A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-24 / 39. szám
Josef Nesvadba szeköttetés nélkül kellett dolgoznom a rakéta egyik külső záróberendezésén. Az utol Virrad Visszahúzódnak az árnyak, az előttem lévő tárgyak hirtelen megszínesednek; az ég azúrkék, kél a halál. Néhány óra múlva ez a felkelő csillag fehér izzásba lobban, sokszorosára növekszik, az ég kékje meghátrál előtte, izzó higanyként betölti az eget, kiszárítja e planéta felszínét, mindent feléget maga körül és végül egyetlen hatalmas fénylő tömeggé egyesül izzóvá tüzesedet! bolygójával. Minden bizonnyal tudtam ezt, mivel végül is, ezért repültünk ide. Néhány nappal ezelőtt ugyanis jelentést kaptunk a tizennyolcadik galaktikus "körzetben, hogy egy változócsillag-kigyulladás várható a Kősziget alfa négyben. Mivel a tudósok úgy gondolják, hogy ennek a csillagnak néhány bolygója van, melyeken lehetséges az élet, parancsot kaptunk az indulásra. Igen türelmetlen voltam. Állomásunkról már jó ideje nem repültünk új csillagokra Ezek az utak voltak ugyanis a legveszélyesebbek, és én mivel még csak első éve voltam szolgálatban, tulajdonképpen nem is éltem át egyetlen kalandos utazást sem. A Kősziget alfa négynek kilenc bolygója volt. Közülük azonban csak háromnak van terjedelmes, oxigént tartalmazó légköre Mindegyiket külön tanulmányoztuk. A legérdekesebb jelenségeket e csillag harmadik bolygóján figyeltük meg Felületének legnagyobb részét víz borította. Először azt gondoltuk, hogy az itt lévő sekély tengerek alatt fejlett életre bukkanunk, mint ahogy ez egyes planétákon lenni szokott. Azonban már a nagy magasságból készített képekről is megállapíthattuk, bogy néhány szárazföld meg van művelve .terjedelmes településeket és hatalmas mezőgazdasági kultúrákat láttunk Egves helyeken nagyon zsúfoltan laktak, nyilván még primitív városi fokon Megkíséreltük velük felvenni az összeköttetést, mivel pa rancsnokunk elejéi akarta venni minden összetűzésnek és nézeteltérésnek Most, amikor e bennszülötteknek az utolsó bírt hozzuk, nagyon kétséges volt, hogy valamiképpen is megmenekülhetnek az óriási tűz elől, amely csillagukat fenyegeti. Egvetlen lehetőségük az lenne ha elköltözhetnének valahová. A mi megítélésünk szerint azonban nem állnak a kultúrának azon a fokán, hogy ezt megvalósíthassák De ha mégis meglennének az eszközeik -egy távolabbi csillagra való áttelepülésre, akkor minó ítélet den valószínűség szerint nem várnának a ml figyelmeztetésünkre. Egyáltalán nem látszott, hogy valami fejlett technikával rendelkeznének. A legegyszerűbb értekezési kód alapján valamennyi hullámhosszon üzeneteket sugároztunk számukra, választ zonban nem kaptunk Ki tudja, egyáltalán felfedezték-e már a villamosságot. És így néhány kör megtétele után nem maradt más hátra számunkra, minthogy osztályozzuk a Kozmikus Intézet számára küldendő és a különböző élőlények életfeltételeinek összehasonlításra szolgáló anyagot, öszszeállítsunk néhány jelentést a galaktikai tájékoztató szolgálat számára, melynek egyik előadónője egész úton fölösleges kérdésekkel ostromolt bennünket, és minél előbb elinduljunk saját csaillagunk irányában, mert meg kellett állapítanunk, hogy mi okozhatta az új csillagon oly hirtelen beállott változásokat. És ez a folyamat okozta a mi katasztrófánkat Is. A közeli csillag anyaga már kezdett megváltozni. Izzása lassan fokozódott, anélkül, hogy mi ezt észrevettük volna. Amikor bekapcsoltuk az egyenes úton való haladásra szolgáló motorokat, a szabályozó berendezés felmondta a szolgálaton, megszűnt az összeköttetés; s így, mint valami halott mellékhold a harmadik bolygó térségében maradtunk. A fedélzeten azonnal riadót hirdettek. Az ilyesmit már megszoktam, s a többiek se tulajdonítottak eleinte különösebb jelentőséget a dolognak. Elromlott a regulator —, majd megjavítjuk, ez még nem olyan nagy szerencsétlenség — Harminc óra múlva indulhatunk — jelentette ki magabiztosan a mellettem álló főmérnök, majd hirtelen elsápadt — Harminc éra múlva? — megremegtem. — Hisz harminc óra múlva e csillag valainenynvi bolygója már izzó fémpára lesz. És ml meg az ő bolygőiuk vagyunk Parancsnokunk a főtanácsterembe hívott össze bennünket. Kijelölte a feladatokat, parancsokat osztott, tervezett... mindnyájunknak részt kellett venni a regulator javításában. — Mi az, nem értitek, hogy minden felesleges? — kiáltottam el magam, mivel mindnyájan olyan ünnepélyes, fontoskodó, és hivatalos ábrázatot vágtak. — Minek kell megjavítani a regulátort, ha