A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-04 / 9. szám
MAJTÉNY1 ERIK Tágíthatod Kemény kötél feszül a megszokott dolgok s a föl nem tárt, a végtelen világ között, szaggató kín az, hogy a mindenségre vágyik, akit a roppant tér parabolák hurokjába kötött. Kemény kötél, kés el nem vágja, rostja marcangoló fogaknak ellenáll, határ ez, kegyetlenül szabott, de ha nekiveselkedsz, izmod, szerelmed, nyugtod, éjszakáid árán tágíthatod. S teszed, mert tenni kell, szorít a megszokottság, s ember-voltod az ismeretlen szomjának sókristályos éltetője, hát lépj odább, mindig odább — ne félj, a végtelen az sosem lesz szegényebb, bármennyit elragadsz is tőle. Pár évvel ezelőtt még falvaink túlnyomó többségében a művelődési otthon hiánya volt a közösségi szellemi élet, a kulturális tevékenység legkomolyabb kerékkötője. Számtalan lelkes kezdeményezés, fiatalok összefogása, idősebbek támogatása, csupán alkalmi, folytatás nélküli nekirugaszkodás nemes elgondolás maradt — a megvalósítás a nélkülözhetetlen helyiség-kérdés miatt zátonyra futott. Azóta ebben a tekintetben jelentős változás történt. A legtöbb községben társadalmi munkával, állami támogatással .új kultúrház épült, vagy régi, más célt szolgáló épületet alakítottak át a művelődés, a szórakozás otthonává. Ez a tény a legégetőbb kérdés megoldását, a legtöbbször felhozott akadály, csaknem teljes elhárítását jelenti. Joggal elvárhatnók tel^t, hogy ezután lényeges fellendülés áll be falvaink művelődési életében. Sajnos, azonban nem beszélhetünk ilyen fellendülésről, noha azt, — a téli időszakra, az Ifjúsági Alkotóverseny időszerűségére való tekintettel — kétszeresen fokozott mértékben elvárnánk. Vajon, mi ennek az oka? Ha kimerítő választ akarnánk adni. akkor fel kellene sorolnunk minden egyes község sajátos gyengéjét: a jó vezetők, szervezők hiányát, de nem egyszer kicsinyességeket, helyi kulturális dolgozók jellembeli fogyatékosságát stb. Ez egyrészt lehetetlen, másrészt nem is ' lenne célra vezető. Minden faluban egyformán észlelhető az egyébként tehetséges, kulturális munkára képes emberek közömbösséggel határos kedvtetensége. Van, aki beleunt a sokéves sikertelen próbálkozásokba és visszavonult. A legtöbben azonban magukba zárkóztak. Felépítették új házukat, berendezkedtek, rádiót, televíziót vettek, s most élvezik a családi otthon bensőséges légkörét... S itt eljutottunk egy fontos kérdéshez: a rádió, a televízió terjedése, a lakáskérdés megoldása, az életszínvonal emelkedése vajon nem fékezi a község aktív kulturális életének a fejlődését? Mert bizony számos faluban esténként megtelnek a televíziótulajdonosok szobái látogatókkal, megtelik a vendéglő, ám a kultúrház — a társas szórakozás, művelődés közös összefogással nemrég épített temploma — kong az ürességtől. A könyvtár polcain penész és por borítja a könyveket. A kulturális . élet pang. Mi ennek az oka? S mi itt a tennivaló? Talán szálljunk szembe a televízió terjedésével? Nem! Ez oktalanság lenne. A televízióra szükség van. Legyen — és harmadik ötéves tervünk keretében lesz is —. csaknem minden családban. A falu művelődési életét szervező és irányító szerveknek azonban az adott helyzetben új faladata van. Ezt a kettőt össze kell házasítani. Nem lehetetlen faladat, maga az élet bizonyítja. Csak érzék, találékonyság kell hozzá. Azoknak, akik tavaly vagy három évvel ezelőtt' meg tudták szervezni a kultúrház társadalmi munkával való felépítését, fel tudták lelkesíteni a lakosságot a művelődési otthon nyújtotta előnyök felvázolásával, most meg kell tartaniuk a szavukat. Valóban társas otthonná kell tenni, vonzóvá, barátságossá kell várázsolni, hogy a napi munkában elfáradt fiatalnak, öregnek kedve, vágya legyen vacsora után, sőt akár vacsora előtt is elmenni a művelődési otthonba. Várjon ott az emberre elsősorban fűtött helyiség, barátságos légkör, újság, könyv, zene — kellemes élmény, nemes szellemi táplálék. És legyen a kultúrházban ember, aki mindezt szervezi és irányítja. Olyankulturális dolgozó, aki csupán ezzel a munkakörrel van megbízva, • és aki ezt szívvel-lélekkel végzi is. S ki legyen az? A szövetkezet, ha anyagilag jól áll, jelentős szerepet tölthet be a falu művelődési életének szervezésében. Az ilyen szövetkezet meg tudja oldani a kultúrház gondokának a kérdését. Ahol a szövetkezet még nem érte el azt a gazdasági színvonalat, hogy védőszárnyát kiterjeszthesse a község kultúrájára is, ott a HNB-re hárul ez a feladat. Nem lenne helyes, ha a művelődési otthon gondonokától elvárnánk, hogy fűtő, takarító, rendező, irodalmár és zenész legyen egy személyben. Legyen csak a kulturális élet szerény sorkatonája, aki azonban kellemes, bensőséges és vonzó légkört teremt a művelődési otthon merev falai között, s akkor majd mindenki szívesen jár el oda, nem gubózik be otthonába. S a televíziónézők 4—5 tagú csoportjai ott öszszemelegednek, • összeolvadnak egy nagyobb, bölcsebb alkotásra, gazdag tevékenységre képes csoportba. Ilyen formán a televízió majd nem választja el az embereket egymástól, hanem közelebb hozza egymáshoz, elősegíti sokoldalú fejlődésüket, tájékozottságukat, neveliizlésüket. Falvaink lakosságának növekedő anyagi jóléte tehát a párt, a nemzeti bizottságok, a szövetkezetek és a tömegszervezetek vezetőségének helyes, megfontolt irányítása mellett nagyban elősegíti a falu és a város kulturális élete közti különbség eltörlését, az új szocialista ember kialakítását. PETRIK JÓZSEF Orest Dubay: Részlet „Az élet dala“ ciklusból (igelitmetszet, 1958) Művelődési otthon vagy televízió? 9
