A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-12-10 / 50. szám
Az autó ablakón egyenletesen kopognak az apró esőcseppek. A; ablaktörlő szorgalmasan billeg jobbról balra, balról jobbra — ifi radhatatlanul. Szomorú, novembervfigl ólmos kOd ül a városon Az ilyen Idő ellentétképpen {ütött szoba, meleg kályha, vasárnap ebédet iőzö feleség és játszó gyerekek képét asszociálja az em berben. Milyen az élet az ilyen vasárnap délelőttOn a bratlslaval Stav bár munkásszállóban? Mit csinál az a háromszázhatvan építőipar dolgozó, aki ott lakik? Mire használják fel a vasárnapot, a mun kaszünetet? * * * A portásfülke előtt a kulcsok állítanak meg. A szobakulcsok. . ökOlnyl fagolyóra erősítve, a fagolyón a szám, a szoba száma.. Sok apró acélkulcs — lehet talán 90—100 darab. A sOtétrózsaszlnü testes fagolyók némák és mégis beszélnek Ores a munkásszáló — mondják. A szobák lakói leadták kulcsu kát és eltávoztak. Odakünn csúnya, ködös idő, szemerkélő eső.. KI kedvéért, milyen okokból hagyták el a meleg szobákat? Hovi mentek? A kérdésre sötétszürke egyenruhás alacsony férfi, a kapus vá laszol. — Haza mentek... Otthonról — hazai Hm, otthonról haza. Talán itt olyan emberek laknak, akiknél két otthonuk van? — Igen — mondja —, a lakók) nagy része családos ember. Hét főn reggel jönnek, egész héten dolgoznak, új házakat építenél számunkra, Ismeretlen emberek számára. Hétfőtől péntekig Itt a; otthonuk. Pénteken leteszik a csákányt, a malteros kanalat a franciakulcsot, megmossák a kezüket, megborotválkoznak, fog ják a kopott, összevissza lapított paprkoffert, leadják a szobájul kulcsát és hazautaznak. Asszonyhoz, gyerekekhez... A másik ott hónukba... • • • Azért valakit csak találunk a szobákban! Valakit, akinek csal egy otthona van. Itt. . .1 A portás nézi a kulcssorokat, és megáll egy hézag előtt. It Munxasnap xezaoaiK A folyosón visszhangja kél a kopogó lépteknek, két' oldali zárt ajtók sora. Itt a szoba, amelyben az az ember lakik, aki nem1 utazott haza. Tipikus legényszoba. A szekrény tetején könyvek, újságok és egy üres pezsgős üveg. Az asztalon száraz kenyér és kávésbögre. Egy széken hanyagul ledobált ruhák. Az ágyban fehér kendővel bekötött fejű férfi alszik. Meztelen válla kinyúlik a paplan alól. A feje felett halkan zenél a rádió. — Hagyjuk őt... Aludjonl — Nem mondja az egyenruhás ember —, tizenkettőre el kell mennie valahová. Felkeltem. Megrázza a vállát. Nehezen ébred és csodálkozva néz az Idegenekre. — Maga nem utazott haza? — Nem — mondja álmosan —, nem kell utaznom sehová, ha otthon akarok lenni... Itt otthon vagyok. Krist FrantiSek, hivatalnok. Egyébként galgóci.. .-- Egyébként. . . Igen, amikor még élt az anyám, én is hazautaztam, havonta egyszer legalább. Ma már nincs miért Galgócra utaznom. Elvált, gyereke nincs. Harmincnyolc éves lehet, s a Stavbár munkásszálló egyik szobája az otthona. 1946 óta Bratlslavában dolgozik. — S azelőtt hol lakott? A szálló csak négy éve áll. . . — Hajaj. Tudja ml az az albérlet? Kétszáz korona havonta, a házigazdám az egész lakásért nem fizetett annyit. S mindehhez állandóan jóképet vágni és kissé udvarolni a háziaknak, hogy ki ne dobjanak . . Hát igen. Az albérlet régi erkölcsök és régi viszonyok tipikus maradványa. Sajnos, ma még sok esetben szükségünk van rá ahhoz, hogy lakjunk valahol. — Itt más — mondja —, összkomfort, olcsó étkezés helyben, társaság és szervezett kultúrélet. Hetente kétszer film, Ismeretterjesztő előadások rendszeresen. De mindenekelőtt lakótársak ... Társasélet körülöttem. Az ember mindig érez maga mellett valakit, aki egy kicsit hozzátartozik, aki egy kicsit rokon... S ez nem közömbös egy magános embernek . .. DUBA GYULA
