A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-10-29 / 44. szám

I^adyioti yPfiklós

Októbervégi hexameterek

Táncosmedrü, jehérnevetésü patak fut a hegyről, táncol az őszt levél s taraján kisimulva elúszik.

Nézd csak, az. árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.

Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassú okosság tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti aranyát.

Lassú, okos vagyok én ts e lassú, okos ragyogásban, féltelek én is a tél hidegétől, tűzifa gondja, télt ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben s mint a lehellet fúrja be tükreit, árad az álmos bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik ■s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketéinek sarkat máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák léptei már síkosak. Gyere hát elaludni az esték hosszú szakálla alá; nézd, gyermeked is vagyok én, de felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra ts érett, nemesak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji füllel a sziveden alvó gond ütemét a sötétben.

Hallgatom és odrok. S mint ifjú gólyafióka Ősszel szállni tanulván meg-megbtllen az égen, forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajfál.

Átveszem és ütemes dobogása eleitat, elalszunk, — ketten az egy gonddal. S míg elkap az álom az éjben hallani, csgpdps az ősz nedves lobogója sötéten.

18