A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-07-02 / 27. szám

Már nemcsak a vár csendjének álmos őrei vigyázták az alvó várost rácsos, botraakasztott lámpásaikkal. Különös szentjánosbogarak parányi fénye villant fel a sötét utcákon. Mert az emlékezetes XIV. században három hétre szigorúan ■fogdába zárták azt a polgárt, akit de őrök éjjel három óra ictán lámpa nélkül tálaltak az utcán (még jó, ha nem fizetet 180 garast és ki nem seprűzték a városból! ) Ezért a kellemetlen kalandoktól irtózó prágaiak előnyösebbnek látták, ha kis lámpásaikat mindig magukkal hordják.

S ha mondjuk, egyszerre mindannyian kivonulnak a tekervényes középkori utcákra egy Ms éjjeli tereferére — ötvenezer parányi lámpa fénye vibrált volna az ódon házfalak között.

Teltek, múltak az esték, az emberek vüágitották — és egyik este új meglepetésről gondoskodtak: 1723-ban a cseh király százhúsz olajmécsessel vüágittatta meg koronázási útját a Károly hídtól egész a Hradéanyig. Ezzel azonban a sötét sarkokban a szurokfáklyák nem szaporodtak meg. A polgárok a lámpákat

sokszor elrejtették. Az ember sohasem tudhatja... és az utcakölykök, akik mesterien dobnak célba, emberemlékezet óta élnek Prágában.

S aztán, száz évvel ezelőtt, mikor a gázlámpák fénygyöngyei keresztül-kasul gurultak az utcákon, a prágaiak jó ismerősként köszöntötték az estét. A hemzsegő nagyvárost szokatlan fény árasztotta el. A házak tüskés, fodros tetői alatt, a csülogó járda peremén siet, álldogál és örül a már jóved százezren felüli prágai polgárság. Nemsokára még százezerrel több, és aztán egyre gyarapodik a lakosok száma; majd a villany ■ égők korában az iskolásgyerekek így felednek: 990 000 lakoson van Prágának, hazánk fővárosának. (Idők múltán a kilences után a tankönyvekben változtak a számok, csak az a kilences maradt...)

Megszoktuk már, hogy nem vagyunk kerek szám, de szivünkben milliókat számláló hangyaboly részecskéjének éreztük magunkat. És íme, valósággá vált: 1960-ban Prága a milliós városok közé került.

„Nem mennénk Inkább gyalog?

szép az este , . .*

Hisz oly

Allegro maestoso —

gyorsan, alaposan

vár sánc köc sipkái belemartak az első csillagokba. A vySehradi sáncok homlokára leszállt az alkony. Levegő lábát lóbálja, és kristálytiszta, lebegő szellőt küld az utcákra. Ez talán már a hatszázezredik, mely átvonul Prága girbegörbe utcáin. Sose volt itt könnyű dolga. Valamikor, tejfölösszájú kamasz korában — s bizony ez nagyon rég volt már — átugorni a hullámokat fodrozó Moldvát, ásiklard Vy sehr ad boltívei alatt, a meredek partokon, nem volt gyerekjáték!

S valamivel később, mikor lent a viskók egyre gyarapodtak, már három különböző negyed magas, Málló falai felett suhant keresztül. Bizony nem kis fáradságába kerül bebarangolni a váraljai tetőket, átlebegni az óváros zsidó templomai felett, megkopogtatni a Ms házikók testét a Hradöanyn. Nemsokára útjába került az Üj-város is — s aztán már nem számolgatta tovább a növekedő város házait, tereit. Apró tornyocskák százai szúrták fejüket egyre magasabbra és lent az, épületek is szemlátomást gyarapodtak.

Villamos: „Igazin nem értem, honnan jön el a sok ember Ilyen késó este!” Felszálló: „Na. végre! Ilyen sokáig várni!"

K Itt az este. Neónfénnyel és a legújabb hírekkel

„Jó éjszakát.. . És viszontlátásra holnap..