A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-02-04 / 5. szám

Dr. FrantlSek Radacot az értékes em­berek szerénysége gátolja abban, hogy sa­ját személyéről beszéljen. Éppen ezért a munkája után érdeklődöm. Hiszen közel tizenhét éve volt a bardejovl járási Egész­ségügyi Intézet igazgatója. Példaképpen emlegették az egész köztársaságban. És most, mikor már nyugodhatna babérjain, új felelősségteljes feladatot kapottl Bártfaíúrdöból, császárnők és cárok egykori hírős fürdőjéből, amelyet a közel­múltban elhanyagoltak, újra nagyszerű, hatékony és modern fürdőt kell terem­tenie hazánk dolgozói részére. Ezért ne­vezték ki öt ebbe a bűbájos, de régimódi fürdőbe igazgatónak. És dr. Radaő, „érde­mes orvos” elfogadta a megbízatást, s nemcsak hogy elfogadta, de meg is fo­gadta, hogy Bártfafürdö újra nagy lesz. És ekkor váratlanul lecsapok a már gya­nútlanná vált orvosra, és kérem, mondja el azt a régi híres történetetl Nemigen akar kötélnek állni. Am végül is dr. Ra­daő szép sorjában kezdi mesélni, miért is kapta meg a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnökségétől a Nagy Honvédő Háború érdemrend első osztályát. — Elöljáróban mindjárt kijelentem: amikor cselekedtem, elsősorban mindig orvosi, emberi és hazaflúl kötelességem­nek tettem eleget I — Különben Is mindenről Grófik, a Ll­­vovské Huty-l erdész tehet, aki annak Ide­jén az illegális pártszervezet és a partl­­zánegységek bizalmija, összekötő hírvivő­je volt Az ő révén kapcsolódtam be a mozga­lomba, és már 1942-ben sok, a német fo­golytáborokból megszökött szovjet kato­nát gyógyítottam és ápoltam. A komoly munka azonban csak negyvenháromban Kezdődött el számomra. Ekkor az erdők rengetegeiből kitörtek a partizánok: hidak robbantak, vonatok repültek a levegőbe, hullottak a frlccek... És bizony sok parti­zánt kötöztem be, operáltam meg. Azután kitört a Szlovák Nemzeti Fel­kelés. Illegális klientúrám ugyancsak megnövekedett: Egyre szaporodtak a tit­kos műtétek és csodálkoztam, hogy nem buktam le, mivel a rendelőmből csak úgy dőlt a műtétekről árulkodó kloroform és az éter szaga. Egy aranyba caurranó őszi napon — minden óvatosságot félretéve, lihegve rontott be hozzám Grófik erdész: „Az is­tenre kérem, doktor, azonnal jöjjön ve­lem”. És én mentem... A sűrűben az őszi avaron két szovjet repülőtiszt feküdt sú-Bártfafflrdől részlet lyos égési sebekkel és törésekkel. Az egyik Gubln kapitány volt, a másik Utkln hadnagy. Lőszert és fegyvereket szállítot­tak rendszeresen Besztercébányára, vissza­felé menet lelőtték őket a német lógelhá­­rltők. ök kiugrottak az égő gépből és Gró­fik rájuk talált. Naponta kezeltem őket. Végül azonban menekülnöm kellett Bárt­­fáről, mert a HUnka-gárda és az Sicher­heitsdienst kopői már nyomomban voltak! Édesanyámmal és húgommal beköltöz­tünk a partizán táborba, ahol tábori kór­házat rendeztem be. Négy hőnapon át működött ez a földalatti partizánkórház, és én közel télszáz szovjet katonát — partizánt gyógyítottam, operáltam és ápoltam. Ez a négy kemény hónap 194? január, 21-én ért véget. Telepes rádiókészülékünk szovjet Indulókat Játszott, egyszer csak félbeszakadt a zene és a bemondó jelen­ti, KoSlcét, PreSovot és