A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-23 / 30. szám
A legfiatalabb laoszi /generáció egyik képviselője, akit az amerikaiak már elláttak sátorlapruhával. Évek múltán nyilván fegyvert is adnának az egyenruhához, hogy testvéreire lőjön. Amire azonban ez a kisfiú felnő, minden bizonnyal csak szülei elbeszéléséből tudja majd meg, kik és miért szították 1961-ben a polgárháborút . . . Amerikai repülőgépeket használnak Noszavan ipuccsisztáí. A puccslszták vezérkara, valamennyien amerikaiak, mint pl. Fel admirális Cottrell és a többiek. H ttfism edék m üfűasáfol. Kong Le kapitány (jobbra, tányérsapkában) a Patet Lao katonái között. • • Az Unita, az Olasz Kommunista Párt központi lapja Emilo Sarchi laoszi különtudösitójának tollából igen érdekes interjút közölt. A tudósítónak abban a szerencsében volt része, hogy találkozhatott Kong Le kapitánnyal, aki elmondta neki, hogyan hajtotta végre az államcsínyt az Egyesült /Államokat kiszolgáló reakciós klikk ellen. A kapitány elbeszéléséből az alábbiakban részleteket közlünk. Zászlóaljam volt a laoszi hadsereg főereje. Ezt az alegységet azzal a céllal hozták létre, hogy harcoljon a Patet- Lao ellen, megsemmisítse azt és létrehozza az első tartós alapot Laosznak a SEATO- ba való bevonásához. Az amerikaiak szigorúan és közvetlenül ellenőrzték a laoszi hadsereg minden egységét, de minket különösen elkényeztettek. Akármit kérhettünk — fegyvert, lőszert, pénzt — mindent megadtak, amit igényeltünk, sőt azt is, amire éppen nem volt szükségünk. Engem a Fülöp-szigetekre küldtek, ahol különleges tanfolyamon vettem részt. Más tiszteket Malájföldre vittek speciális tanfolyamra. Én és katonáim állandóan a dzsungelben voltunk, ahol a Patet-Lao katonáira vadásztunk. — Követtük őket, de egyetlen lövést sem adtunk le. Nekünk már kinyílt a szemünk — nekem, Kaszena kapitánynak és sok más emberünknek. Megismertük törvényes kormányunk és az amerikai politika igazi jellegét. — Még az 1954-es genfi értekezleten aláírták azt az egyezményt, amely szerint meg kellett volna teremteni a békés, semleges Laoszt, s egyesíteni kellett volna a kormány és a Patet-Lao erőit. Vajon miért nem valósították meg ezt a szerződést ? Miért folyt a háború a laosziak között ? Azt mondták, hogy az amerikaiak segítenek nekünk. De a nép nem látott egyetlen centet sem az országunknak adott dollárokból. — Azok, akik magas tisztséget viseltek — a miniszterek, az üzletemerek, a spekulánsok és a magasrangú tisztek — ragyogó autókon sétafikáltak, táncestélyeket rendeztek, asszonyokkal szórakoztak és két kézzel szórták a pénzt. Hogy is tudhattunk volna ilyen körülmények között harcolni a Patet-Lao ellen, amely éppúgy mint mi, nemzeti egységre, békére, tisztességre törekszik? — Ezért aztán egy szép nap, amikor a Patet-Lao második zászlóalját követtük, arra gondoltam, nem lenne-e helyesebb, ha ahelyett, hogy vadásznánk rájuk, egyesülnénk velük és együtt harcolnánk a reakciós kormány ellen? De aztán Kaszena meg én arra gondoltunk; ez nem lenne a legjobb megoldás, mert erősítenénk az ellenállást, ahelyett, hogy gyökerében oldanánk meg a problémát. Jobb lenne, ha visszatérnénk Vientianeba és államcsínyt készítenénk elő. Interjú Kong Le kapitánnyal — Az egyik éjszaka, amikor arról gondolkoztam, helyes lenne-e egyesülnünk a Patet- Lao-val, azt álmodtam, hogy egy jeep kormányánál ülök és fel akarok menni a hegyre. De ez sehogy sem sikerült. Akárhogy is igyekeztem, nem tudtam felkapaszkodni a csúcsra és leereszkedni a másik oldalon. Többször is megpróbáltam, de sikertelenül. Reggel, amikor felébredtem, arra a következtetésre jutottam, hogy hiba lenne egyesülni a Patet-Lao-val. Elhatároztam, visszatérek a fővárosba és felkészülök a kormány megdöntésére. — . . . Hasonló eset történt, amikor zászlóaljamnak megparancsolták, hogy akciót indítson a Patet-Lao ellen abban a tartományban, amely mintegy húsz kilométerre van északra Vientiahetől. A támadást augusztus 8-ára tűzték ki. Ezen a napon el kellett hagynunk a fővárost. Akkor azt mondtam parancsnokaimnak; ha nappal vonulunk fel, a Patet-Lao felderítő! felfedeznek bennünket, s így az operatív akció könnyen kudarcba fulladhatna, mielőtt még megindulhatna. Azt ajánlottam, tegyük át az időpontot augusztus 9-én hajnali 3 órára, amikor egész Vientiane alszik. Javaslatomat elfogadták. Még páncélkocsikat is kértem... így aztán éjjel 3 órakor felvonultunk az akció megindítására, de hogy milyen akcióról volt szó, azt csak ml tudtuk. Elfoglaltuk Vientiane valamennyi fontos pontját: a katonai parancsnokságokat, a raktárakat, a rádióállomásokat, a bankokat, és a repülőtereket; páncélkocsijainkkal lezártuk az útkereszteződéseket. A gépkocsivezetők semmit sem tudtak és csodálkozva kérdezték, miért nem megyünk tovább? Azt mondtuk nekik: „Befejeződött a háború. Most már csak a korrupció ellen folyik a harc.” És akkor ők is csatlakoztak hozzánk. A továbbiak — írja a tudósító — ismeretesek: új kormány alakult Souvanna Phoumával az élen, megegyezés jött létre a Patet- Laoval, megérkezett az új szovjet követ, akinek tiszteletére Kong Le ejtőernyősei csoportos ugrást hajtottak végre, s ezért az engedély nélküli demonstrációért Kong Le-t 15 napra lecsukták. „Kénytelen voltam — mondja Kong Le — tizenöt napot bezárva tölteni dolgozószobámban. Az egész idő alatt dolgoztam. Mit akarnak? Hiába, ilyen rend van... De még meg kell mondanom, hogy az amerikai követség attaséja meglátogatott és megkérdezte, miért nem hajtottam végre ilyen tömeges ejtőernyős ugrást Pearsons tiszteletére, amikor Laoszba látogatott? Azt feleltem, neki: „Katonáim nem szeretik az amerikaiakat, mert önök a háború szitói. Maguk azt mondták, hogy az oroszoknak semmijük sincs; nincs jó ruhájuk, nincs repülőgépük, abszolút semmijük sincs. És most az én katonáim látják, a dolog egészen másképp áll, és nagyon örülnek, hogy megismerték az igazságot...”
