A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-10-01 / 40. szám

Sok asszony, Íróasztal vagy gép mellett ülve szinte azonos testhelyzetben tölti munkaide­jét, tehát naponta nyolc órát. A táradt hátlz­­mok már nem bírják egyenesen tartani a törzset, ez okozza a görnyedt tartást. Az ülőmunkát végző számára közlünk né­hány, testtartást Javító gyakorlatot, melyek a hátizmokat erősitik és trlssitőleg hatnak az egész szervezetre. 1. Terpeszállás, páros karkörzés hátra, törzs­­hajlltás hátra, páros karkörzés előre és törzs­­hajlitás előre. 2. Zárt állás, karok magastartásban, mély térdúgózással hátra lendijük, majd tábuJJ- hegyre emelkedve karokat Ismét fej fölé len­dítjük. 3. Hátsó fekvőtámaszból emeljük, majd ta­­lajérlntés nélkül ejtsük le csípőnket többször egymás után. 4. jobb lábbal támadó állásba kilépünk, törzshajlltás htára, karok magastartásban, majd visszalépés zárt állásba, bajolgatás la­zán előre (bal lábbal is). 4. Terpeszfllés, karok oldalsó középtartás­ban. Vízszintes kaszálás Jól elfordulva derék­ból, majd hajolgatás előre bokaérlntéssel. 6. Terpeszállás, balkéz a fé)*' fölött, törzs­hajlltás hátra, jobkézzel balboka-érintés, kar­­tartás-csere, majd törzsdöntés előre ellentétes karral, ellentétes bokaérintéssel. 1 Világospiros, egysoros gombolásé kabát, a japánsxa­­bású ujj, in. óra hosszúságú. 2. Egysoros gombolású kék gyapjúkabát hosszftott gal­lérral. 5. Prin cesz - szabású, bevarrott ujjú szBvetruba. Ferdén elhelyezett pántok és a ruha alapszínével azonos szinti masnik díszítik. 4. Fiatal lányoknak való együttes. A hordóvonalú szok­nyát és az ugyanabból az anyagból készült kabátot fehér puplinblúz egészíti ki. 3. Lila bukléruha, lazán megkötött övvel. őszi választék Az egyre Jobban hűvösödé na­pok rákényszerttanak, hogy ki­csit körülnézzünk, mivel is fris­sítsük tel ruhatárunkat. Kiválasztottnak néhány kabát- és rohamodéin. A kabátok több­nyire plasstikns gyapjáanyagból készülnek, gombolásuk egysoros és gyakran Japánszabásü ujjak van. Az őszi divatban továbbra Is az élénk színek uralkodnak. A torna: szépségápolás

Next

/
Thumbnails
Contents