A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-02-25 / 8. szám
vita az ifjúság neveléséről Hack'lkával iüazji 4 0 Az alábbi történet tanulsága: ahol pedagógus és szóló munkája csódót mond, ott a munkakollektlva még mindig segíthet. Tisztelt szerkesztőségi Szíves elnézésüket kérem az esetleges hibákért, mert én már nagyon régen jártam Iskolába és sokat felejtettem. Egyébként ezt a történetet harmtncktlenc fokos lázban írtam. Elvtársi A történet egy Ismerős családról szól. Sokgyermekes, rendes munkáscsalád volt, akik szocialista szellemben nevelték gyere küket. Mégis, ml történt? A legidősebb tlü rossz tanuló lett Többször ismételt osztályt. Gyakran ellátogattam a családhoz Ismertem örömeiket,, osztoztam bánataikban. Elláttam őket ta nácsokkal Is. Egy alkalommal azonban szokatlan csendben talál tam őket. Az édesanya sírt, az édesapa hallgatott, a gyermekek sem beszéltek. Megdöbbenve kérdeztem e nagy csend okát. Az édesanya könnyek közt panaszolta, hogy a fia rossz bizonyítvánnyal, ötösökkel Jött haza. A fiú reményt vesztve, lehorgasztott fejjel állt. A szülök kértek, hogy szidjam össze a gyereket, hiszen megérdemli. Nem mondom, megérdemelte volna, de nekem nem volt hozzá erőm. Csak annyit tudtam mondani neki: — Fiam, elvesztetted a csatátl — Magam mellé vontam egy székre, megfogtam a kezét — most mit fogsz csinálni? — kérdeztem. A fiú vállvonogatva felelte: — Nem tudom. — Tizenöt éves vagy és két osztállyal nem mehetsz állásba. — Tudom. — Miért nem tanultál? Legalább a nyolc osztályt elvégezhetted volna. Mert nem volt kedvem tanulni... Így folyt a beszéd. £s én még oktatólag a hatás kedvéért hozzátettem: — Fiam, én nagyon jól Ismerem a szüléidét, szigorúak voltak, de szeretnek téged. Édesapád becsületes munkás, aki éjt nappallá tenne, hogy el tudjon látni benneteket minden jóval, hogy semmiben ne érezzétek hiányt. Édesanyád meg a legönfeláldozóbb anyák közé tartozik. Neked csupán szorgalommal kellett volna viszonozni szüleid jóságát. Milyen örömet szereztél volna szüleidnek, ha jeles bizonyítványt hozol haza. A fiú csak hallgatott, majd sírásba csukló hangon, kétségbeesve kérdezte: — Most mit csináljak? — Én is tanácstalan lettem. Kutattam a gondolataim közt, hogy vigasztalást találjak ennek a fiúnak, aki úgy ül köztünk, felnőttek között, mint a vétkes a vádlottak padján. Pillanatnyi csend támadt. Mindannyian magunkba merültünk. Még a gyerek is. Talán már meg Is bánta a hanyagságát, talán már bántotta Is lelkiismeretét a rossz bizonyítvány, talán már vissza is ment volna az Iskola padjaiba, ha nem szégyellte volna magát! KI tudja, mit gondolt? Már nem sírt. Rém emelte szemét és tőlem kérdezte: — Ugye, azért gyárba mehetek dolgozni? — Felelnem kellett. Hiszen a gyermekek tőlünk, felnőttektől várják a jó tanácsot, ha bizonytalanságban érzik magukat. Itt nagyon vigyáznunk kell, szülőknek és nevelőknek, hogy ne veszítsük el gyermekeink bizalmát egy-egy jónak vélt rossz tanáccsal. Míg töprengtem magamban, addig a fiú le sem vette a szemét rólam. Felelnem kellett. — Igen, fiam, mehetsz a gyárba, de csak brigádmunkára, mert még nem töltötted be tizenhatodik évedet. Fel hát a fejjell Nem tartozol te a gyávák közé. Látszólag megnyugodott a fiú és a szülők is megnyugodtak. Elbúcsúztam tőlük. Őszintén sajnáltam, a fiút Is, a szülőket Is. Hiszen én Is anya vagyok, nem tudhatom, milyen bizonyltványnyal szomorltanak meg engem Is a gyermekeim? Hosszú Ideig nem kerestem fel a családot. Egy alkalommal azonban újra meglátogattam őket. Az édesanya örömmel tudatta velem, hogy < a fia már dolgozik az egyik bratlslaval üzemben. Egyedül Intézte el a felvételt és a vele járó összes hivatalos tennivalót. Azt Is tudomásomra adta, hogy a fia megtetszett az üzem vezetőinek. Mindjárt megmutatták neki a műhelyt. És a blzonylványhoz mit szóltak? — kérdeztem én. — Az egyik férfi azt mondta az Irodában, hogy lehet még rendes ember belőlem, hogyha a munkahelyemen pontos és odaadó leszek. Másfél évig dolgozott Is a fiú rendesen. Szorgalmasan eljárt a munkába és rendes időben tért haza. És ami még nagyon 8 Csáder László felvétele fontos, hogy a fizetését Is mind egy fillérig hazaadta. Boldogok Is voltak a szülők. Dicsekedtek a fiukkal fűnek-fának. Én is osztoztam örömükben. Megnyugodva mentem haza. A munkahely, a kollektíva megváltoztatta a fiút. De a szülők boldogságát Is megzavarta. Az édesanya felkeresett és kétségbeesve panaszolta, hogy a fiú Jelentkezett bányába. — Most engedjem el, amikor már jó útra tért? Elzüllenl? — sopánkodott. Meglepett az édesanya újságolása. Hogyan jutott a fiú erre a gondolatra? Az édesanya ezt is elmesélte. Az üzemben kifüggesztették a brigádra való felhívást és a fiú rögtön jelentkezett. Sűrűn potyogtatta könnyeit, amint kért, beszéljem le szándékáról a fiát. Fájó szívvel, de határozottan kimondtam, hogy ne tartsák vlszsza, engedjék. Most fogja megmutatni, hogy ember, mégpedig becsületes ember lesz belőle. A fiú elment. Aztán sok levelet Irt haza, dicsérte a környezetét, meg volt elégedve nevelőivel és a munkájával. Egyszóval nem panaszkodott. Egyszer váratlanul haza Is állított. Bányász egyenruha volt rajta, és nagyon büszke volt a foglalkozására, valamint a szorgalmáért kapott kitüntetésre, amely ott díszlett a kabátja gallérján. Bezzeg, nem sírt már az édesanya, az édesapa sem haragudott. Gyönyörködtek bányászflukban. Az én szivemet Is kellemes érzés töltötte el, miközben a szülők lelkes dicsekedését hallgattam. Amikor áttértünk a komolyabb beszédre, a fiú előmeneteléről érdeklődtem. Örömmel közölte velem, hogy eredményesen elvégezte a nyolcadik osztályt és szeretné kijárni a kilencediket Is. Beköltözött a boldogság Ismét a családba. ÜJra az édesanya vette át a szót, elbeszélte, hogy hivatalos volt az évzáró ünnepélyre. Nagyon nehéz szívvel ment el és félt, hogy a fia megint szégyent hoz rá. Ám amikor kihirdették az eredményt, nem akart hinni a fülének. Fiából Jeles tanuló és jó munkás lett.
