A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-11-12 / 46. szám

Ozsvald Árpád muiára ar öklével dörömbölt az asztalán. Két pohár összetört. Se­baj — fizetem. Mindent fizetek — ütött büszkén a mellére. Éjféltájban dülöngélve ment haza. Az anyja a konyhában bóbis­kolt a karosszékben. térdén nyitott könyv feküdt. Az ajtöcsapödás­­ra hirtelen felriadt. A léghuzatban megcsörrentek az elhűlt va­csorát firzö fazekak a tűzhelyen. — Ml köze hozzá? — mondta ki az első goromba szét a legény. — Fiam — sírta el magát az asszony. — Apád ezt sose csinálta! — Nem akarok plpogya ember lenni! Itt a pénze — kotorta élű a belső zsebéből a megmaradt gyűrött százasokat a legény. Akkor este vacsora nélkül dőlt az ágyba. Férje halála óta akkor este sírt először az asszony. A partiba lányok Is kerültek. Könnyű lányok, akik tűzbe jöttek a nyűtt gitár hangjára, akiket szüleik sose vontak felelősségre, hogy miért járnak oly későn haza. . — Hová szaladsz, fiam? — kérdezte az anyja, ha nagynéha haza­került a flű s gyorsan bekapta a vacsorát. — Ml köze hozzá? Dolgom van! — azzal már rohant Is el. Egyre több dolga volt. Ácsorogtak a mozik előtt, megjegyzéseket tettek a járókelőkre Es akinek pénze volt, ez fizetett a kiskocsmában. Egyre több dolga volt. . . De az üzemben, ahol dolgozott, már meg­dorgálták, hogy elhanyagolja a munkáját. Anyjának egyre kevesebb pénzt adott. A bérszelvényt meg sem mutatta. S egyszer ahhoz a pénzhez Is hozzányúlt, amit az anyja félre rakott. Pedig alapjában nem volt rossz fiú, csak megazédltette a pénz. Voltak pillanatai, mikor elhatározta, szakit a cimborákkal. Am mi­kor jött az este, mégis elment közéjük. Nem akarta, hogy azt mond­ják rúla: gyáva, plpogya, aki fél egy kis szőrakozástol. S végül kis szórakozás veszélyes játékká fajult: közbotrányoknzásáért az egész társaságot bekísérte a rendőrség. B. Jóskát a bíróság felmentette. De vajon B. jóska tisztázni tud­­ja-e önmagával, a lelkiismeretével, hogy mit vétett édesanyja, a tár­sadalom ellen. A becsületes, dolgos élet nem gyávaság. A poharat fenékig Inni és utána falhoz vágni nem hősiesség, csak korhely­­kedés. B. Jóska esete nem egyedüli, de azt se mondhatjuk, hogy tipikus, hogy fiatalságunk nagyrészére ez volna a jellemző. Mégis fogalkoz­­nunk kell vele, mert sajnos, sokan vannak, akik nem ismerik a pénzt értékét. — A mai fiatalság mindent megkap, amit a szeme-szája kíván. Ter­mészetesnek veszi, hogy szép ruhája, cipője legyen, s ha az első évi keresetéből nem Is, de a másodikból okvetlen motorkerékpárt akar venni magának — mondta egy Idősebb elvtárs a minap, akivel riportutamon találkoztam az egyik faluban. Örült a fejlődésnek, de bizonyos aggályai Is voltak a fiatalokkal szemben, mert Így folytat­ta: — A fiatalság egy része nem tudja eléggé becsülni, értékelni, amit kapott. Valamikor, hogy kenyeret, egy karéj fehér kenyeret ehessek, kénytelen voltam a gazdának felsöpörni széles nagy udva­rát. A filléreket, amit verejtékez munkával kerestem, úgy kupor­gottam össze, hogy tüzelőt vegyek az anyámnak télire. Ma meg nem egy esetet mondhatnék, hogy jó! kereső fiatalok alig adnak haza valamit a szüleiknek, elfolyik a kezük között a pénz Azt hiszem, mi szülők Is hibásak vagyunk ebben — tette hozzá elgondolkozva. (Folytatjuk) — Ne félj, anyu, ha megnövök és dolgozni fogok, mindent ve­szek majd neked. Pénzt, sok pénzt hozok a házhoz. .. Anyu, akkor mér dolgoznod se kell, csak Jő ebédet, vacsorát fűznöd — Így blztatgatta valamikor B. Jőska özvegy édesanyját, mielőtt elhagyta volna az Ipariskola ké­pűjét Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, sok féldeci a cimborák torkán. Az első fizetést még ágy vitte haza boldogan, keblet dagasztó büszkeséggel: — Nézd, mama, mennyit kaptam! Tedd csak el, 6s annyit adj belőle, amennyi zsebpénznek elóg. . . Az elsó fizetési cédulát még együtt böngészgették végig. Az­tán ... eztán mind ritkábban ke­rült Ilyen boldog pillanatokra al­kalom. — Hova szaladsz? Anyád szok­nyája után? Gyámoltalan legény­­ke vagy! — állították meg gú­nyolódva a cimborák. — Te keresed a pánit, vagy ml a szüsz... Igen, a pénzt ó keresi, de... — semmi, de, egy fél deci nem a világ. Az elsó féldeci égette a tor­kát, a másodiknál már kellemes blssergést érzett. — Nem va­gyok gyáva, Igenis megmutatom, — dadogta a harmadik tildéd­nél. — Igyál — nevettek a cimbo­rák. Cigány hajolt hegedűvel a füle mellé. A csárdás vérpezsdítő rit-Fízetés után Féldeci, sör — uagányság Rekontrat

Next

/
Thumbnails
Contents