A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-01 / 1. szám
Egy történelmi felvétel a decemberi napokból Egy h ősj kor A kezdete A tolóablak szétnyílik. A kérdezett idősebb elvtársnő összeráncolja homlokát, gondolkodik.- Párttörténeti anyagot gyűjt az Iskolának, ahhoz kell... — Igazolja magát a szemüveges, piszeorrú. Az elvtársnő nem tudja, de szerencsére éppen ott időz egy őszhajú, tagbaszakadt óriás, Matous bácsi, a múzeum lektora, és már magyarázza is, hol, merre, melyik utcában. A kis „tudós“ alig győzi feljegyezni. Megköszönik, és sietnek a megadott címre mielőtt beesteledne. Matous elvtárshoz fordulok én is. A Népház (Lidovy dúm) elkobzásáról, a decemberi általános sztrájkról érdeklődöm. Élő tanúkat szeretnék megszólaltani. Meglepetésemre Matous elvtárs tört magyarsággal válaszol. Rózsahegyen volt nyomdászsegéd a Pravda Chudoby című munkáslapot is szedte. Részt vett a rózsahegyi sztrájk szervezésében. Sajnos, a Népház elfoglalásáról ő is csak hallomásból tud.- Majd a Pepik, a Novék, az majd beszél. Ő ott volt... őrizte a Népházat! Tudja, milyen ember az!?! Mint a vas, nem fogott rajta az idő, a börtön — őszintén, lelkesen beszél, míg sietünk fel a harmadik emeletre, s mintha nem is érezné hatvannyolc évének súlyét.- A Pepik is annyi idős, mint én. De majd meglátja, fürge, akár a gyerkőc! Bemutat az igazgatónak, s már tárcsázza Is az ismert telefonszámot.- Halló, Josef, öreg cimbora! Gyere fel ide hozzám. Fontos, nagyon fontos...- Josef Novák, a Skloexport vállalatnál dolgozik. Negyed óra múlva már kopogtat az ajtón. A két barát melegen megrázza egymás kezét, öreg kommunisták, régi harcosok. Novák alacsony, vékonycsontú, az arcán kemény ráncok futnak végig, de a hajában alig egy-két ősz szál. ötven évesnek se nézné az ember.- Mi újat tudnék mondani? — szabadkozik szerényen.- No csak beszélj! Hisz te ott voltál — biztatja Matouä, s Novák lassan felidézi emlékeit.- December kilencedikén este a Népházban jöttünk össze, a földszíni Stein teremben, mi pártblzalmiak. Elhatároztuk, hogy a Népházat semmiképpen sem adjuk át a jobboldali árulóknak. Nyolc óra tájban csendőrökkel rontottak rántk.. . Brutális módon. Betörték az ablakokat, azon ugráltak be. .. Mi puszta kézzel álltunk a fegyverekkel szemben. Dac, düh égette a szívünket. Gumibotok tompa puffanása, széklábak recsegése, sebesültek kiáltozása verte fel a csendet. Mindenfelől csendőr. .. Elszántan, hősiesen harcoltak elvtársaink, de hiába, mégis győzött a túlerő. A méregtől s a fájdalomtól sírás fojtogatta a torkomat, mikor láttam, hogy az árulók, a bitangok a csendörszurony védelme alatt éjfél felé bevonultak a Népházba.. . Novák elvtárs egy pillanatra elhallgat. Cigarettára gyújt.- Másnap reggel Prága utcáin munkások ezrei indultak a parlament felé. Általános sztrájkkal válaszoltak ez aljas cselekedetre. A parlment előtt csendörsortűz dördült. Itt halt meg Josef Kulda, gyárimunkás, csendőrgolyó oltotta ki életét. Csönd borul a teremre, alkonyodik. Mellettem ül egy fiatal százados, ki nemrég érkezett, lehajtja fejét. Josef Kulda unokája. Nagyapja arcképét és az 1930-ban a munkásság áldozatkészségéből emelt emléktáblát — mely most a család tulajdonában van — jött felajánlani a múzeumnak. Méltóbb helyet nem is lehet találni az ereklyéknek. Josef Kulda fia nem tagadta meg apja eszméit, és ezért 1945 elején a fasiszták kivégezték. Két nemzedék az életével fizetett, hogy a harmadik, az unoka, szabad országban éljen és fegyverével az igazságot, a munkásosztály érdekeit védje. (A CSKP megalakulásának 40. évfordulójára) A prágai Klement Gottwald Múzeum előcsarnokában, a tudakozó előtt két szöszke, kékszemü lányka áll. Vagy kilenc-tiz évesek lehetnek. Pionírok. Alig érik fel a márvánnyal borított ablakpárkányt. Kerek' szemükben felnőttes komolyság és gyermeki kíváncsiság.- Elvtársnő, kérem — szól az egyik, miközben jegyzetfüzetet és egy hosszú ceruzát készít maga elé.- Eivtársnő, kérem — ismétli meg hangosabban a másik, mert felberreg a telefon. — Tessék nekünk megmondani, melyik utcában volt a kommunista könyvesbolt? * * * A Népház ma Lenin Múzeum, azé a lánglelkű emberé, aki a világ első proletár államának szellemi fáklyavivője volt. A kivilágított ablakok előtt állok s gondolataimban visszaidézem Olbracht örökszép Anna regényét. Esőtől nyirkos a járda. Anna, a szőke proietárasszony, tán erre futott éppen, mikor a tömegben feketeszemü Tóniját kereste. A ruháskosárban nem sír fel már többé az éhes csecsemő. OZSVALD ÁRPÁD Az egykori Kolbenka (ŐKD Sokolovo) egyik műhelye A Néphéz — ma Lenin Múzeum Josef Kulda
