A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-09 / 15. szám
Apám Akár a felhőmentes égbolt, az ö szeme is tisztakék volt. A sors sodorta, sokat látott, és mindent, mindent megbocsájtott. Mennyit dolgozott, gürcölt, küzdött, burjánt pusztított, irtott üszköt. Hűtlen hagyta hetvenkét éve, de még nem gondolt pihenésre. A betegséget nem ismerte, de az most ágyára teperte. Liheg a melle, s ahogy szólal, valós szavat vált képzelt szóval. Fivéreit a srapnel pokla kárhoztatta, s most hívja sorba. Rakott szekere dőlni készül, kiált, — s nem jönnek segítségül Élő fiában holtat ismer, s hogy bocsássuk el, kér vagy tízszer. Hangjából szavak már nem lesznek, és mély, végső sóhajba vesznek. így lett az ég egy fokkal kékebb, s én áldott apával szegényebb. Harc a sorssal Nap mint nap, egyben sincs kivétel, próbát követ új próbatétel. Időt előzve kell haladnom, alig kapnom, és mindig adnom. Egyenlőtlen verseny a jussom, akadályt leküzdve kell futnom, míg társaim a versenypálya buktatótól tisztítva várja. Kapcsolatok és kötelékek fékeznek, akármerre lépek. Tengert sejtek a láthatáron, s a dallamok dagályát várom, hogy felkapjon, s könnyítsen rajtam; csak feltűnik, s illan a dallam. Jussomat mindhiába kérem, csak disszonáns jut, ez a bérem. Csak zúgj, sorsom hullámverése, ha nem lendítesz, lökj a mélybe, s akárhogyan is megkavarsz ott, sohasem adom fel a harcot! Zala József versei Viharos éj Akár az éj veszett ebe, pórázatlan halad az észak zúgó, vad szele. Kis ablakok alatt a hangjavesztett rémület és döbbenet lapul. — Hiába szít iák a tüzet, füstje mind visszahull. Feljajdult a megmart eresz. Feszegetik a zárt. Vigyázz! A rémek éje ez, ajtódat ki tárd! adni, annak meg nem kell. Lehet, nem értette jól a titkárt. A házát! Lojzi miatta volt bezárva, férje apja miatta halt meg, csupán egy gyerekük volt — és mindez a kunyhóért, és most... most... ez lehetetlen! Mi az, a világ már teljesen megbolondult? — Hát maguknak igazán nem kell? — és többé nem volt képes egyetlen szót sem szólni. — Ne haragudjék, nagyanyó, nem kell. Maga már csak csinál vele valamit, de mi mit kezdjünk azzal a kunyhóval? — a titkár halkan beszélt, hogy a nagyanyó megértsenincs felháborodva, tudja, hogy mit mond. Kérdésére nem kapott választ. Marousek nagyanyó felállt és eltávozott az irodából. Lassan hazafelé indult; úgy ment, mintha nem is látná az embereket. Mi történt? Otthon leült az asztal mellé és elgondolkozott a dolgok felett. Furcsa egy világ! Nem kell nekik ... aznap éjjel nem tu - dott elaludni. Lelki szemei előtt megjelentek az elhunytak. akiknek kellett, nagyon kellett a hunyhó, megkérdezte őket. — Enyém — mondotta az egyik. — Nem, az enyém! — kiáltotta a másik. — És a falunak nem kell! — felelte nekik a nagyanyó. Hajnaltájt azonban mégis elszenderedett. Kora reggel azonban már talpon volt; várta, mikor üti el az óra a nyolcat. Ismét a nemzeti bizottság felé tartott, egyenesen a tiakár elé lépett. Leült és ráké zdte: — Maguknak ezt a kunyhót el kell fogadniok! — Nagyanyó, nem kell elfogadnunk. Azonban az anyó már készen volt a felelettel: — El kell fogadniok! Én nem adom maguknak ingyen. Az állam pénzt küld nekem, és ezért én a házamat az államnak adom. Foglalja jegyzőkönyvbe! A titkár végigsimította homlokát. Veszített. De ki adhatta ezt a tanácsot Marouseknénak? — Hát elfogadják? — nagyanyó hallani akarta a feleletet. — Én szintén nem akarom a pénzt ingyen! — Elfogadjuk, nagyanyó, elfogadjuk. — A titkár halkan beszélt, éppen úgy. akárcsak tegnap. — Maga' miatt! — gyorsan átfutott az agyán, mit is lehetne Marousekék kunyhóiéból csinálni. Lakni nem fog ott senki. Raktárt? Esetleg — Elfogadjuk, Marousekné asszony, elfogadjuk, szívből köszönöm a jóságát. Maga igazán derék asszony. Holnap jegyzőkönyvbe foglaljuk a dolgot. Marousek nagyanyó megnyugodva tért haza. Még holnap otthon, a halastó alatti kunyhóban fog aludni, és azután elköltözik. Ez volt hát az a kunyhó, amiért valamikor anynyit hadakoztak. — Ezek előtt a. mai emberek előtt semmi sem szent már — gondolta magában. — Nem akarták, nem akarták elfogadni, de a végén el kellett fogadniok! (Fordította; Péter László) 11
