A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-12-10 / 50. szám
Sllppl «;' A-' ' «??'• '.'a C4T-" '^áj***» . .- SíSíSb Bjj8 BB umánus kapcsolatok, az emberek közti kölcsönös szeretet és tiszte: - I let; az embernek barátja, elvtflrsa, testvére. Ezek a kommunizmus építőinek alapvető erkölcsi jellemvonásai, akikről az SZKP üj programja beszél. Érthető tehát, hogy Ilyen emberek érdekelnek bennünket. Életük, magatartásuk és tetteik láttán Joggal elmondhatjuk: Igen, ezek az emberek elénk vetítik a kommunista társadalomban való együttélés képét. Történetünk kezdete a második világháborúba nyúlik vissza. A karéllai fronton sebesülteket szállítottak a hátországba. Egy fasiszta repülőgép megtámadta a mentőautót, amelyben a sebesültekkel együtt utazott Borisz Grigorjevlcs Sztucsinszkij, fő hadseregsebész Is. A gépkocsi vezetője a helyszínen szörnyethalt, Borisz Grigorjevlcs súlyosan megsebesült. Siralmas állapotban vitték be egy tábori korházzá átalakított házba. Itt várakozott sorsára. A legszörnyübb az volt, hogy számolni kellett karja elvesztésével. Ezekben a nehéz pillanatokban meglátogatta őt egy katona, egyike azoknak, akiket Sztucsinszkij kimentett a szétlőtt mentőautóból. Az ajtóban vlgyázzba vágta magát és ezeket mondotta: „Elnézését kérem, tábornok elvtárs, de az ön kezének meg kell maradnia. Beszélgettünk erről egymás között, és a fiúk hajlandók átengedni önnek a kezüket. Jómagam vagy RJabosapko, avagy Nyeverov — ml egészen ]Ő1 eldolgozhatunk művégtaggal is. önön azonban ez nem se-A kirovl kórházban Sztucsinszkij egy neves professzor kezébe került. Jusztin Jullanovlcs Dzsanelidze kiváló sebész hírében állt. Sztucsinszkij első kérése volt, hogy azonnal amputálja csuklóban a kezét. — Es miért? — kérdezte kemény hangon Jusztin Juiíanovlcs. < — A fájdalom elgyötört — válaszolta Sztucsinszkij. —• Fogytán az eróm. — És a munkátlan élethez, a szeretett hivatás nélküli élethez van még ereje? — A probléma, világos — vágta vissza Ingerülten Borisz Grlgorjevlcs. — Félkezü sebésszel még nem találkoztam. Így kezdődött a kirovl orvosi közösség harca doktor Sztucsinszkij kezéért. Sztucsinszkij éjszakákon át csikorgatta a fogait. Nem hatott semmilyen kábítószer. Egyre eszeveszettebben követelte a megcsonkítást. Az átélt szenvedések és a reménytelen jövő képe teljesen megtörték Sztucsinszkij doktort. Amikor Jusztin Julianovics ismét Klrovba repült, szokása szerint meglátogatta Borisz 8 EGT SEBÉSZ TÖRTÉNETE Grígorjevlcset. És ekkor nagyszerű ötlote támadt. Titkos értekezletre hívta össze Sztucsinszkij kezelőorvosait és Így szólt hozzájuk: — Ennek az embernek elsősorban azt kell bebizonyítanunk, hogy pótolhatatlan a társadalom számára." Azonnal kis szlnielőadást rögtönöztek. Bejelentették Sztucslnszkijnek, hogy éppen most érkezett egy orvos, aki haladéktala nul konzultálni akar vele. Sztucsinszkij előbb csűrte-csavarta a dolgot, de rövidesen belemerült a munkába. Bámulatos dolog történt: kezének óriási fájdalmai némileg enyhültek. Sztucsinszkij gyógyított, a többiek meg őt gyógyították. ötször operálták a kirovl sebészek kollégájuk kezét. Aztán beköszöntött a nap, amikor Sztucsinszkij doktor, kollégáival közösen, képes volt összeállítani a gyógyítás végső eredményét. Elismerte, kollégái mindent megtettek, amire erőjükből futotta. Három ujját, ha bénán Is, de megmentették. Élettelen ujjak voltak ezek, mint az egész kéztő. Azonban Borisz Grlgorjevlcs megértette, hogy most rajta a sor, fel kell vennie a harcot béna kezével. Ebben a kézben van a Jövő, az élet értelme és célja. Sztucsinszkij nem tudta elfeledni azt' a közkatonát, aki felajánlotta egészséges kezét, mert úgy vélte, a sebésznek nagyobb szüksége van rá, mint egy traktorosnak. A fájdalom könnyeivel fogott hozzá Sztucsinszkij doktor ujjalnak új életre keltéséhez. Időnként vad gyűlöletet érzett irántuk, máskor reményekbe ringatta magát, — később úgy tűnt neki, hogy kezébe apránként visszatér az élet. Az akarat szörnyű harcot vívott és végül diadalmaskodott. Az akarat, a szívósság és a barátok segítsége. • • • Teltek-múltak a hónapok. Sztucsinszkij gyakorolt kezével, dolgozott a kórházban és nem is vette észre — amint ezt Dzsanelidze megjósolta —, hogy Immár teljesen összeforrott a közösséggel. Alkalmas — állapította meg jellegzetes mosolyával arcán a kiváló sebész, miután megvizsgálta Sztucsinszkij kezét. — Alkalmas, első fokozatú katonaorvos elvtárs. Ezen az elgondolkoztató tavaszi estén Borisz Grlgorjevlcs lepergette maga előtt az emlékezés filmjét. Mindig, állandóan és mindenütt társai szerető keze támogatta öt, Ismeretlen elvtársak szerető és erős keze. Az a katona a keréliaí fronton, a három tiszt, akik bár maguk Is megsebesültek, bármikor készen álltak arra, hogy segítséget nyújtsanak. Dzsanelidze is. És a pompás orvosközösség. Sztucsinszkij csak most ébredt tudatára, miért és minek érdekében „fogták be” a munkába. Álmodozásából az ügyeletes orvos riasztotta fel: — Doktor elvtárs. Sürgős operáció. És nincsen asísztensünk. Mlhájl Ivanovlcs Influenzával nyomja az ágyat. Segítsen, kérem. Sztucsinszkij megmosta a kezét. Igen, a kezét. Csodálatos kezek, amelyek már annyi Jót tettek és ismét munkára készek. A folyosón összetalálkozott a „súlyos beteg” Mlhájl Ivanovlccsal. Nyugodtan üldögélt és cigarettázott. — Ne haragudjék rém, Borisz Grlgorjevlcs — állt fel. — Jusztin Julianovics határozott így. Ez volt, úgymond, az érettségi vizsga. Sztucsinszkij elsírta magát szobájában. A boldogság könnyeit hullatta. # * t Borisz Grlgorjevlcs Sztucsinszkij ma Uglov professzor klinikáján dolgozik. Kiváló műtétéi messze földön ismeretté tették nevét. És ugyanolyan szeretettel, megfontoltsággal és céltudatossággal gondoskodik a reá bízott orvosjelöltekről Is. Azt szokta mondogatni: „Van egy Jó szó — adósság! Fizess vissza többet, mint amennyit kaptál. Én a ml társadalmunktól olyan sokat kaptam, hogy köteh s vagyok azt korlátlanul visszafizetni mindennel, amivel tudom, amivel képes vagyok."
