A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-27 / 35. szám
Nemrégen jelen voltam egy bemutató gyakorlaton, amikor a cseppfolyós levegővel telt teafőző egy darab jégen hűvös párákkal forrni kezdett, csupán azért, mert a cseppfolyós levegő alacsony hőmérsékletéhez képest a jég Is forró. Ez az alacsony hőmérséklet az ember bőrét jobban meg kell hogy éeesse, mint a tüzes fém. A legnagyobb ámulatomra azonban Eleonóra nőin kiáltott fel, kihúzta Ujját az edényből és felém nyújtotta. Nem történt semmi baja. — Az ujj felületére tapadó cseppfolyós levegő, mivel hőmérséklete sokkal alacsonyabb, mint az ujj hőmérséklete, erősen párolog. Ennek következtében az ujj körül a cseppfolyós levegőből bizonyos szigetelő réteg keletkezik — észrevette? — mely egy pillanatig megvédi azt az égés ellen. De nehogy maga is megpróbálja — mondta, mivel látta, hogy kezemet az edény felé nyújtottam. — Ezt nagyon ügyesen, gyorsan kell csinálni, és közben nem szabad megérinteni az edény falát. Munkába kezdtünk. Ügy tűnt, Eleonóra az előbbi nézeteltérést már elefelejtette. Én azonban még mindig nem tudtam napirendre térni fölötte. Szerencsétlen Nóra — magamban csak így hívtam a lányt, így hát valószínűleg ő is Bailley áldozata. Ez a felfedezésem megerősítette a vele kapcsolatos rokonszenvemet. Egyidejűleg ezt az újabb gaztettet szintén Mister Bailley számlájára írtam. Ezután gondolkodni kezdtem, hogyan tudnék — most már Eleonórával együtt — megszökni innen. A laboratóriumban csend volt. Feszült figyelemmel dolgoztunk. Egyszerre csak munkámból egy éles dörrenés riasztott fel. — Már megint túl erősen bedugaszolta az edényt — fedett meg Nóra. Igen, ez az én hibám volt. A cseppfolyós levegő a laboratórium szobahőmérsékletén gyorsan párolog, és így a keletkezett gázok kiverik a dugót. — Hogyha erősen bedugaszolom, akkor robban, ha meg gyengén, akkor túlságosan gyorsan párolog — dörmögtem magamban. — Talán nehéz az Ön számára ez a munka? De legalább nem panaszkodhat az egészségtelen munkakörnyezetre — felelte Nóra. — Levegőnk szerencsére van elegendő. — Hát ezért oly rózsás az arcuk mindannyiuknak? Először történt meg, hogy Nóra meglehetősen csábos pillantást vetett rám. Mi tagadás, nagyon megörültem. Akkor hát valóban nem haragszik A laboratórium ajtaja kinyílott, megjelent William és mondott valamit angolul. Nóra lefordította nekem. — Mister Bailley kéri, hogy Mr. Klimentko látogassa meg. — Egy kis fejmosás — jegyezte meg huncutul mosolyogva. Nyilvánvalóan már mindenki tud szökésemről — gondoltam magamban. Kissé bosszantott a dolog, ám Nóra kedves mosolya valamelyest megnyugtatott. Nem tudtam, hogy Mr. Bailley mindnyájukat — Nóra apjának kivételével — csupán „ fejmosásra” szokta hívni. A földalatti városkában ő volt a legfelsőbb bíró. akinek ítélete ellen nem lehet fellebeznl. Nehéz szívvel indultam útnak dolgozószobája felé. — Kívánom, hogy szerencsésen kimászszon a csávából 1 — kiáltotta utánam Nóra. Mr. Bailley megkegyelmez Mr. Bailley dolgozószobájában már ott állt Ivan és Nyikola két sűrített levegőre működő pisztollyal felszerelt úriember felügyelete alatt. Mr. Bailley az íróasztala mögött állt. — Jöjjön közelebbi — mondta keményen, anélkül, hogy székkel kínált volna. Az asztalhoz léptünk. Br. Bailley leült. Nem akartam előtte állva maradni, így hát én is helyet foglaltam. Bailley szeme megvillant, szemöldöke idegesen felrándult. — Meg akart szökni? — kérdezte, bár hangjából inkább ténymegállapítás, mint kérdés csendült ki. — Sétálni akartunk egyet — feleltem könnyed mosollyal. — Ne hazudjon és ne mentegesse magát! Meg akart szökni. Annak idején figyelmeztettem a következményekre. Mr. Bailley az egyik fegyveres férfinak valami parancsot adott, mert az hozzám lépett és intett, hogy kövessem. A döntés nem tartott tovább egy percnél, és most minden