néhány óra múlva velünk együtt elpárolog? Minek végezzünk fölösleges munkát? — s a hangom elcsuklott. angyala — És mit javasol? — kérdezte parancsnokunk. — Nem marad más hátra, minthogy a megszokott módon tovább dolgozzunk. — És várjuk a csodát? — Csodákban senki sem hisz — felelte kissé türelmetlenül. — Ügy gondoltam, az iskolában megmagyarázták maguknak, hogyan kell viselkedniük veszélyes helyzetekben . — Az iskolában egyre azt bizonygatták, hogy a rakétával történő utázás teljesen biztonságos, és hogy olyan korban élünk, mikor az emberi ész már rég meghódította a világűrt, a Galaktika! Társaság korában, amikor már senki se hal meg hiába vagy főlöttesei ostobaságai miatt... — Teljesen kétségbe voltam esve, legszívesebben elsírtam volna magam. Még nem éltem meg a húsz esztendőt sem, nincsenek gyermekeim, otthon az édesanyám vár. Egyszeriben érhetetlen volt számomra, hogy valaha az emberek százhatvan esztendős korukban haltak meg. És most néhány ostoba fráter miatt... — Nem akarok meghalni! — kiáltottam. — Én nem akarok meghalnil — Parancsnokunk mellém lépett, most mintha csak az apám lett volna. Intett a többieknek, mire azok oly gyorsan elfutottak, mintha még értelme volna a sietésnek. Nem értettem meg, őrülteknek néztem őket. — Mindez csak próba volt, barátocskám — mondta az igazgató, és barátságosan megsimította a sisakomat. — Sajnos, nemigen állta meg a helyét. A közlekedési vonalra fogjuk áthelyezni... — Nem? — riadtam meg. Néha csináltak ilyen furcsa vizsgákat. Állítólag a fontosabb feladatokra így választották ki a legmegfelelőbbel-et. — Azt akarja mondani talán, hogy ez a csillag nem fog kigyúlni és hogy nem a civilizációt jöttünk megmenteni, hogy mindez csak komédia volt, mindez csak miattam történt, csupán azért, hogy meggyőződhessenek róla, alkalmas vagyok-e a legfelelősségtel'esebb kutató utakra? — Bólintott. Elvörösödtem Most már megértettem. miért voltak a többiek olyan nyugodtak Szeretném látni, mit csinálnának, ha a helyzet valóban komoly lenne és mindnyájuknak meg kellene halniok Ordítanának, akárcsak én Ez egészen biztos. Elnézést kértem Nagyon bántott. hogy a próbán nem álltam meg a helyem. A parancsnok a legnehezebb feledatot bízta rám. Egyedül, pőtszkafanderben, minden ösz-Zi velem szemben dolgozott. Előszőtt egy kicsit szégyelltem magam. Mivel már elég régen udvariok neki, tudtam, hogy a mai jelenettel csak rontottam helyzetemen. Nagyon szigorú, hamar elítéli az embert. A vastag, átlátszó szigetelésen keresztül elkeseredetten mosolyogtam rá. egftettem neki a munkában, utána vittem az egyes alkatrészeket, melyeket a térben maga mögött hagyott. Mivel csaknem a teljes súlytalanság állapotában voltam, úgy éreztem, hogy rakétánkat egymagám Is kijelölt pályájára tudnám lö'-ni. Azután ismét erőt vett rajtam a kételkedés. Ha csaugyan próba volt az egész, akkor miért folytatjuk tovább? Miért nem indultunk azonnal, ahogy megbuktam? Meg t artam kérdezni Zit, de nem volt közöttünk összeköttetés. Rövidesen mindkettőnket felváltottak. — Bocsáss meg, tudom, komoly a dolog s ezért nagyon bánt, hogy olyan lehetetlenül , viselkedtem. Látom, a többiek derekasan tartották magukat, igazán nagyon restellem magam, Z1 — mondtam, majd kajütjében segítettem levenni védősisakját. — Én ts félek — felelte halkan. — Akkor hát mégis igaz; parancsnokunk becsapott, akár egy kisgyereket. — Meghalunk? — Mindnyájan meghalunk — válaszolta. Ó a hazugjai Gondoltam, hogy utána futok. Komédiázott velem, akár az orvosok a halálos beteggel, akár a hősök a gyávákkal. Utána akartam futni, de aztán meggondoltam magam. Mit mondjak neki? Ö szintén meghal. Miért vádoljam akkor? Csak jót akart nekem. Zi karjaiba vetettem magam. Eddig még sosem szerelmeskedtünk, egyszer sem akarta megengedni. — Most már érteni, miért használtak valaha kábítószereket — mondtam neki, mikor egymás mellett feküdtünk és hallagattuk a ventillátorból kiáradó mesterséges levegő egyhangú zümmögését. Most én is bevennék valami hatásos csillapítót, mel^ kissé felfrissítene. Különben is tudjuk, hol van a házi patikánk, gyere, megelőzzük a halált, boldogok és nyugodtak leszünk. Nem félünk többé e borzalmas csillag füzétől... Lassan elhúzódott mellőlem. — Te talán beteg vagy? Hiszen ez árulás lenne. Megfutamodás... Születésünktől fogva tudjuk, hogy meghalunk és azért mégsem mérgezzük meg magunkat Parancsnokunk nem azért adja ki az utasításait, mert egyébre nem képes. Az egész világűrban az űrhajó személyzete mindenütt egy-10
