A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-24 / 39. szám
■ •A nagymama, a kedves j6 nagymama, Síébe veszi Juliskát. - Juliskám, aranyoskám, most periig a buta Sriásrél fogok mesélni neked. Kis olvasök figyelem I Nézzétek, hogyan tetszett Juliskának a mese .. 1 2 3 4 6 /Juliska a ,buta óriás* A lányok bogyót szedtek az erdőben. A sűrűből előtermett Kele, a gonosz őrlés. Megfogta a lányokat, összekötözte a lábukat, mint a fogolymadarakét és felaggatta őket a fára. Lógjatok csak — mondta —, nemsokára visszajövök és felfallak benneteketl Azzal elment. A lányok nem tudták mit tegyenek, nem szabadulhattak. Akkor ment arra a róka-anyóka. — Anyókái Anyókái — kiáltozták a lányok. — Szabadíts ki bennünketl A róka-anyóka odament a fa alá. — 0, 6, ki tette ezt veletek? — Kele, a gonosz óriási A róka-anyóka felmászott a fára, kioldozta a köteleket, kiszabadította a lányokat. — Túl kell Járni Kele eszén, — mondta —, mert ha visszatér, ráakad a nyomotokra és megint elfog benneteket. — Mit tegyünk hát? — kérdezték a lányok. — Vessétek le gyorsan a felsőruhátokat! Levetették. — Húzzátok le a cipőtöket isi Lehúzták— Adjátok oda a gyöngyfüzéreteketl Odaadták. — Most pedig fussatokl Elszaladtak a lányok. A róka-anyóka pedig fogta a ruhákat, kitömte fűvel, levelekkel, felékesltette a gyöngyffizérekkel, szélükhöz odakötözte a cipókét, még hajat is font fűből a fejek helyére — mintha Igazi lányok lettek volnál Aztán vlagzaakasztotta a kitömött ruhákat a fára és ejszaladt. Kele hamarosan visszatért. — No — mondta —, most felfallak benneteketl Odament a fa alá, megragadta az egyik bábut, kitátotta a száját. Hát füvei, meg falevéllel lett tele a torka. — Ugyan ml ez? — hökkent meg az óriás. Fogta a másik bábut, a harmadikat. . . Csak fű, meg falevél hullott mindegyikből. Akkor kapott észbe Kele, hogy megszöktek a lányok. — Há-á| — ordította. — Elszabadultatok! No, de utolérlek benneteketl Előlem nem menekülhettek! És ellramodott a lányok után. A lányok közben elértek a folyóig, találtak egy sekély gázlót és átmentek a túlsó partra. Ott leültek pihenni. Fut Kele a partra, nézi a folyót. — Hé) — kiált ét. — Mély-e a folyó? — Ja), bizony mélyl — Hát ti hogy mentetek át? — Ittunk, Ittunk, kllttuk az egész folyót és száraz lábbal átkeltünk. — Aztán, hogy telt meg újra a folyó medre? — Nagy eső volt, megtöltötte a medret. — No, én Is kllszom a folyót! Lehasalt Kele a patakra, inni kezdte a vizet. Ivott, ivott.. . — Apad-e már? — kérdezte. — Apad, apadl — felelték a lányok. — Idd csakl Kele megint nekifohászkodott. Ivott-ivott, ivott-ivott. . . — No? — kérdezte megint. — Már alig van viz a mederben! Idd ki gyorsanl Kele csak ivott, ivott, ivott... A folyó pedig ugyanolyan mély volt, mint azelőtt. Gyanította már, hogy a lányok a bolondját járatják vele. Megdühödőtt: — Várjatok csak úgyis utolérlek benneteketl Belegázolt a folyóba. Elnehezedett a sok víztől, alig tudott Járni. — jaj nekeml — kiáltotta. — Nagyon sokat ittam I — Ml most elfutunk — mondták a lányok —, te meg érj utol bennünketl Akit megfogsz, azt felfalhatod! Ellramodtak a lányok, Kele utánuk. De nem futott sokáig: megbotlott, felhemperedett, és kipukkadt. így lett vége a gonosz óriásnak. A lányok pedig hazaértek, még a hajuk szála sem görbült meg!
