A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-25 / 26. szám
— És miért nem akarsz jönni? — kérdeztem érdeklődve. — Az egyik társam és egy másik elvtárs ment és soha többé nem tért viszsza — felelte Nyikola komoran. — Onnan senki nem jön vissza. Ott van Aj-Tojon orrlyuka. Már ezelőtt tudtam, hogy Aj-Tojon, a szent öreg a jakutok legfőbb istensége. Am rejtélyes orrlyukáról eddig még nem hallottam. — Mi az, te még hiszel a tojonokról és jorokről szóló dajkemesékben. Hogyan félhetsz, ha én is veled megyek? — Én tudom, te vagy igen nagy ember, bolsevik. De onnan még nem jött vissza senki. Nyikola, amikor igen nagy embernek, bolseviknek titulált, egy csöppet sem hízelgett. (Mindnyájan, akik a távoli orosz városokból jöttek — számára bolsevikok voltak.) Dicsérete őszinte volt. Jaktorg felszabadította őt és a többi jakutot a kereskedők kizsákmányolása alól, akik potom áron vásárolták meg tőlük a szőrhat rám. Ekkor azonban egyszeriben felébredt a hiúságom. Ha most elállók elhatározásomtól, Nyikola azt gondolhatja majd, hogy magam is elhittem a rejtélyes orrlyukról szőlő ostoba mesét. — Ha nem akarsz velem jönni, magam is elindulok — jelentettem ki határozottan, és megindultam a hegyen fölfelé. A szél szerencsémre a hátamba fújt, s így megkönnyítette az utamat. — Ne menj! — kiáltotta utánom Nyikola. — Fordulj vissza! Ám én oda se néztem, csak mentem előre. A sziklák egyre magasabbak, egyre meredekebbek lettek. Csakhamar erőt vett rajtam a fáradtság, lelassítottam lépteimet. Hogy kissé kifújjam magam, egy meredek sziklafal előtt megálltam. Hátam mögött nehéz szuszogást hallok. Visszanézek, és Nyikola áll előttem. — Ha te mentél, és is megyek — jelentette ki látván meglepetésemet. Minden pillanatban elestünk és csak nagynehezen tudtunk ismét feltápászkodni. A szél úgy nehezedett a hátunkra, mint egy súlyos homokzsák. Testünkről patakokban csörgött az izzadtság, erőnk egyre fogyott. Már sajnálni kezdtem elhamarkodott elhatározásomat, ám viszszafordulni semmiképp sem akartam. Végre a csúcs közelében voltunk. Gondoltam magamban, csak megnézem, mi van a gerinc túlsó oldalán s aztán viszszafordulok. Többé nem hívom ki a sorsomat. A csúcsig lévő néhány métert hasoncsúszva tettük meg. Úgy éreztem, a szél — akár a csigákat — képes szétroppantani bennünket. Az volt az érzésem, mintha tengerfenéken lennénk s több ezer tona víz préselne össze. Hogy a levegőt, mely valósággal fojtogatott, valamiképpen visszatartsuk, kénytelenek voltunk szánkat és orrunkat betakarni, még így is olyan nehezen tudtunk csak lélegzeni, mint az asztmások. Tudtam, hogy a gerincen még veszettebbül dühöng majd az orkán. Azért, hogy le ne sodorjon bennünket, a sziklák között egy rést kerestem. Tovább már a szik'anyúlványok mögött kúszhattunk célunk felé. Végre egy keskeny szurdokon keresztül szerencsésen elértük a csúcsot. Letekintettem a mélybe, és a látvány, mely elém tárult, valósággal megfagyasztotta ereimben a vért. méket és vodkával itatták a tudatlan jakut népet. Gyermekei iskolába jártak és feleségét kigyógyították a betegségből, amit a rossz szellem, a jor küldött rá. Mindez a tények agitációja volt — és Nyikola megértette. Ott, ahol az istenségek mindenhatóságát egyszer kétségbevonják, meginog a beléjük vetett hit is Én azt gondolom, Nyikola már megszűnt hinni az istenekben, és olyasfajta viszony alakult ki benne irántuk, mint a mi viszonyunk Fortunához, vagy a mitológia egyéb személyeihez. Nyikolában, úgylátszik, az istenek képe kicsit már megfakult, tudatából azonban még nem veszet ki teljesen. Mihelyst valami számára érthetetlen vagy félelmetes jelenséggel találkozott — feléledt. így lehetett az a holtak hajóján és így volt ez minden bizonnyal most is. A félelem túlharsogta benne a józan ész szavát és felébresztette a rossz szellemekben való elsődleges hitét... — És tulajdonképpen mi is az az Aj- Tojcn orrlyuka ? — kérdeztem. — Közönséges orrlyuk. Aj-Tojon lélegzik. És ott — Nyikola az előttünk magasodó hegyre mutatott — ott van az orrlyuka. — És miért csak befelé lélegzik? Látod, a szél állandóan egy irányban fúj — próbáltam kérdéseimmel megingatni hitében Nyikolát. — Aj-Tojon igen nagy. Megteheti, hogy ezer esztendeig csak befelé lélegzik, aztán majd ezer esztendeig kifelé lélegzik. . . Minden bizonnyal egy új legenda születésénél állottam. — Ez bolondság! Gyere velem, Nyikola és magad is meggyőződhetsz róla, hogy semmiféle Aj-Tojon orrlyuka nem létezik. Nyikola azonban meg sem moccant a helyéről, csupán a fejét csóválta hitetlenül. — Akkor hát jössz? — Nagyon félek. Te se menj — felelte. Egy pillanatra meginogtom eredeti elhatározásomban. Egyedül elindulni túl kockázatos dolog. Az angol valószínűleg nem figyelmeztetett minden ok nélkül. Valami előre nem látható veszély vár— Derék legény vagy, Nyikola — dicsértem meg örömmel. Ordítanom kellett. A szél úgy süvített, hogy így is alig hallottuk egymást szavát. — Már nem félsz, Nyikola? — Nagyon félek. Inkább menjünk! Nagynehezen felszedelőzködtünk és folytattuk utunkat. A szélvihar csakhamar letépte a hátamon levő szélkakast. Nyikola utána akart futni, én azonban visszatartottam. A szél olyan nagy erővel fújt, hogy egyáltalán nem volt szükségem szélkakasra. Ha meg nem akadályozom Nyikolát szándékában, a heves szélrohan egy szakadékba sodorja. — Gyere ide! Kapaszkodj belém. Együtt fogunk menni! — ordítottam felé, hogy meghallja. Egymásba fogództunk és kölcsönös segítséggel kúsztunk tovább fölfelé. Minden erőnkből a szélnek vetettük vállunkat, de így sem tudtunk talpon maradni. 5. TT ••■hatalmas, enyhe lejtésű krátert pillantottam meg, mely a Mars krátereihez hasonlított. Igen meglepett, hogy a kráter fala olyan sima volt, mintha szorgos emberkéz csiszolta volna egyenletesre. Sehol egy kő, sehol egy mélyedés. A szakadék mélyén köralakú nyílás tátongott, melynek átmérője meglehetősen furcsának tűnt. Ez a tükörsimára csiszolt kráter és mélyén a mértani pontosságú nyílás valóban a természet müve lenne ? Az egész dolog meglehetősen valószínűtlennek látszott. Nyikola erősen megkapaszkodott egy éles sziklányúlványba, kezével integetett és valamit kiabált. Hogy mit, nem hallottam, de tekintetemet abba az irányba fordítottam, ahová mutatott. A kráter peremén egy fa repült körbe, mintha egy hatalmas folyó örvénye pörgette volna. Feszülten figyelni kezdtük. (Folytatjuk) 10
