A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-12-03 / 49. szám

A. Siqueiros (Mexikó): Tanulmány Gaál Vend A kitáruló ajtó nyílásában Gaál Vendel bácsi jelent meg. ötven egy­néhány évének hajlottságával, levett kalappal lépett a tanácsháza termé­be. A vezetőség tagjai kíváncsian for­dultak felé, mintha tekintetükkel, fürkésző pillantásaikkal azt kérdez­ték volna: „Ml a baj, Vendel bácsi? Mi hozta a tanácsházára ilyen későn. No, itt a Vendel bácsi, ugyan mit­­akarhat?” — Ügy nézték, úgy vizs­­gálgatták, mintha a ruhája ráncaiban, őszes hajában, megtört öregségében lett volna a válasz feltóduló kíván­csiságukra. .. Gaál Vendel bácsi a felső faluvé­gen lakott. A lányánál, vejénél élt családtagként. A ház az övé volt, ő építette valamikor, ő kaparta össze a tíz körmével. Neki magarak sen­kije sem volt, csak egyetlen lánya és két unokája, akiket úgy szeretett, mintha saját gyermekei lettek vol­na .. A feleségét már nyolc esztendeje eltemette Két fia leventeként ott­maradt a második világháborúban. Ö a szövetkezeti kertészetben dolgo­zott. Nagyon megbecsülték, mert igen szorgalmas volt. Az eszét, a tu­dását is beleadta a munkába. Az el­nök ugyan már többször tanácsolta neki: hagyja abba a nehéz testi mun­kát. Ejjeliőrséget ajánlott fel neki. De Vendel bácsi még nem akarta le­tenni a szerszámot. — Bírom én még, ne sajnálkozzék senki rajtam — mondogatta gyakran. Hosszantartó ünnepélyes csönd te­lepedett a tanácsteremre. A falióra nagymutatója jól túlhaladt már a tí­zesen. A levegőben szürkéskéken úszott a füst, a hamutartókban lassan, hunyó parázzsal hamvadtak a ciga­retták. Vendel bácsi egy pillanatra meg­állt az ajtóban, tekintetét körülhor­dozta a jelenlévőkön, aztán végig­ment a termen. A pártelnök előtt állapodott meg, de úgy, hogy fél test­tel a vezetőség felé fordult. Kalapját még mindig kezében tartotta. Szorí­totta, majd idegesen gyömöszölte a karimáját, mintha nagyhirtelen nem jutna eszébe a mondókája. — Elnök elvtárs — mondja hal­kan, s a hangja most valahogy za­vartan, idegenül cseng... — Elnök elvtárs... én szeretnék belépnil Ké­rem. .. tessék engem megítélni — s itt a vezetőség felé fordult, hajlott derekát kiegyensíti, mint aki vallo­mást tesz a maga igazolására. Nyo­­maiékot adva a szónak folytatja: — Tessék megítélni, milyen ember vagyok én?! Igaz, kicsit nehezen, akodozva beszélek, de az csak azért van, mert szilánk van a nyakam­ban. .. el döntött Ráncos arcát félrefordította, nya káról elhúzta kockás ingét. Kissé ol dalt, a tarkóján tyúktojás nagyságú forradásos lyuk éktelenkedett. — A háborúban kaptam. Gránát szilánk. Volt, akinek a fejét vitte el... A németek tuszkoltak előre bennünket a tűzbe, az élvonalba. Aztán hol az egyik jajdult fel, hol a másik... Én a nyakamhoz kaptam és véres lett a kezem. Nem tartott soká, elájultam. Azt. mondják, elnök elvtárs, hogy most is háborút akar­nak. .. Nekem két szép unokám vanl Az egyik fiú, a másik kislány! Két fiam meg ottmaradt a háborúban A kommunisták nem akarnak hábo­rút, azt mondják Én sem, én sem akarok háborút, ezért szeretnék be­lépni a kommunisták közé Kázmér János, az imént még heve­sen vitatkozó titkár úgy nézett föl Gaál Vendelre, mintha az ősz, öreg embert vigasztan., óvni, félteni akar­ná. Gáspár Sándor a vezetőségi tagok arcvonásait fürkészte gyakori bólo­­gatások között. Vastag ujjaival hang­talanul dobolt az asztal lapján, bal kezével a szék (ámláját markolta ke­ményen, haragosan. Simon Pétör szótlanul a beszélőt hallgatta. Figyelie a kiejtett szavak súlyát, fájdalmát Mert mindezt ben­ne érezte Gaál bácsi vallomásában... Amikor Gaál Vendel elhallgatott, Simon Péter a párttagokra nézett, az.­­tán a öreghez fordult, mintha mind­­annyiuk nevében szólt volna — Én már régen közénk tartozó­nak tudtam Vendel bátyámat. A veze­tőség elé terjesztem a kérelmét, az­tán majd értesítjük... Egy ideig még állt, mintha vala­mit még mondani akart volna, aztán hirtelen odanyújtotta jobbját Gaál Vendelnek. — Aztán majd hívjuk Gaál elvtár­sat! — mondta, és keményen, barát­ságosan kezet szorítottak. Gaál Vendel megkopott, kiszolgált kalapját legényesen fejébe csapta, egyszeriben a járása is fürgébb, sza­porább lett. .. Az emberek hallgattak. Egy idő múlva Simon Péter, a pártelnök nyúlt a kalapja után. — Akkor csütörtökön este .íyric órára gyűlést hívunk össze — mond­ta. Még hozzá akarta tenni, hogy ün­nepi gúnyában jöjienek ám a vezető­ség tagjai, de meggondolta. Felesle­gesnek tartotta Látta a szemükben, hogy úgyis megértették. Kint ezüstös fényei ragyogtak a csillagok. KOVÁCS MIKLÖS ROBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ (Szovjetunió) Ének a nagj\ Földről A dermedt jégmezők felett slvílva nyargaló északt viharban porztk a hó ... S mi csak daloltuk, hogy a világon, a nagyvilágon van egy Föld, mely nagyobb mint az ég. Egy óriási Föld — erdők rétek, mezöségek, sűrű kaszálók: bimbó dalkálók, hol kék tavak galambtekintete reszket, van egy Föld, ahol bennünket várnak és szeretnek. Kicsi kunyhónk az Északi Sark halárán jeges pusztaságban gubbaszt árván. Oly távol Moszkvától! De a szivünk közel hoz Moszkvához ... Te nagy Föld. boldog Föld — erdök-rétek, mezöségek, sűrű kaszálók: bimbó dajkálok, hol kék tavak galambtekintete reszket, áldott Föld, ahol bennünket várnak és szeretnek. Ablakunkon hóvihar zörget csontujjaival. S a hóhatár szélén tavasz vanl Légy halhatatlan, ki minket elparancsolsz s visszahívsz; te drága, nagy Föld, te végtelen Föld — erdők rétek, mezőségek, sűrű kaszálók: bimbó dafkálók, hol kék tavak galambtekintete reszket, hatalmas Föld, ahol bennünket várnak és szeretnekt BEDE ANNA fordítása 9

Next

/
Thumbnails
Contents