A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-28 / 22. szám
ROGER VAILLAND: Két ember A párizsi France-Observateur Roger Vailland Goneourt-díjas írót küldte ki Jeruzsálembe, az Eiehmann-per tárgyalására tudósítónak. Április 18—i tudósításából közöljük az alábbiakat: Gagarin végleg megölte Eichmant és ugyanekkor az Eichmann-pert. A bírák, az ügyész, a védőügyvéd a nemzeti és nemzetközi jogról vitatkoztak. A tárgyalóteremben sokkal kevesebb újságíró volt jelen, mint az előző nap. Sokan lementek a sajtóterembe, és fülükön a halfgatóval, tranzisztorral a hasukon, szórakozottan követték a tárgyalást, gépelték cikkeiket, a lapokat nézegették vagy révedeztek. Kihasználtam az alkalmat és odasomfordáltam egészen az első sorba, egészen közel Eichmannhoz. Csak az üvegkalitka egyik fala választott el tőle. Figyeltem. Egyszer se nézett a terem felé. Hol az elnököt bámulta, hol ügyvédjét. Fülén a hallgatóval, a lehető legfigyelmesebben követte a tárgyalást. Nem volt nyugodt. Sokszor, amikor az elnök mondott valamit, gyorsan odakapott jobb orrlyukához, majd hirtelen megérintette arca alsó részét. Pontosan ezt a mozdulatot teszem én is az országúton, amikor megelőzök egy kocsit, egy másik robog velem szemben, s veszélyben vagyok. Eichmann állkapcsának alsó része remegett, nehezen nyelte le nyálát. Látható volt, hogy erőszakkal igyekezett uralkodni magán. Idegei mármár felmondták a szolgálatot. Nem lepne meg nagyon, ha a per elhúzódása esetén Eichmann a tárgyaláson hirtelen olyan idegösszeroppanást kapna, amit az amerikaiak „nervous breakdown”-nak neveznek. Olykor jegyzetelt, az elébe tett noteszbe irkáit. Kis, sürgős mozdulatokkal.- Aztán leszakította a lapot, s átnyújtotta a három őr egyikének. Az őr átadta a jegyzetet Eichmann ügyvédjének, Servatius-nak, egy ba<baképű kövér németnek. Servatius el se olvasta a jegyzetet. Átadta munkatársának, egy angyalarcú fiatal németnek, de ő sem olvasta el, odarakta balra, egy papírnehezék alá, Eichmann többi jegyzete mellé. Már kezdett lenyűgözni ennek az embernek a rendkívüli magányai' Eichmannéi akit úgy látszik, már védői sem tekintenek élő embernek, akire érdemes figyelni. A német védők, akik német jogi iskolát végeztek, jogi dolgokról vitatkoztak az izkalitkában raeli bírókkal abban a perben, amelyet mindkét fél igyekszik angol módra vezetni. Ekkor lépett hozzám egy újság- . író kollégám és azt mondta: — Kész, az oroszok félrepítettek az űrbe egy embert. Megkerülte a földet 1 óra 45 perc alatt. Visszajött.1 Él. Aztán Pttecher, a francia rádió és televízió kiküldött tudósítójától kaptam egy nagy ütést a vállamra: — Óriási! Most beszéltem telefonon Párizzsal. Felvettük Gagarin hangját, amikor leszállt. Aztán elmesélte az első részleteket a gépről, amely elvitte az űrhajóst a földi törvényeknek alávetett térségeken túlra. Hirtelen rádöbbentem a kapcsolatra, az ellentétre. Két ember kalitkában, a világtól szigorúan elszigetelt két ember, Eichmann és Gagarin. De Gagarin sokrétegű ruhájában, sok-sok fallal elszigetelt hajójában, a csillagközi térben tett magányos útján valójában sohasem volt elvágva az emberektől. Sok amerikai tudós, lélektani és bölcseleti naívságában, a mindig öntudatlan metafizikai babonásságában, amely pragmatizmusa ellenére is megvan, azt hitte, hogy az űrhajósokat legjobban az a veszély fenyegeti, hogy hirtelen elvágják őket a világtól, a Földtől, a Föld vonzási körétől. Azt hitték, nem kerülhet el senki a Földről, aki nem angyal. Ám, Gagarin sohasem érezte, hogy elvágták a Földtől. Amikor visszaérkezett, meg is mondta. És nem csupán azért, mert olyan masinákkal rendelkezett, amelyekkel hallhatta Földön maradt barátait és beszélgethetett velük. Hanem azért, mert egyetértett velük és ölt is egyetértettek vele. Azért, mert bolygóközi járműve mélyén, szíve és feje mélységesen egyetértett munkatársaival, népével, pártjával és az egész emberiséggel. Ezzel szemben Eichmann, már jóval azelőtt el volt vágva az emberiségtől, mielőtt bezárták nevetséges üvegkalitkájába. Nemcsak azóta, amióta egy fantasztikus vadnyugati film stílusában-üldözték'az izraeli ügynö-> kök és elfogták Argentínában. Azóta halt meg az emberiség számára, amióta a hitleri gépezet egyik kulcsállásában részt vett hatmillió ember szándékos, hideg, rendszeres lemészárlásában. Nemcsak lemészárlásukban, hanem előre megfontolt megaláztatásában, is. Azzal, hogy megtagadta ezekből az áldozatoktól emberi mivoltukat, maga is lemondott , az emberi sorsról. Százszorszép (Barsi Imre felvétele) LEONYID MARTINOV: Az ember Az ember Általában Nem sokat kér. És ezerszer többet ád. Az ember Általában Sokat kibír, S taktusra lépked ha muszáj, a láb, Az emberek Fáradnak, Éheznek, Viselik sorsukat. De ha köröttük szüntelen robban, Még a türelmesebbeknek, Azoknak is elég! Nem bírják tovább e pokolban. Az ember Általában Keveset tud, De ösztönei pontosan érzik, Ha valahol valaki bitóra jut. Vagy meglincselve ágon vérzik. Az ember Végül is Az erőszak-barmát A szürke porba tiporja — Kitépdesi karmát, Mert az ilyesmi Nem illik ember-sorba. Az ember Általában Nemigen hisz Rontásban, varázs-szavukban. Mindenhez fegyelmezett mértéket visz. Egyikhez: font, a másikhoz: kilogramm, Vagy méter, vagy yard. vagy egyéb egység ... (Nincs még más érték a mértékben.) Az ember Általában Nem nagy jelenség. De jelentősége Mérhetetlen! , . Hidas - Antal fordítása 9
