A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-11-05 / 45. szám

ztnes, apró sárkányokként űzi a no^ vemberl szél a jávorfa levelét, és a dércsípte avaron riadtan szókéi az özbak. A városi ember téli gondoktól terhesen nézi ablakából a láthatatlan nájlon szálakon függő őlomfelhöket, a széltépte, drótokon felakadt sárkány roncsokat, s nem tudja másképpen elképzelni a pillanatot, mint a barátságos meleg szobában.

Pedig Ilyenkor, zord idők beállta előtt a természet még egy utolsó erőfeszítéssel felcicomázza magát fanyar és jóízű bogyókkal, égő csípkebokrokkal, ezernyi színnel, illattal és így mond búcsút a szép napoknak, befeledkezve a tavaszt szülő enyészet méla búbánatába.

lenn a síkon csak módjával teszi mindezt, szemérmesen hintve szét a legelőkön a kikertcsek bájoló lila mérgét, ám fenn — Hegyországban, olyan rapszódiákat zúg a végtelen fenyvesek ezerhúrú hangszerén és olyan fúgákat játszik, mint aminőkről sem Liszt, sem Johann Sebastian Bach nem álmodtak.

Vastagtalpú bakancsban és viharkabátban, hátizsákkal a vállán, Ilyenkor az őszi tájak vándora elbűvölve látja azt a csodálatos metamorfózist, amely a természetben, a falvakban és a városokban egyaránt végbe megy. A fantasztikus fúgák, mint titkos jelek, utolsó figyelmeztetésként hatnak emberre, állatra. A Nagy-Fátra selyembolyhos legelőiről a pásztorok nagystetve hajtják a völgybe, és szállásolják el meleg istállókban az elkésett nyájat, csordát. Az elárvult szepesi váraljában a parasztok elégedett arccal, fontoskodva zsákolják a krumplit — a szepesi föld büszkeségét. A Szepesség határfolyóján, a Fekete Dunajecen — amely egyúttal hazánknak is határfolyója — börködmönös, lengyel tutajosok eveznek szaporán haza Lengyelországba. fis amikor eltűnnek a Három Korona bozontos domboldala mögött, ködpipáló november kopogtat a Vörös Jiolostor nehéz tölgyfa kapuján.

A sápadt őszutói nap bágyadt fényébenL. rubint fürtként még egyszer felszikrázik a berkenye és csillogásában szerényen bújik meg a gótikus kassai dóm zöldpatinás tornya. S a Csermely völgyében is elhalt már a gyári víg nótázás őszt visszhangja!

A régi dóm zöldpeiinás tornyai

' '• Mi?I ril-i" :

A szepesi vér tövében

Csupán az izmosodásukat jelentő Keletszlovákiai Vasmű bábeli építkezésén nem fog a varázslat; itt Pán sípját átnyeríttk az acélparipák, daruk és bágerek, itt nem lassul a munka ritmusa, nem lankad az embert agy működése, sem az erős gépeké. Előkerülnek a kesztyűk és füles sapkák, üvegpáncél burkolattal fedik be a holnap gondos kertészei a béke acéljának bölcsőjét.

Ám amikor az őszt szél rázendít bús melódiáira, az acél- és vasbetonszerkezetek vázat mint egy mesebeli aeolhárfa húrjai zengik Hegyország rapszódiáját — Hegyország kommunista holnapjának rapszódiáját.

BARSl IMRE (A szerző felvételei)

Valahol a Nagy-Fátra egyik kies völgyében