A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-10 / 37. szám
KIK K ESZTIK EJTVE N Y Egy ismert mondást rejtettünk >1 a vízszintes. 1., 33. és a függöleges 1., 18. számú sorokban. Beküldési határidő: szeptember 17. A helyes megfejtők közt öt könyvet sorsolunk ki. VÍZSZINTES: 1. jelmondatunk első része, a nyíl Irányában folytatva (zárt betűk: m, e, t, a, 1,). 12. Lakat. 13. Összecsengő verssorvégződés. 14. Magyar Államvasutak. 15. Növény, főzete üdítő ital. 16. Ékezettel területegység. 17. Bátor teszi. 19. Csonkakúp alakú vörös színű sapka. 20. Nándor Sándor. 21. Észak-Afrikai berber és arab lakosok keveréke. 23. Köles másshalhangzői 25. Tudomány. 26. Tyúkház. 28. Ébrenlét ellentéte. 30. Énekhang. 31. Régi római pénz. 33. Jelmondatunk negyedik része. 38. Víziállat. 38. Hasznos növény. 39. Háziállat. 40. Betűpótlással India eredetű játék. 42. Folyadék. 43. Betű kiejtve. 45. A legnagyobb szovjet államférfi (1870—1924). 48. Európai nép. 50. Mesterséges nemzetközi nyelv. 52. Harap 53. Elárusít. 55. Y. L. 57. Folyó Erdélyben. 60. Ruha szlovákul. 62. E. O. T. 64. Sorsjegy németül. 66. Tágas közlekedési hely. 68. B-vel gyalogos katona. 69. Ha ugyan szlovákul. FÜGGŐLEGES: 1. jelmondatunk második része, a. nyíl irányában folytatva Izart betűk: ü, I, s, z, s). 2. Lakat, utolsó betű felesleges. 3. Ékezettel területegység. 4. Tartalom nélküli. 5. Dallam franciául. 6. Kétezer római számokkal. 7. Lajos Mátyás. 8. Fáy betűi. 9. Vízisportot űz. 10. Betüpótlással helyhatározó. 11. Folyó Kelet-Szibériában. 18. Jelmonmondatunk harmadik része (zárt betűk: o, c, k). 22. Fedd. 23. A Holland Légiforgalmi Társaság rövidítése. 24. Eső után marad. 25. Kopasz. 27. Lujza Mária. 28. Labda a hálóban névelővel. 29. Ragadozó madár. 32. Idegen férfinév. 34. Spanyol névelő. 35. Orosz igenlés. 37. Nem valódi. 41. Súlyegység. 44. Állami illeték. 46. Vízsz. 43. 47. Papírra vet. 49. Tanács szlovákul. 51. Vágószerszám. 54. Tíz gramm. 56. Lim ikerszava. 58. Halál németül. 59. Könyörög. 61. Világtalan. 63.. R- vel a végén kinyit. 65. Sose mássalhangzói. 66. Állóvíz. Az előző rejtvény megfejtése: A kommunizmust még megéred és nem halok meg addig én sem, mi az ügyünket harccal védjük, a lélek és kard erejével. A 35. sz. rejtvény megfejtői közül egy-egy könyvet nyertek: Bodzás István, Bodrogmező; Gerényi Zsuzsa, Felsőhági; Krakovszky Lilla, Karlovy Vary; Pásztor Gábor, Mladá; Vitkó Gitta, Pöstyén. Küldönc érkezett. — A villásreggeli, százados úr, elkészült a villásreggeli. — Végre — szólt a százados. — Indulás. — Menetszázad, indulj! — Az őrmester vigyázzba vágta magát. — Altisztek, lelépni! Az altisztek átbukdácsoltak a pocsolyákon. Legtöbbje mankón sántikált. Egyik sem volt hatvannál fiatalabb. Az őr kitárta a kapuszárnyakat. Az anyákat visszaszorították. — Heini! — kiáltotta az egyik. A köd áttetszőbbé vált. Már csak az országút fáin ült tömötten. Az eső továbbra is szitált. — Vigyázz!! — vezényelt az őrmester. — Lépést tarts! Indulj! — A viszontlátásra bácsi! — kiáltották a gyerekek. A százados intett. A küldönc ernyőt feszített a feje fölé. — Énekelni! — kiáltotta az őrmester. — Bújj, bújj, zöldág ... énekelve csendült fel a javaslat a gyerekek soraiban. Megadták a hangot. — Három — az altisztek közben ismét leolvasták a sorokat — négy ... Felhangzott az ének. Kedves, tiszta dal szállt. Az üde szopránok kórusába belebrummogó altiszti basszusok csakhamar elhallgattak. Énekelve meneteltek. Áthaladtak a kapun. Az ácsorgó anyákra ügyet sem vetettek. A tankcsapdát építő öregek felpillantottak, azán lesütötték a szemüket. — Heini! — sikoltott az egyik asszony. — ... zöld levelecske... — szállt tovább az ének. Kint a mezőn aggastyánok tallóztak a burgonyaföldeken. A zsákja mindegyiknek üres volt. Varjúcsapat vetette magát a szélbe. A város szélén magasra szállt a lőszergyárak füstje. Az aszfalt tapadóssá vált. Szivárványszínű, fényes foltokat festett rá az elcsöpögő olaj. Az olajfoltokban visszatükröződött az ég. Az ég szürke volt. FÄY ÄRPÄD fordítása — _____________________ Érik a A piros arany alkony a hegyekből indult a domboldal felé, ahol a venyige ágai kissé borzongua köszöntik a közeledő éjszakát. Borbély Gáspár ott áll a csőszkunyhó előtt, nézi az égbolt pompás színeit, a lassan úszó jelhőket és a gyerekre gondol. Az is így