A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-16 / 29. szám
Csapkosom a csizmám szárát.. Perdül a szoknya z évben ismét sor került a Csemadok dal- és táncüúnepélyének megrendezésére a testéi környezetű Gombaszögön. Az idei kősót1 ünnepségek, a zselizl zenekari és énekkari fesztivál és a gombaszögi országos dal- és táncünnepély közül, kétségkívül az utóbbi érte el a legnagyobb közönségsikert. Gazdag, változatos, újszerű kétnapos műsort láthattunk. ŐRTÜZEK A kétnapos ünnepség műsora öt önálló részből állott. Szombaton) este a Magyar Népművészeti Együttes nagyszámú közönség előtt mutatta be új műsorát. Utána éjjel tizenegy órakor kezdődött a kétnapos ünnepség legkiemelkedőbb része, az Őrtüzek. A műsort nagy várakozás előzte meg éppen azért, mert teljesen új, eddig nem alkalmazott rendezői hatásokkal tették érdekessé. Káprázatos tűzijáték jelezte, hogy pár pillanat és máris megkezdődik a szabadságért és nemzeti függetlensőftért folytatott harc hőseinek eralékmüsora. A kis színpad körül kigyúltak a tábortüzek, s hangulatos fényük mellett táncra peredültekaz ország különböző részeiből idesereglett fiatalok, hol a múlt keserveit, küzdelmeit, hol pedig a vidám szokásokat Idézve. A hegyekben több helyen fellobogott a tűz, s valahonnan messziről tárogató mélabús hangja törte meg az éji csendet, később kurucnóták elevenítették fel a múltat. A tárogató hangjára Ismét énekkarok feleltek, akiket a közönség nem is látott. Dolgozóink harcos múltját felelevenítő müsorszámok, az egerszegl énekkar régi katonanótái, a pozsonyi tlzenegyéves magyar középiskola szülői tanácsának regős énekcsoportja, a jtlar nad Hronom-i szlovák együttes betyártánca, a lévai tánccsoport hangulatos pásztortánca, az ukrán együttes felszabadulási tánca, mind a múlt harcait, eredményeit idézte fel. A szombat éjjeli műsor ökörsütéssel és reggelig tartó vidám qépmulatsággal ért véget. Vasárnap délelőtt két önálló műsorral lepte meg a rendezőség a közönséget. AZ ö, GONDTALAN GYERMEKÉVEK című műsor a mai gyermekek boldog életét mutatta be. Az úttörők, kisebbek-nagyobbak vegyesen, szivet-lelket melengető táncaikkal, énekszámaikkal sok kellemes percet szereztek. A farkasdl iskola Vasárnap délután a falun című táncszámával bebizonyította, hogy megérdemelten jutott el Gombaszögre, a legjobb együttesek országos seregszemléjére. Orbán Giziké üde hangocskájával belopta magát a nézők szivébe. De jó Is ma nálunk a gyerekeknek, de jó Is lenne még egyszer fiatalnak lenni, ötlött fel a gondolat az emberekben, a vidám, boldog Ifjúság láttán. Gyermekeink gondtalan életéért sok áldozatot kellett hozni. A vidám kacagást vérrel fizették mag apáink, nagyapáink. Az ö küzdelmüket elenevenltette fel a SZABADSAGUNKÉRT HARCOLTAK című műsor. A Hősök emlékműve a Magyar Népművészeti Együttes Előadásában, a vendégszereplő kitűnő tornaijai szlovák tánccsoport, az Ukrán Népi Együttes tánca, az énekkarok forradalmi dalai, munkásindulói átfogó képet nyújtottak a párt kemény harcáról. A befejező énekkari számnál a gyerekek zászlócskákkal integettek, felvonultak a színpadra. Hőseinket, a pártot köszöntötték. Ezzel még korántsem ért véget a kétnapos találkozó. Délután a legjobb népművészeti együttesek, szólisták, énekkarok fellépésével folytatódott a NÉPMŰVÉSZETI ÜNNEPI MŰSOR, amely a felszabadulás óta végzett népművészeti munka eredményeiből adott I zelltőt. A majdnem négyórás műsorban megláthattuk legjobb együtteseinket, összehasonlítást tehettünk az elmúlt évek bemutatóival, s azt tapasztaltuk, hogy az eredmény jó. örvendetes tény, hogy tánccsoportjaink mind jobban igyekeznek felkutatni, feldolgozni a i\épi hagyományokat. Hogy csak egypárat említsek az együttesek közül: a Feisőcsallóközi Népi Együttes szüreti tánca arról tanúskodik, hogy a csoport jó úton halad; összeforrott,, komoly reményekre feljogosító együttesről van szó, szüreti szokásokat dolgoztak fel táncukban. A deáki tánccsoport ismét jól szerepelt, sok tapsot kapott. Meglepetést okozott az abaujszinai szövetkezeti klub tánccsoportja is, amely hangulatos leánytáncával jogosan nyerte el a közönség tetszését. Az összevont felnőtt és gyermekkarokat Viczay Pál vezényelte. A két kassal szólóénekes — Novotny Márta és Zsolcer Béla — osztatlan sikert aratott. A műsor utolsó számaként a Magyar Népművészeti Együttes és az összes jelenlevő táncos temperamentumos csárdással zárta a kétnapos ünnepséget. Utolsót perdült a szoknya, pengtek a sarkantyúk, a zenekar tusst húzott. Felzúgott a taps s örömteli életünket hirdetve galambok röppentek a magasba. KOPASZ CSILLA Szép lányok szép tánca