A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-02 / 27. szám
IV emrégiben cikk jelent meg a Pravdában, A. Dorodnyicin akadémikus tollából Az ember elektronikus! segítőtársai címmel. „Nagyon valószínű — írja az akadémikus —, hogy az elektronikus számológépek már a legközelebbi évtized folyamán ugyanolyan megszokott jelenséggé válnak, mint ma az összeadógép vagy a logarléc. Már most is kísérletezünk, hogy középiskolai tanulókat tanítsunk meg az elektronikus számítógépek kezelésére ét ügy gondolom, hogy a gépi számolás alapismeretei a legrövidebb időn belül minden iskolában kötelező tantárggyá válnak.” Lapunk munkatársai felkeresték az egyik moszkvai iskolát. Itt az irodalom és a földrajz mellett a „kibernetika” szót is megtalálják a tanrendben. A kibernetikát a felsőbb osztályokban tanítják: a négy IX. és a három X. osztályban; a jövő évben pedig a három XI. osztályban Ki tanítja a kibernetikát? A kibernetikai oktatást a Szovjet Tudományos Akadémia Precíziós Mechanikai és Számítástechnikai Intézete kezdeményezte. A szükséges berendezést is az intézet bocsátotta rendelkezésünkre: az oszcillográfokat, a szignálgenerátorokat. a távvezérlési vevőkészülékeket, elektroncsöveket stb., és küldi ki szakembereit az elméleti és gyakorlati foglalkozások vezetésére. valamennyien elsőrendű rádiószerelőkké váltunk. A kísérletnek az a célja, bogy szakmunkásokat képezzen? ■Ez a kérdés szinte magától kívánkozott ide, és fel is tettük V. Bardizsnak, aki az intézet mágneses elemekkel foglalkozó laboratóriumát vezeti. Bizonyos mértékben igen — hangzott a válasz. — Kezdetben a tanulókra csupán „divatjamúlt” modellek szerelését mertük bízni. Ez lelohasztotta az érdeklődésüket" a tanulók egyszerűen nem látták az oktatás gyakorlati értelmét. Ma, amikor a kísérletekhez nem csupán megrendeljük a szükséges alkatrészeket, hanem a tanulókra bízzuk a mintapéldányok ellenőrzését is, alapjában megváltozott a felfogásuk. De ez csupán a kísérlet egyik oldala. A lényeg az, hogy a kibernetika és az energetika nem mint valami elvont fogalom lép be tanulóink életébe, hanem mindennapos valósággá válik. J. Bagrjanszkij és A. Russzov riportja Magától értetődik, hogy az előadókkal is találkoztunk. Hogy haladnak a tanulók? Sikeriilt-e a kísérlet? Igen, a kísérlet sikerült. A tanulók nagy érdeklődéssel tanulmányozzák a kettes számrendszert, az elektronika alapelveit és más fontos ismereteket, a gyakorlati munkában pedig lelkesen vesznek részt. Albina Jeremenko rádiószerelő technikus, egyszersmind a Közgazdasági Főiskola hallgatónője, bemutatta nekünk a kísérleti laboratórium munkáját. A tanu-A mágneses emlékezoegység részére ma mar lók lelkesedését néha szinte csillapítani kell. Vajon a hallgatók megértik-e az általános elméleti oktatás jelentőségét? Természetesen! — válaszolja Natasa Nyikulina X. osztályos tanuló. — A tanév elején beteg voltam, és így mulasztottam néhány elméleti órát. Emlékszem, amikor bejöttem a tanításra, hiába néztem a szomszédom füzetébe rajzolt kapcsolási ábrát: semmit sem értettem belőle. így azután a gyakorlati órán nem tudtam összeszerelni a kívánt egységet. Alaposan kellett igyekeznem, hogy behozzam mulasztásomat. Egyébként az osztályban maguk a tanulók készítik az ilyen ferdít-