A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-09-17 / 38. szám

Oj házak, utcák ás városok, 6) gépek, gyárak és ipartelepek, ahova az ember néz, új, hatalmas építkezések. Kemény munka, épltémunka. Ez a nép nem akar fasizmust, revansizmust és háborút, hanem békét, nyugalmat, szocializmust. Aki ma a Német Demokratikus Köztársaságról beszél, az a békés épltőmunkárúl beszél, a boldog máról s a még boldogabb holnapról. Ezt láttuk a rostocki járásban Is. mely az NDK tengeri kapuja a nagyvilág felé. JDillanalfeloélelek az NDK-ból A TENGERI KIKÖTŐ Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottsága 1957-es 33. plénumán határozta el a rostocki kikötó ki­bővítését, modernizálását, melyet az ország egész lakossága megáává tett. Igazi munka­­hőstettek születtek itt, idó előtt megvalósult a nagyszabású terv, s ma az NDK hatalmas, modern tengeri kikötővel rendelkezik, ahol 10 000 tonnásnál nagyobb hajúk is kiköthetnek. A MEZŐGAZDASÁG. Rostock volt az első száz­százalékosan szövetkezeti Járás az NDK-ban. Bizonyítéka annak, hogy az emberek teljes mértékben megértik és magukévá teszik a párt határozatait. A HAJÓGYÁR. Egészen ÚJ iparágként, csaknem teljesen szakemberek nélkül indnlt meg 1943 éta a hajógyártás az NDK-ban. Rostock ma már öt hatalmas hajóépítő dokkal rendelke­zik. A „Volkswertt Stralsund“ 90 közepes nagyságú teherhajút épít évenként, 8 ezzel világviszonylatban Is Jelentős helyet foglal el. A HALFELDOLGOZÓ ÜZEM. Éppúgy mint a „Sassnitz“ kombinát, szú szerint a semmi­ből nőt ki, s ma már a rostocki 25 nagy halászhajóval, 34 bárkával, 2 halász- és fel­­dolgozóhajóval a legnagyobb halász- és hal­feldolgozó üzeme Németországnak. A NÉPI HATARRENDŰRSEG gondoskodik róla, hogy idegen zsoldban álló ügynököket és di­­verszánsokat ne csempészhessenek a tenger felől az NDK területére. A békés, szocialista épltőmnnka őrei megvédik hazájukat minden külső és belső ellenséggel szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents