A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-04 / 23. szám
Tárt ablakok NAZIM HIKMET: A világegyetem nevében Szóval a világegyetemben senki sincs Rajtunk kívül gondolkodó lény? De van Azt nem tudom Hogy hasonlít-e ránk Talán szebb nálunk Példának okáért Olyan mint egy bölény csakhogy fűszál-kecses bölény Olyan talán mint patak-csillogás Vagy talán rútabb nálunk? Példának okáért Olyan mint egy hangya de traktornál is vaskosabb Olyan talán mint az ajtónyikorgás Vagy tán se szebb se rútabb mint mi A kiköpött másuk talán S az egyik csillagon Nem tudom melyiken Az egyik csillagon követünk beszélgetni kezd vele Nem tudom milyen nyelven Az egyik csillagon követünk azt mondja neki Azt mondja neki Tovaris Tudom hogy így kezdi a párbeszédet Azt mondja neki Tovaris Nem azért jöttem csillagodra Hogy támaszpontot létesítsek rajta S olaj- vagy termény-koncessziót kössek Nem akarok coca-colát árulni sem Azért jöttem hogy üdvözöljelek földünk reményének * ' nevében Az ingyenes kenyér És az ingyen szegfű nevében A boldogság a munka és a szabadidő S minden dolgok közössége nevében Kivéve szerelmesünk arcát Házak házak és világok testvérisége A világegyetem nevében. RÖNAY GYÖRGY fordítása. JINDRlCH HOREJSÍ: Májusi nap A fűben fekszem, mint vihar után a párt fövenyén a hajótörött. É üst fátyol ban messze hátam mögött fekszik a város s úgy merül el morajlásának neszébe, mint fejemben a város emléke. Ügy álmodom most róla, mint hajóroncsról. Sajnálom azokat, akik benne rekedtek, hogy azok között vagyok, kiket megmentettek. Nap, megmentő világítótornyom, mindenből kivergödtem, de énem fogva tart. Másodperceknek sora az Öröklétbe szárnyal, és én kisérem melódiával: Ezért a pillanatért, e heves, édes, fehér izgalomért, búzájáért az égnek, a szeretetnek, szépségnek minden hangjáért, mely itt zenél, a forró hitért magamban, melyen a nap fénye ég, a szabadság üdvéért — proletárnál oly ritka vendég —, szeretném kedvesem, ha mellettem itt lennél, Ha velem lennél, kiválasztottam, virág, melyet a világ csokrából szakítottam, asszony, asszony, szívem megkérné a te szíved, hogy mindent, mi minket itt körülvesz, te mint sziírö magadba szívjad, majd testeden át belém ömleszd, ha megint elnyel a város, hol úgy kívánják, hogy felvegyem a robotnak igáját, hol fakó napok sodrába merülök el: A város porából vagy, annak porává leszel! Fordította: Fügedi Elek SALVATORE QUASIMODO: Emlék a vérről Ez itt emlék a vérről tűzről, vértanusógról, a leggyávább népgyilkolásról, mit Kesselring akart, a náci gőg s a Soló-i utolsó szolgaság végsőt vonagló zsoldosserege, hogy visszacsavarja a partizánháború karját. Az ezernyolcszázharmincak, kiket a fennsíkon megégettek, lelőttek, paraszt- és munkáskrónikák sötét lapjairól a világtörténelembe lépnek e néven: Marzabotto. Dicsőségük iszonyú és igaz: a hatalmasoknak jelzi a becsület törvényeit, az emberi megegyezést, hogy kormányozni kell a szívet is. E dicsőség nem kér szánalmat, haragot tiszteletet sem, csak szabad fegyvereket a hegyek előtt s az erdők előtt, hol a Farkas és Csapata annyiszor verte szét a szabadság ellenségeit. Haláluk végtelen teret borít be s egy ország népe sem felejti már el Marzabottót s a kortársi barbár világ elvetemült korát. KÉPES GÉZA fordítása NICOLAS GUILLEN: Szép szerelmem, bús Rozitám Lelkem csapongó szárnya, te szép emlékem — rózsám, kereslek, kutatlak téged, szép szerelmem, bús Rozitám. Ha harmatos hajnal zárja ölébe vén planétám s a napot ég-párnáján virgonc gyerekként látnám, vágyaim hű álomképe, jeszülő bőröd bronzát formáznám remegő ujjal, szép szerelmem, bús Rozitám. S ha öntüzétöl elég fölöttünk a tűző nap s lehuppan a sötét ég válláról a hajnálpír, mint bíbor-héjú kenyeret az asztalomra raklak. És a forró csönd-lepte, fojtogató éjben, szép szerelmem, bús Rozitám, harmatozö bimbóm, éltem, te szép emlékem — rózsám, ha közelebb jönnél és melegítnéd tenyerem, mintha egy lennél vélem, Csak utána zárom le pilláim; alatta kerek, igéző szemed s képed álmomban is rám tör, miként vérző szívemnek közepébe szúrt két tör. 1047 Fordította: Péter László 15
