A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-16 / 29. szám
VIDOR MIKLÓS : cA epjitez meg, a kapttcmi) A vihar akkor tört ki, mikor Oláh Vili kihirdette a katedráról a csapatösszeállítást. Az utolsó óra után történt, nem sietett haza senki. Oláh Vili, a csapatkapitány, határozott léptekkel végighúzott a padsorok közt, föl a dobogóra. Kezében lobogtatta az előre megírt kockás papirost — mintha nem tudta volna már rég fejből, hogy Haslinger Pityu véd, és Ocsovai Jancsi lesz a jobbszélső. Megállt odafönn a tábla előtt, félkezével hanyagul az asztalra támaszkodott. Még várt is egy kicsit s ki nem simította volna homlokából boglyas, szőke haját, pedig egészen a szemébe lógott. Végre ünnepélyesen megszólalt: — Kijelöltem a csapatot a mai meccsre az á-sok ellen. Fölolvasta a tizenegy nevet. Rádi Bandit, persze kihagyta. Tudtam, "mi a teendőm. Táskám a hónom alatt, az ajtóból szóltam csak vissza: — Nem vállalom a játékot! Mire kezem a kilincsen volt, már öten fogtak körül. Emlékezett az egész osztály arra a két parádés dugóra, amit múlt héten lőttem az ötödikeseknek. — Mi az, hogy nem vállalod? — Hogyhogy, Skuló? — Épp most, az utolsó percben? Vállat vontam. Kitalálhattam volna valamit, hogy fogorvoshoz kell mennem, vagy a hasam fáj — de minek? Rádi Bandi a legjobb futó az egész osztályban, olyan a mozgása, mint a gyíké, mindnyájunk érdeke, hogy ő legyen a jobbszélső. Nem azért, mert a legjobb barátom! Oláh Vili gúnyosan mosolygott a katedrán. Ö is tudta, miről van szó. A vereség is megérte volna neki, hogy végre leszámoljon velem. Nem is ő háborodott föl, a többiek lógtak a nyakamon. — Ne bolondozz, Skuló, itt maradunk center nélkül! — Muszáj játszanod! Bandi is ott állt előttem. Savanyú képet vágott, mint aki csöppet sem örül neki, hogy így fogom pártját. — Majd Oláh elörejön ... — nyúltam a kilincs felé ismét. — Legföljebb beállítja még egy-két haverját... A többi az á-sok dolga! Ekkor már mind a negyvenkét fiú ott kavargóit az ajtó s a katedra között. Ezen a mécsesén múlt, megszerezzük-e az iskola bajnokságot. Szörnyül - ködtek, kiáltoztak, volt, aki engem szidott, mások Oláh Vilit próbálták odavonszolni hozzám. De nekem már elegem volt a basáskodásából. Kitéptem magam a gyűrűből, — Szevasztok! Bandi is csak a sarkon irt utói. — Ugyan, mit húzod őket... — karolt belém. — Azt hiszed, •miattad? — kaptam föl a fejemet dühösen. — Én olyan csapatban, amelyiknek Oláh a kapitánya, többet labdába nem rúgok! Hazáig puhított hasztalanul. Két óra volt és négyre tűzték ki a meccset. Étvágytalanul piszkáltam a lekváros gombócot, pedig az én kedvemért főzte nagyanyám. Forrt bennem a fölháborodás. Ilyenkor kár is leülni tanulni. Az eszem úgyis azon járt, micsoda diadal lesz holnap leolvasnom a tábláról a gyászos eredményt. A követség háromkor érkezett meg. Tolnai Zoli, a balhalf meg a tartalékkapus, Szliács Misi. Igen udvariasak, finomak voltak. — Oláh küldött benneteket? — Nem ... dehogy . .. — Magunktól ... Szigorúan ráztam a fejemet: — Látjátok, mennyi a dolgom! Holnap biztosan kihívnak földrajzból! — Mit halandzsázol, Skuló! Nekünk akarok beadni...? — Kár a szóért! Ekkor mondta ki először Szliács Misi: — Azért ekkora sztárnak ne képzeld magad! Még csak ez hiányzott! Befejeztem a tárgyalást s figyelmeztettem őket, hogy nemsokára kezdődik a mécsesük. Szívesen megkérdeztem volna még, hogyan állította össze a csapatot nélkülem Oláh, de ezek után már nem lehetett. Elvonultak. Tovább tanulmányoztam a Gibraltár-szorost, de még kevésbé érdekelt a spanyol partvidék. Kiváncsi voltam, mit beszélnek a fiúk, akik ott szorongnak már az udvar szélén, a hálót szerelik föl a kapura. Mi lehet a tornaterem öltözőjében? Olyan hangosan dirigál-e most is Oláh Vili, vagy csöndesen készülődnek ? És Bandi, Rádi Bandi, kinn van-e? Azért tőle legalább elvárhattam volna, hogy feljöjjön s velem töltse a délutánt. Az is lehet, hogy kiment, csak azért, hogy a vesztes meccs után lihegve rohanjon föl, meghozni a hírt... Kezdtem úgy érezni magom, mint Coriolanus. Csak az á-sok ellenséges tábora hiányzott hozzá, amint ünnepelnek ... Nem történt semmi. A nagy falióra mélyen, baljósán ütött egyet. Fél négy. Tulajdonképp beérnék még, öt percnyire lakom az iskolától. Rögtön el is szégyeltem magam az orv gondolatén. Talán nagyanyámnak is föltűnt szokatlan szorgalmam, de nem merte firtatni. Apa inge fölött kattogtatta a varrógépet az ablaknál. így varrta meg a múltkori, diadalmas meccs után az én citromsárga trikómat. Az ötödikesek bekkje szakította el, mikor visszarántott a tizenhatosuknál. De a labdát akkor már megszúrtam, zörgött a háló... Ma egy hete ... Most ki a center? Oláh Vili jött előre? Akkor a védelmünk lesz lyukas egy kicsit... Mert meg kell adni, jó középhátvéd. Csak akkora szája ne lenne! És olyan pimaszul ne mosolygott volna a homlokába hulló, szőke boglyahaja alól! Igen, ha ö maga jönne el értem ... az más... Persze, Ocsovait rakta be jobbszélre Bandi helyet, mert tőle kapja a számtan-puskát. Visszaél vele, hogy őt választották kapitánynak. Én nem szavaztam rá. Már nem is nagyon emlékszem, kinek a nevét irtom a szelvényre. Olyasvalakiét, akire úgyis csak az az egy szavazat esett. Gondolataimból kifülelve lestem a csengőt. De nem szólalt meg. Aztán már háromnegyed is elmúlt. Kész. A fiúk már melegítenek, passzolgatnak odukinn, és a kórus hangpróbát tart a hetvenkilós Gruber Gömbi vezénylésével. Mindjárt sípjába fúj Retek, a kopasz tornatanár, és Oláh Vili középremegy pályát választani . .. Már hallottam is a labda kemény pattogását, ahogy Haslinger Pityu kirúgja... Szemben az á-sok téglavörös ingben, fekete klottnadrágban. Összesúgnak: „Mi az nem Skuló a centerük?" „Talán beteg!” „Csudát! Láttam délelőtt...!” Gyerünk a Gibraltárral, holnap felelés ... Nem is tudom, hogyan telt el a délután. Rádi Bandi nem csöngetett be. Más sem. Olyan fáradt lettem. A homlokom is tüzelt. Lehet, hogy van egy 14
