A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-29 / 44. szám
Ak párt feladatul tűzi ki, hogy a következő tiz esztendőben hazánkat a világ első ipari hatalmává tegyük, hogy mind az ipari termelés abszolút méretét, mind pedig az egy lakosra számított ipari termelés méretét tekintve fölénybe kerüljünk az Egyesült Államokkal szemben. Körülbelül erre az időre a Szovjetunió az egy főre jutó mezőgazdasági termelésben másfélszeresével túlszárnyalja az Egyesült Államok színvonalát és a nemzeti jövedelem szintjében utóléri az USÁ-t. Ám ez csak az első állomás, itt nem állunk meg. A második évtizedben — 1980-ig — hazánk az egy lakosra jutó ipari és mezőgazdasági termelésben messze maga mögött bagyja az Amerikai Egyesült Államokat. Nemcsak a Szovjetunió, hanem a szocialista világrendszer valamennyi országának gazdasága is sokkal gyorsabban fejlődik, mint a kapitalizmus gazdasága. A szocialista baráti közösség országai a háború előtti színvonalhoz viszonyítva az ipari össztermelés volumenét csaknem hétszeresére, a kapitalista országok viszont nem egészen két és félszeresére növelték. A közgazdászok előzetes számításai szerint 1980-ra a világ ipari termelésének körülbelül kétharmadát már a szocialista világrendszer adja... ... A kommunizmusnak a Szovjetunióban történő építése szerves része annak, hogy a kommunista társadalom az egész szocialista baráti közösségben kialakuljon. A szocialista világrendszer eredményes fejlődése lehetővé teszi, hogy a szocialista országok többé-kevésbé egy időben, egy történelmi korszak keretein belül lépjenek a kommunizmusba. A kapitalista világrendszert az egyenlőtlen gazdasági és politikai fejlődés törvénye jellemzi, amely az államok között az ellentmondások elmélyülésére és a konkurrenciaharc erősödésére vezet. A szocialista világrendszer homlokegyenest ellentétes törvények alapján fejlődik, jellemzője minden egyes ország gazdaságának szüntelen és tervszerű fejlődése, a kapitalizmus idején gazdaságilag elmaradott államok gyorsabb fejlődése, valamennyi ország általános fejlettségi szintjének kiegyenlítődése.” HRUSCSOV elvtársnak az SZKP új programjáról tartott beszámolójából. ★ Századunk nagy dokumentuma Ax egész világsajté vezető helyen foglalkozik ax SZKP kongresszusával. Még a legelfogultabb burxsoá lapok lg kénytelenek elismerni a szovjet kommunisták tanácskozásának korszakalkotó jelentőségét. A NEWSWEEK című amerikai lap korunk legfontosabb politikai találkozójának nevezi a XXII. kongresszust Még a NEW YORK HERALD TRIBUNE is beismeri vezércikkében: „Ostobaság lenne megvalósíthatatlan ábrándként elvetni ezt a képet, amelyet Hruscsov festett a Szovjetunió erejének növekedéséről.’’ A nyngatl sajté kiemeli Hruscsov elvtárs beszámolóinak nemzetközi vonatkozásait. Különösen azt húzza alá, hogy a kongresszus megerősíti a békés agymás mellett élés elvét és ésszerű tárgyalásokat Javasol valamennyi vitás kérdés rendezésére. Egyes lapok szerint szinte biztosra vehető, hogy újabb tárgyalásokra kerül sor a Kelet és a Nyugat között. fi Tanácskozik XXII. kongresszus Ce sehszlovákia Kommunista Pártja újra megingathatatlan hitet tesz az egész nemzetközi kommunista mozgalom mellett. Amikor megismerkedtünk az SZKP programtervezetével, már akkor kijelentettük, hogy azt magunkénak is tartjuk, hazánk és pártunk feltételeiből kiindulva ennek alapján fogunk dolgozni, mert e program a mi jövőnk alapvető vonásait is megmutatja. Megszilárdította azon meggyőződésünket, hogy már Csehszlovákia mai nemzedéke a’ kommunizmusban fog élni, és erőt ad nekünk e feladat teljesítéséhez.“ NOVOTN? elvtársnak az SZKP XXII. kongresszusán elhangzott felszólalásából. A csehszlovák küldöttség a Szovjetunió kommunistáinak nagy tanácskozásán. Középen Novotnlj elvtárs, a CSKP első titkára, a küldöttség vezetője, halra: Vtliam Strokf), Oldtlch Pavlovsktj, jobbra Josef Lénán, valamint Vladimír Koucktj elvtársak.