőrségi riadóautó szirénájára lett figyelmes. Tudta, hogy az ő háza előtt állt meg. Amikor az utolsó utcakereszteződéshez ért, egész testében remegni kezdett. Abban a percben

pillantották meg őt a rendőrök. Feléje tartottak. Mary megfordult és , futásnak eredt. A rendőrök sípja és bakancsainak dobogása az utcára csalta a szomszédokat. Lúdtalpas lábán ringó léptekkel futott, kezét félelmében összekulcsolta és elkeseredetten kiáltozott. Hirtelen eltűnt: egy' udvarba futott, onnan a lakásba, majd a szobába, az ágy alá. A következő pillanatban már ott is voltak a rendőrök és lázasan keresni kezdték a

Szabó Erzsébet rajza

bezárt ajtók mögött. Az éktelen lármára hatalmas tömeg verődött össze az udvaron. A rendőröket ez módfelett idegesítette. Könyökükkel utat törtek maguknak a tötnegben. Néhány helyiséget átkutattak, a lakókat az udvarra terelték. Végül megtalálták Maryt és kivonszolták az udvarra.

— Te vagy Mary Lukhele? — kérdezte az őrmester. A fáradságtól kimerültén összeroskadt, de nem felelt.

— Ű az — mondta egy fekete rendőr.

— Lopásért és erőszakoskodásért börtönbe zárunk — ordította az őrmester.

— Idegen vagyon elleni bűncselekmény miatt — toldotta meg a fehér rendőr.

— Idegen vagyon elleni bűncselekmény miatt — ismételte az őrmester. Közben egyik kezével vállon ragadta az asszonyt, a másikkal zsebéből bilincset igyekezett kihúzni. Mary csak állt; hagyta, hogy azt tegyék vele, amit akarnak. Ám amikor az őrmester meg akarta bilincselni, visszatért belé az élet: megrázkódott és egy erőteljes mozdulattal az őrmester lábára lépett. Aztán kitépte magát a kezei közül, és vissza akart futni a szobába, ám a fehér rendőr durván bokán rúgta. Mary megtántorodott és elvágódott. Széttárt karokkal ájultan a földön maradt. A tömeg vésztjóslón felmordult. Az őrmester körülnézett és pisztolyt rántott. A tömeg meghát”'lt, ő előreszegezett fegyverrel lassan egész az udvar széléig visszaszorította őket. Azután himbálódzó léptekkel visszatért Mary Lukhelehoz, és egy erőteljes rántással talpra állította.

— Ügy, te még itt komédiázol velünk! Te, fekete disznó! — sziszegte fogcsikorgatva. Pisztolyát övébe dugta és lapos tenyérrel hirtelen egy hatalmas ütést mért az előtte álló nőre. Néhány asszony felkiáltott; újból előrántotta revolverét, fenyegetően hadonászni , kezdett vele, majd a tömegre ordított:

— Elhallgassatok, 'i fekete barmok! — kiálto‘ta, és Mary Lukhelehez fordult, hogy megbilincselje. Ű azonban teljes erejéből ismét a lábára lépett. Az őrmester megrándult a fájdalomtól, azután hidegen végigmérte, majd egy villámgyors ütéssel a földre terítette. Mary Lukhele élettelenül terült el. Orrán, száján dőlt a vér.

A tömeg egyszeriben fenyegetően felmorajlott. Az őrmester az udvar közepére ugrott, és elkiáltotta magát:

— Menjetek a fenébe! Takarocljaiok az udvarból! Ebadta, fekete fattyai! Mindnyáján! De azonnal! — Közben egy férfi kilépett a tömegből és az őrmester elé állt.

— Nincs joga bántalmazni ezt az aszszonyt! — mondta.

— Ne avatkozz bele, mert te is megkaphatod a magadét!

— Nincs joga, hogy ilyen durván és erőszakosan bánjon vele.

— Fogd be a pofád, te fekete kutya, ha nem akarod, hogy téged és elintézzelek — ordította magából kikelve az őrmester, és öklével megfenyegette.

— Azt ne tegye! — A férfi kihúzta magát. Az őrmester látta, hogy a tömeg egyre szűkebb kört von köréjük. Ökölbeszorított kezét lassan leeresztette.

— Takarodj innen, mert becsukatlak!

— Jó, csukasson be!

— Tűnj el minél előbb, mert úgy kiverlek innen ... Takarodj, amíg szépen mondom!

A férfi szemrebbenés nélkül állt előtte, az őrmester pedig a mellette álló rendőr felé fordult.

— Tartóztassa le! — parancsolta.

— Akkor engem is. tartóztassanak, le — kiáltotta egy asszony, és határozottan kilépett a tömegből. — Engem szintén — kiáltotta egy másik nő. Még vagy ketten jelentkeztek. A tömeg néma volt és elszánt. Az őrmester Mary Lukhelere pillantott, de ő még mindig eszméletlenül feküdt. Latolgatta magában, vajon van-e még benne élet? Fölé hajolt, kezével válla alá nyúlt, megpróbálta felemelni. Kissé megemelte, majd ismét visszaengedte. A tömeg feszülten figyelte minden mozdulatát. Az őrmester kezén és kabátján vérfoltokat pillantottak meg. Kezét csípőre tette és az előtte álló öt

12