A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-11-19 / 47. szám
A 16 bíró sose tud eleget 'l/l indkettón üzemi őrök... A munkait V helyükön kerestük őket, de megfeledkeztünk arról, hogy a bratlslaval I. Dlmltrom Vegyi Üzemben régen bevezették a rövidített munkahetet és ezért szombaton nem dolgoznak. A lakásukra mentünk... cédula fogadott az ajtón: Brigádon vagyunk. Másnap, vasárnap délelőtt otthon találtuk mindkettőjüket. Vasárnap délelőtt a házi munkák és az ebédfózés ideje, jozeí PeSko kötényben, fehér inge könyökig felgyürve, hagymát aprít a feleségének. Kicsit könnyezik, mert csípi a hagyma a szemét. Mindketten népblrók. PeSkoné 1949 óta, a férje 1956-tól. Nézem őket, el tudom képzelni, ahogy fekete talárban a tárgyalóterem elnökségi asztalánál ülnek és hallgatják a vádlott vallomást. Ahogy összeülnek és Ítéletet hoznak. El tudom képzelni... Van valami magától értetődő, komoly méltóság bennük, mint az olyan emberekben, akik nagyon komolyan veszik a munkájukat és az életet. Mivel érdemelték ki, hogy a szocialista Igazságszolgáltatást képviseljék ? Előszobájuk falán bekeretezett oklevél: „A J. Dimitrov Vegyi Üzem munkájáért kitünteti Jozef PeSkót abból az alkalomból, hogy huszonöt éve az üzem dolgozóié ... „Huszonöt ével Az összes munkarészlegen dolgozott már; töviről hegyire is-Szolgdlatban A mi iMazs így készül a vasárnapi ebéa ... „A Csehszlovák Szoctaltsta Köztársaság nevében . . mert a vegyi üzem színeit, szagait, sípoló hővezetékeit és fortyogó katlanait. Huszonöt év feljogosítja az i embert, hogy őszintén mondhassa; a gyár kicsit az enyém is, összetartozunk. Velem együtt fejlődött, ahogy múltak az éveim, úgy izmosodott, terjeszkedett, és most, hogy ötven éves vagyok, hatalmas mammutüzemné lett. Hétköznapjainál a gyér hétköznapja, ünnepeim a gyár ünnepel. A dolgozókat nagyrészt személyesen ismerem, közöttük élek, tudom a problémáikat, bajaikat és örömeiket — közülük való vagyok. Ez ad jogot és tesz képessé, hogy a társadalom nevében Ítéletet mondhassak. Ml a jelentősége a december harmadlkl bír óválasztásoknak? PeSkóné a konyhába siet, valami kifutott és sisteregve gőzölög a tűzhelyen. Leveszi a zománcozott kék fazekat, vlszszajön közénk. Lassan, de folyamatosan és nagyon szabatosan beszél. OTtszik, áMunk megszokta, hogy a mondanivalóját mindig a legpontosabban fejezze ki. — Képzelje el, hogy maga áll a bíróság előtt. — Kissé elmosolyodik. Negyvenöt év körüli, intelligens arcú, fekete assszony. Mosolya kedves ős megnyerő. — Nem érzi teljes mértékben bűnösnek magát. Nézi a bíróság tagjait; mit várhat tőlük. Ismeretlenek, komor fekete ruhában, szigorúak és megközelithetetlenek. Mintha nagy-nagy magasságban élnének, ahová halandó fel nem érhet. A szavuk úgy kong, mint a sors megfellebbezhetetlen Ítélete. S most képzelje el, hogy a bíró — nemcsak a népblrók, a hivatásosak is — a választások során bemutatkoznak választóiknak. Megismerik őket az emberek; kik, honnan jöttek, milyenek — bensőségesebb viszony alakul ki az igazságszolgáltatás és a társadalom között. Bizonyára őszintében tudná az esetleges törvényellenes cselekedeket körülményeit elmondani valakinek, akiven már beszélt, akit Józan gondolkodású, érzőszlvű embernek ismert meg, akiben úgy gondolja, bizhat és remélheti, nogy ügyét nem papírforma szerint, a paragrafusok gépies alkalmazásával kezelik. Mert mi elsősorban nem büntetni, hanem nevelni akarunk, megelőzni a társadalom ellenes cselekedeteket. A férj is bekapcsolódik. — A blróválasztás nagy lépés az igazságszolgáltatás legszélesebbkörű demokratizálódása felé. — Kis pátoszt érzek a szavaiban, de egészséges pátoszt, amely megilleti az igazán nagy dolgokat. Társadalmunk embereket biz meg, hogy őrködjenek a törvényei betartása felett, de fenntartja magának a jogot, hogy az arra alkalmatlanokat megfossza ettől a mindinkább becsületbeli hivataltól. Az Igazság a legtöbbet vitatott erkölcsi kritérium. Korszakok folyamán más és más elgondolás és érdek szerint válogatták meg azokat, akik a társadalomnak az Igazságot szolgáltatták. A ml társadalmunk olyan emberek munkájára épül, amilyen Jozef PeSko és felesége. Nem véletlen, hogy PeSkoék azok közé tartoznak, akik az igazságot képviselik. DUBA GYULA 19 —-_É