bizonnyal az ítélet végrehajtása következik. Felálltam, és az őr után indultam. A többiek Nyikolát és Ivánt megkötözték. A folyosó kanyarulata mögött tűntek el szemem elől, én azonban tovább mentem. Leszálltunk a felvonóval és átmentünk egy folyosón. Űröm megállt egy keskeny vasajtó előtt, kinyitotta és durván belökött egy sima vaslemezekkel burkolt kamrába, melyet a mennyezetről lógó villanyégő gyér fénye világított be. Az ajtó becsapódott, a zárban megcsikorgott a kulcs. Egyedül maradtam. Tömlöc... Ez még nem lenne a legrosszabb. Meglehetősep könnyen kimásztam a csávából — gondoltam magamban, miközben börtönömben körültekintettem, mely száraz volt és eléggé tiszta, csupán egy kicsit hideg. Az asztalon hőmérő volt felfüggesztve. Ilyen hőmérő minden helyiségben volt, sőt még a városka folyosóin is. A hőmérsékletet itt nagyon gondosan ellenőrizték. A hőmérséklet mindenütt általában plusz 6 fok volt. Az álmatlan éjszaka és az előbbi kihallgatás után kissé gyengének, törődöttnek éreztem magam. Alom környékezett. Alig álltam a lábamon. A helyiségben azonban nem volt egyetlen szék sem. Lefeküdtem a kőpadlóra és szunyókálni kezdtem. Rövidesen felébresztett a hideg. Felkeltem és megnéztem a hőmérőt. Most mínusz két fokot mutaiott. Mit akar ez jelenteni? — gondoltam magamban. A fűtők hanyagsága, vagy szándékosság? Hogy kissé felmelegedjem, járkálni kezdtem a kamrában, de az olyan kicsi volt, hogy alig tehettem két lépést előre, kettőt hátra. Ezért inkább ugráltam, kezemet törzsemhez csapkodva, jóllehet ez a testgyakorlás hamar kifárasztott, azonban sikerült valamelyest felfrissíteni vérkeringésemet. Ám amikor leültem, a hideg ismét gyötörni kezdett. Vacogott a fogam. Amikor újfent a hőmérőre pillantottam, meglepetten állapítottam meg, hogy az már mínusz 11 fokot mutat. Éreztem, minden porcikámat átjárja a dermesztő hideg, borzongott a hátam, a szívem összeszorult. Am ez nemcsak a hideg következménye volt. Egy borzalmas gondolat ötlött fel ágyamban. Mr. Bailley meg akar fagyasztani! Ösztönösen az ajtóhoz futottam, és minden erőmből dörömbölni kezdtem. — Nyissák ki!... nyissák ki! r~ ordítottam eszeveszetten. Kiáltásomra azonban senki sem válaszolt. Kezem véres lett a heves ajtódörömböléstől. Végül tehetetlenül elnyúltam a padlón. A körülmények néha erősebbek, mint mi. Az embernek nem kell fatalistának lennie, hogy ezt megértse — jutottak eszembe Eleonóra szavai. Én azonban legaláb harcoltam, megkíséreltem a szökést s így a szabadságért folytatott harcban lelem halálom. És ő ... Lehetséges ... hogy annak idején ő is harcolt. Eszembe jutott Nyikola elbeszélése a halottról, akit a jégtörő orrában a korláthoz kötöttek. Tehát így intézi el Mr. Bailley ellenfeleit. Lehetséges, hogy Eleonórának végül is igaza van — a Mr. Bailley ellen folytatott harc reménytelen ... Milyen dermesztő hideg van itt... Kezem és lábam elviselhetetlenül sajog. Dörzsölöm az ujjaimat, de ennek ellenére merevek, mintha fából lennének... Nagy nehezen feltápaszkodom és a hőmérőre tekintek. Mínusz 20 fok... A harc véget ért. Meg kell békélnem sorsommal. A padlóra ültem és igyekeztem semmire sem gondolni. Végülis a fagyhalál nem is lehet olyan borzasztó Határozottan jobb, mint a villanyszék. Néhány pil- Vagy lehetséges, hogy csak képzelődöm? fájdalmat és elalszom... ... Az ajtónál csörömpölés hallatszott, lanat múlva már nem fogom érezni a Igyekszem feltápászkodni, de a fagy megbénította tagjaimat. Csönd van. Valószínűleg csupán képzelődtem.' A kamrában mintha emelkedett volna a hőmérséklet. Lehet, ezt is csak képzelem. A szervezet bizonyos melegséget sugároz a körülötte lévő levegőbe; a test melege és a levegő hőmérséklete közötti különbség csökken, és ezért a látszólagos melegségérzet. Mindenki ezt szokta érezni megfagyás előtt. Itt van tehát a vég... (Folytatjuk)
