A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-12-24 / 52. szám

„Vagyok mint minden ember, fenség északfok, titok, idegenség, lidérces messzi fény...”

Ady

mberek mennek el mellettünk, mln| den nap találkozunk. Néhány szét 'j váltunk egymásai vagy szótlanul to'* vábbmegyünk. A másik pillanatban már az arcukra sem emlékszünk, mert mások jöttek a helyükbe. Pedig meg kellene ismernünk mlndannyiukat. Ha valamennylüket megszólítanánk — ez persze lehetetlen -- és kikérdeznénk, hogyan él, mit csinál, mit gondol az életről, akkor látnánk, hogy minden ember egy kis világ önmagában, tökéletes egység, egy atomja az életnek. Hatásoknak van kitéve és maga is hat a többiekre; a lánc, amelyet úgy hívunk, társadalom, egy szeme. Minél erősebb, annál erősebb a társadalom, minél nemesebb ideálokért lelkesedik, annál gazdagabb körülötte az élet

A Keletszlovákiai Vasművek építői között jártuk, Sacán.

Sár ... irt ütni, mi a sár. Nézzétek azt a Tátra 11-edtl Tengelyig merülve, sűrű sötét füstfelhőket pufogva birkózik a sárral, dupla nagy kerekéi mintha széles hordókká dagadtak volna. Nézzétek az embereket 1 Lassú léptekkel, előrehajolva Járnak, mert a gumicsizma mintha csak a földbe ragadna, elég kiemelni. A sár elem, a tűzhöz és a vízhez hasonló, harcolni kell vele.

— Fagy kellene már — mondják az emberek — mindjárt könnyebben menne a munka.

A szürke égbolt alacsonyan csüng a vaskonstrukciók és a négy gyárkémény felett. Gyárkémények . . . Ilyeneket sem látott még ez a vidék. Igaz, Bazsó István és a társai sem mindennapi emberek. Vajon mit tudhatnak otthon, az Ipoly menti faluban Bazsó Istvánról? Tudják, hogy valahol Kassa mellett dolgozik a nagy építkezésen és hogy néha hazalátogat. De tudják-e, hogy hogyan nő ki a földből az ilyen építkezés? Ismerik-e Bazsó Istvánnak a hétköznapjait?

A Hutné stavby n. v.-nál 1958 óta dolgozik Bazsó István. Mielőtt ide Jött volna a Keletszlovákiai Vasmüvekre, Vlkovtcén dolgozott. Családos, egy gyereke van. Mikor látja őket?

— Havonta egyszer kétszer hazalátogatok.

Igen, gondolom, már találkoztunk a vonaton, Bazsó István, talán nem éppen veled, de hasonló emberekkel. Rendszerint aludtak, mert a hosszú utazás kimerítette őket. A Csallóköz, Gömör és az Ipolymente felől jöttek, és mind a nagy építkezésre igyekeztek. Emlékszem, akkor elgondolkoztam; vajon honnan jöttök és mit csináltok ott, ohová mentek, emberek?

Most hát látom... ezt csináljátok. Reggel zsúfolt vonatokon jöttök a munkába, kilométereket gyalogoltok a sárban és felkapaszkodtok az épülő hengermű csarnokának a tetejére, a vaskonstrukciókra. Ott fenn vagytok délig, csavarozzátok és hegesztitek össze a hideg vasakat, ott vagytok, ha finom őszi eső permetez rátok, ha hideg fehér köd ül felettetek vagy reggeli fagy csípi pirosra az arcotokat S mindez miért, Bazsó István? Csak a pénzért, a fizetésért?

— Nézze, — mondta — mi ilyen emberek vagyunk. Megszoktuk az építést, megszoktuk a sarat és a fagyot is. Megszoktuk, hogy ha hazamegyünk, , nyolc-tíz órát vonatozunk, egy napig otthon vagyunk és újra visszajövünk. Ne ütközzön meg rajta, ha a vonaton fáradtnak nézünk ki. Nehéz munka a miénk.

Szélesvállú, közepestermetű fiatalember, csupa erő és egészség. Meleg vattaruhába öltözött, a felén barna barettsapka. A kantinban beszélgetünk, éppen befejezte az ebédet.

— Jóllakott?

— Nem mondhatnám, hogy nagyon, de vacsoráig kibírom.

— Remélem, jó és kiadós vacsorája leszl

Elgondolkozva néz rám.

— Igen, az lesz. . . Kassára megyek vacsorázni.

— Hogyan...?

— 6, — nevet a csodálkozásomon — egyszerűen . . . Figyeljen i Sacán, az építkezés folyamán rövid idő alatt közel 5000 embert összpontosítottak. Tudja, mi az, Ötezer ember? Egész kis város, és a falucska nem bírt lépést tartani a fejlődéssel. Sacán egyetlen vendéglő van és egy-két üzlet. Nincs hol vásárolni. Valahogy úgy néz ki a falu, mint egy

degeszre Tömött tarisznya, amelyik ki akar repedni. „Kevés a fóka és sok a2 ember ... " ' — Hm, vacsora Kassán . . És vacsora után?

— Hazamegyek és olvasok. Éppen Jirásektől olvasom a Kutyafejűeket. Érdekes könyv.

Sokszor tizenkét órát is dolgozik naponta, aszerint, hogy szorítanak-e a feladatok, rendszeresen Kassára jár vacsorázni és a szabad idejét elutazza

— Azért ugye. . . egyes dolgok hiányoznak

még itt? — kérdezem

Csodálkozva néz rám.

— igen — mondja aztán —, például a fagy is hiányzik, hogy eltűnjön ez az átkozott

Ifi agtörtént. . . Kassán bementem egy szállodába és szobát kértem. Mosolygós fiatal nő nézett rám: Szobát? Tessék! Hány éjszakéra?

Nem . . . nem Háry János meséjéről van szó, ez a valóság. Kassai valóság. Az éj, tízemeletes Vosztok szállóról beszélek.

Gáliéin Vasil, a vezető mondotta:

„Kétszáz szobája les a hotelnek, 400 ággyal. Lesz húsz appartmaunnk, 20 egyágyas és 160 kétágyas szobánk. A kétágyas szobák befogadóképességét, modern berendezésük folytán szükség esetén a dupláiéra tudjuk emelni. Ebédlőnk lesz 200 személy részére, nyárt teraszok, férfi és női fodrászat és ká véházunk.”

A szálló négy felső emelete még nincs befejezve. Kassa legmagasabb épülete körül egyelőre az építkezések szokásos sara, törmeléke és rendetlensége honol, de már most is háromszáz embert tudnak benne elhelyezni. Ütévre a felső emeletek is készen lesznek.

De nézzük a mosolygó fiatal nőt! A szálloda nagykőnyve fekszik előtte. Lenen telefonál. Ismerős? Nem . . . nem tévednek, valóban ismerhetik őt. Babona Kűazovlcká, néhány éve még a színpadokon szerepelt, csak hát... A vendégszereplések, a sok utazás, kései hazatérések és a család — nem fértek összs. A férje sebesz. Hároméves kislánya van s a gyerek nem tud a színpad deszkáiról, nem törődik a faluval, amelynek kultúra kell, ő csak kiabálni tud; anyu .. . anyu . . . Boáena Xiiazovlcká tehát sitiién maradt, aztán ide a szálló recepciójára jötj dolgozni és franciául tanul. A jövőben sok külföldi vendéggel számolnak.

S a voll sziiiéssőŐ .. .? Talán... tálén a mosolya. Kedves. Megnyerő.

—da—