elúszott, mint ezek a felhők. Huszonötéves a gyerek . . . megy az idő. A dombocska kaptatóján bicegő léptekkel kapaszkodik felfelé Sánta kovács PétéP, a szövetkezet elnöke. Megáll a csősz mellett, köszön, azután együtt hallgatnak. Az elnök szólal meg elsőként: — Ériki A csősz egy kissé megfontolja a választ, azután feje bólintásával is nyomatékot adván szavának, helyesel. — Érik! Jó időnk van. Az egyik tőhöz ballagnak és óvatos kezekkel, alig érintő ujjakkal simogatják a duzzadó szemeket. Nem annyira maguk miatt szerelmeskednek a karóra kúszó fürtökkel, inkább a faluért teszik. A népért, aki reménykedik, várja a munka eredményét a bő, gazdag szüretet. Ök ketten már öregek, kevéssel beérik. Az elnök előkotorja a dohányzacskót és némán kínálja a csőszt. Tömködik a pipát, kemény barnás hüvelykujjukkal és Sánta Kovács megkérdezi: — Irt a fiú? — Nem! Hát a tied? — Az sem! Mert úgy hozta a véletlen, hogy a fiaik is együtt kerültek a messzi városba, tanult emberként és olyan feledékenyek lettek, hogy egy egész hosszú esztendő is eltelik, amíg néhány rövid sorban hírt adnak maguk felől. A két öreg paraszt leül a kopott térítőre, a kunyhó elé és szívük némán darvadozik a szomorúságtól. Sánta Kovács Péter legyűri a saját bánatát, elvégre ő az elnök. — Azért csak ne lógasd a fejed, Gazsi. Sokat kell ott a városban dolgozni. Nem hiába tömték a fejükbe azt a sok tudást, abból juttatni kell most a többieknek is. Meg azután tudod, hogy van az. Nagy a város, fényes is meg sima is, meg a szokás is más. A mi fajtánknak tanulni kell a városi életet . . . hát közben nincs idejük folyton az apjuknak firkálni. Borbély Gáspár hallgatja az elnök szavait és bólint. Tudja, hogy ez csak szótevés, vigasztalás, mert okos ember ez a Péter, azért is választották meg elnöknek. Hadifogoly is volt a Péter. Akkor hallottak először a faluban a vörös forradalomról, amikor a Péter hazajött és mesélte, hogy bizony ő is verekedett az orosz grófok ellen. Ö — meg '' ff S Z Ó I O-— csak írástudatlan ember volt világéletében. Katona sem volt, mert tizenöt éves korában letépte jobb karját a masina . . . Csoda volt, hogy asszonyt kapott, társat a kolduskodáshoz. Meg az is csoda, hogy olyan szép erős fiuk született. Aztán mikor itt is elűzték az urakat, meg az ispánokat, ő is belépett a közösbe. Hát olyan egész embernek való munkát nem bírt a hiányzó karja miatt, de a csőszködést szereti is, meg ellátja becsülettel. Megvénültünk, a Péter is meg én is — gondolja az öregember. De azért a gyerekeket felneveltük. Azok már tudományos emberek lettek. Sok pénzt keresnek, autóban ülnek, nagyeszű emberek tanácskoznak velük. Hiszen jó érzés ez az apai szívnek, de azért ót hiába vigasztalja a Péter. Mert úgy van az, hogy amikor már elérkezik az este vagy akár az éjfél — lefekvés előtt még oda tudnák firkantani a papirosra, hogy „kedves apám, tudatom, hogy jól vagyok, egészséges vagyok”. Ennyi elég lenne. Ő is mindig ezt szokta diktálni a tanítónőnek, aki megírja helyette a levelet. Nem akar ő a fiától semmit, hiszen megél ó a maga emberségéből, még a takarékba is el-ellátogat egy kis pénzzel, különösen elszámolás idején, csak néha egy levél olyan jól esne. Meg ha akár csak minden két évben egyszer eljönne a gyerek, hogy elmenjen a temetőbe az anyja fejfájához. Sánta Kovács Péter tudja, hogy mire gondol a társa, hiszen ő is csak ilyen gondolatokkal kínozza az agyát. Ennek a Gáspárnak még nehezebb, mert elhalt mellőle az asszony. Igaz, neki még él a felesége, de az meg titokban sír a fia után. Csak törülgeti szemeit, mintha csípné valami, mert nem akarja mutatni a könnyeket A felhők már beleolvadtak az esti égbolt fémesen szürke kupolájába, a piros arany alkony talán éppen arra a városra teregeti sugaras köpenyét, amelyikben a két elszármazott fiú éli a maga életét, az elnök leleté ballag a muskotályszagú dombról és Borbély Gáspár némán nézi a távolodó árnyszerű alakot. Sánta Kovács Péter megáll, megfordul és valamivel erősebben kiált vissza, nehogy az őszi meséket suttogó szellők elvigyék szavait. — Te Gáspár, aztán ha megérik a szőlő, egy pár kilót majd küldünk . . . tudod ... a gyerekeknek. Addig írasd meg a levelet. Két öreg paraszt áll a szőlőkarókkal tűzdelt domb oldalán, Körülöttük sűrűsödik az éjszaka. Mélyet sóhajtanak és sóhajuk elszáll a város felé.-fy-15