Bardejovot a mai napon felszabadította a Vörös Hadsereg. Pácienseim azonnal frontszolgálatra je­lentkeztek, én meg bekapcsolódtam a bé­kés építés munkájába. Tizenöt év lefolyá­sa alatt sok gondom volt, sok nehéz fel­adatot kellett megoldanom és a régi vé­res, hősi napokra bizony csak hébe-hóba Dr. Frantllek Judoi emlékeztem. A múlt azonban ezerkllencszázhatvan decemberében egy zlmankós reggelen mégis megszólalt. Asztalomon csengett a telefon: Novikov elvtárs, a moszkvai Prav­da tudósítója akar velem beszélni. A szov­jet újságíró fel is keresett és elmondta, hogy volt pácienseim, V. Szevjakov és tár­sai nemrégiben levelet Írtak a moszkvai Pravda szerkesztőségébe. Leírták az egy­kori partizán kórház működését, valamint az én ténykedésemet és kérték a lap szerkesztőségét, kutassa fel, élek-e, s ml van velem. Így került Novikov a Pravda prágai tudósítója hozzám. Rövidesen nagy cikk jelent meg rőlom a moszkvai Pravdában, amelyet átvettek a mi lapjaink Is. Hamarosan több mint háromszáz üdvözlő levelet kaptam a Szov­jetunióból. Dr. RadaC Itt elhallgatott, lehajtotta fe­jét, majd néhány pillanat múlva megha­­tottan folytatta: — Gyönyörű, virágzó májusi nap volt, már pontosan nem Is tudom, negyedikét avagy ötödikét mutatta a naptár az aszta­lomon, éppen a napi postát néztem át, ami­kor berregni kezdett a telefon. Egyik or­vos kollégám Izgatott hangon közölte ve­lem: éppen most hallotta a moszkvai rá­dió adásában, hogy a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége dr. FrantlSek Radaő csehszlovák állampolgárt a Nagy Honvédő Háború Érdemrend első osztá­lyával tüntette kt. Nem hittem el, úgy véltem, hogy kollé­gám rosszul hallott... Am két óra sem telt, amikor újra csen­gett a telefon. Éles női hang kért, ne te­gyem le a kagylót, a vonal másik végén Moszkva hívja dr. RadaCot! Az Izvesztyija szerkesztősége gratulált kitüntetésemhez és megkért, mondják néhány szót lapjuk olvasói számára! Most már tudtam, hogy kollégám nem tévedett és valóban én ró­lam van szó. Az Izvesztyija felkérésének nagy örömmel tettem eleget. Elsősorban a magas kitüntetésért fejeztem ki hálámat a Szovjetunió kormányának, a továbbiak­ban pedig régi pácienseimet üdvözöltem, s egyúttal köszönetét mondtam a három­száz meleghangú levél Íróinak is. — Az érdemrendet a prágai szovjet nagykövetség személyesen Zlmjanyln elv­társ nagykövet nyújtotta át kormányunk képviselőinek jelenlétében. Azután Ismét visszatértem ide, szülőhazámba, úgy mint húsz évvel ezelőtt, habár Prágában akar­tak tartani a minisztériumban. És nem fo­gadtam el a bratlslaval főorvosi állást sem. Reém itt szükség van, és én e vár­tén mindvégig kitartok. A beszélgetés véget ért. A téli alkony csendje a nyugvó nap búcsúzó sugaraival besurrant a szobába. Amikor felálltam és el­búcsúztam dr. RadaCtól, kivirágzó« ben­nem a megelégedettség: egy Igaz férfival találkoztam, aki példamutató harcos, hu­manista orvos, Igaz kommunista, aki min­dig ott van, ahol ezt tőle népe és hazája követeli. Utóirat helyett még csupán annyit, hogy a Nagy Honvédő Háború Érdemrend első osztályával hazánkban csupán három em­bert tüntettek ki. BARSI IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents