A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-02 / 14. szám
dolgom sem volt, mint nők után szaladgálni? Te kigyónyelvií! Azért hoztam talán neked mindezt, mert nem rátok gondoltam, mi? De ha te így vélekedsz, pusztuljon minden a fészkes fenébe! mzzal fölkapta a vázát, föld/i hoz vágta, majd a selymet és apró emléktárgyakat fölnyalábolta s begyömöszölte mind sorban a kályhába. Nem, nem volt már ura sem szavának, sem tetteinek. Mint aki eszét vesztette, száguldozott a szobán végig-hosszig. Hat hónapig érlelődő tehetetlen féltékenysége megbotlott az első buktatón. Reggelig veszekedtek. Gyuri a veszekedés csatateréből ment a vonatra, pedig nem is kellett munkába mennie — három nap szabadsága volt a hosszú út után. Este nem jött haza — egyik barátjánál aludt, csak harmadnap kora reggel tért meg. De hiába zörgött, kopogott a föberájaton — nem jött ajtót nyitni senki. Kénytelen volt ismét a kert felőli ajtót igénybe venni. B ént hideg, fütetlen szoba fogadta. Es csend. Sem Sári, sem a gyerekek sehol. A szekrényeket megnyitogatva aztán megértette, hogy az asszony itthagyta. Csak a saját és gyerekek ruháit, cipőit és fehérneműit vitte magával Mást semmit. Először megdöbbent, aztán újra belelovalta magát a haragba. Majd ismét lecsillapodott, s kezdte cinikusan felfogni helyzetét. A szőnyegen még ott voltak a tört váza cserepei — azokat gondosan összeszedte, s próbálta összeilleszt - getni őket. Elég jól sikerült. A váza a szőnyegre esett, ahogy akkor földhözvágta, s nem tört nagyon apróra. Tíz-tizenkét darabban lehetett mindössze. Ragtapaszt keresett, s belülről összefogta vele az egymáshoz illesztett darabokat. Bosszankodva látta, hogy a váza hasából hiányzik egy féltenyérnyi. Hasra feküdve az asztal, dívány, szekrény alatt kereste a hiányzó részt, de hiába. Végül is a vitrinre helyezte az összeillesztett vázát, a hiányzó részével a falnak fordítva. Majd a kályhába nézett be. — Semmi. — A begyömöszölt holminak nyoma sem volt. — Érdekes. Elégett volna? Vagy Sári kiszedte? Érdekes! Ezen morfondírozott magában, majd cigarettára gyújtott, s mivel fázott, befütött. js Másnap már munkába ment. IVa Estére hideg vacsorát vett magának, teát főzött hozzá és lefeküdt. Egy hétig így járt haza, de a család után nem ment. Tudta már, hogy az anyósnál vannak — kileste őket egy este —, de ha elmentek, hát elmentek. Fütyül rájuk, majd visszajönnek. — Aztán két hétig haza sem jött. Bent aludt a városban, a vállalat vendégszobájában. Üzemi konyhán étkezett. De kezdte már izgatni a helyzete, s vágyott az asszony, meg a gyerekek után. No meg pénzt is kellene már nekik adni. Utóvégre levegőből nem élhetnek. Belátta már, hogy ő volt a hirtelen és goromba, de azért Sárinak is lehetett volna esze, hogy ne hagyja őt itt világcsúfjára. Ha meg itthagyta, az azt jelenti, hogy Sári őt nem szereti — hiszen ő nem küldte, nem zavarta el. Miért nem jön hát vissza magától. Csak azért, mert nem szereti! Március volt már. Kesernyés, földszagú volt reggelenkint a levegő. A határban élénkült a mozgás, készülődött a. tavasz. Es ö is nyugtalankodott, mert ha az asszony nem hazudott, lassan itt lenne az idő... Ekkor már naponta járt haza. ■tr^gy este a vonatról haza- A-t felé jövet tudta meg, hogy feleségének a délután folyamán ikrei születtek — két kislány. És azt is megtudta, hogy hirtelen jött a szülés — itthon születtek — s mentővel vitték mindhármukat a kórházba, mert valami baj, komplikáció állt be. Neki is telefonáltak be az irodába, a városba — de ő már nem volt ott. Szaladt hát haza motorkerékpárjáért, és irány vissza a városba. — A kórházba nem akarták beengedni. Mikor azonban megmondta, miről van szó, a portás hosszan, különösen ránézett — és útba igazította, hogy merre menjen, és melyik orvost, hányas szobában keresse. Ahogy a pavilon lépcsőházi zán ment lábujjhegyen fölfelé, szíve a torkában kalapált. Reszkető kézzel kopogott be az ajtón. Bent csak a szolgálatos nővér volt. Mikor nagy lélegzeteket véve elmondta neki, mi járatban van, a nővér lassan fölkelt az asztal melletti székről, kezét nyújtotta felé és ezt mondta: — Legyen erős. Elkésett! Fogadja részvétemet. A halkan mondott szók döngve vágtak értelmébe. Csak messziről, nagyon meszsziről hallotta a nővér további szavait. Szemét elöntötte a könny, és egész testét meg-megrázta a hangtalan zokogás. — ... legyen erős! Sajnos, rendszerint azok vesztik el egymást, akik nagyon szeretnek. Mert 5 is nagyon szerette magát. Csodálatos módon nem is a gyermekeit emlegette utolsó perceiben, hanem magát. Mi megtettünk mindent, de hiába... Ha itt érte volna a szülés, akkor nem lett volna semmi baj. Sajnos, <gy elkéstünk. De jöjjön ... adok magának valamit, amit a párnája alatt találtunk. Valami váza cserepe lehet — alig egy tenyérnyi. Egy lepke és egy kismadár van rajta. Mondom, ott találtuk a párnája alatt. Biztosan otthonról hozta magával ... lehet, mint talizmánt — de... az sem segített. Maga talán tudni fogja, mi az. No, jöjjön szépen... — jnfs Gyuri elinduló a nővér I2j után gépiesen, kábultan. A váza cserepére gondolt. A tört cserépre — a rajta lévő lepkére és kismadárra — majd arra, hogy elrepült a kismadár: — mert ... mert a házasélet nem játék, nem 'fogócska.,. több, sokkal több annál. 11
