A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-03-12 / 11. szám

Szív, szorgalom, eredmény A faluból jó negyedórányi a járás. Felkapaszkodunk a sziklás dombra, el­húzunk a husziták idejéből fennmaradt templom mellett s máris az állami gaz­daság tornai részlege fogad bennünket, öt gazdasági épület és raktár. Kilenc­venhat tehén, négyszáz sertés, kétszáz juh, meg egy nagy-nagy karám. A hó még tartja magát a vidéken, a -szántókon elég vastagon terül, hideg idő járja. Ilyenkor február utolsó napjaiban nem nagyon dicsekednek semerre az ál­latokkal, a tejhozammal. Jó takarmány híján veszítenek súlyukból, és alig eresz­tenek valamennyit a sajtárba. Kivétel persze a tornai részleg, ezért kerestük fel. Ott a fejési átlag februárban: 9,3 liter. Jegyezzük meg mindjárt, hogy ez or­szágos méretben is kiváló eredmény. És mondjuk ki bátran, fél kezünk ujjain meg tudnánk számolni azokat a gazda­ságokat, ahol ilyen magas napi hozam­mal dicsekedhetnek. A tornai részlegen nyolcán etetik-fejik a teheneket. Polc István, Galko Pál, Ko­csis István, Bányász Mihály, Téglás Pál, Szoroka Anna, Fazekas Zsófi és Galko Ilona. — Mi a magas tejhozam titka ? A közepes termetű és szűkszavú Gel­­ko Pál felel a kérdésünkre. — Nem könnyű a ml munkánk — mondja Gaiko Pál — A takarmány megfelelő elkészítése. Gabona és árpaszalma a szecska, ehhez megy még húsz kiló silótakarmány, nyolc­van dekagramm melasz és három kiló abrak. Ennyi egy-egy tehén fejadagja. A mi istállónkban tíz liter a fejési átlag. — Ennyi Zsarnón is ? Tagadólag rázza a fejét. — Csak hét liter. Pedig ugyanolyan minőségű takarmányt etetnek, hiszen egy gazdaságba tartozunk. — Mivel magyarázza a különbséget? — Nem tudom semmivel magyarázni. A teheneink nem jobbak, a takarmány­adagunk sem nagyobb... Talán a gya­korlat már nálunk, ahogyan összeke­verjük az élelmet. Talán a gyakorlat... Nyugodtan, meg­fontoltan ejti ki a szavakat s önkénte­lenül is azt juttatja eszünkbe, hogy a tornai részleg tehenészei hozzáértő, ta­pasztalt emberek. Galko Pál például ti­zenkét éve eteti, feji a teheneket. Har­mincnyolc éves, három gyermek apja, 1949-től dolgozik az állami gazdaság­ban. Természetesen, dolgozott építkezésen is, meg falusi pásztorként édesapjával együtt járta a debrődi legelőt, majd ugyanott a községi kerülőségbe kóstolt bele és Gombos pusztán is meg lehetett találni az Adler bérlő majorjában. Am jelenlegi munkahelye tetszik a legjob­ban. Hajnali fél négykor kel, megy az istál­lóba, aztán naponta háromszor etet és fej, megtisztítja a teheneket és takar­mányt készít. így történik ez hónapról hónapra, évről évre, s ő nem ún bele a foglalkozáséba, szereti az állatokat, sze­reti utolsó cseppig kifejni tejüket. Min­den munkának megvan a szépsége!... 1953-ban készen vett házat a faluban, és már ott tart, hogy szeretné kicserélni nagyobbért, kényelmesebbért. — Jó hely, tetszik nekem. Nem men­nék el innen! — mondogatja barátainak, ismerőseinek, szomszédainak, pedig nincs vasárnapja sem, ünnepnapja sem, a te­heneknek enni kell. íme, a Galko Pál élete dióhéjban. Nyolc fejő közül egyet ragadtunk ki, s bepil­lantottunk a munkájába. Vehetnénk sor­ra a többit is, mindnek van valami meg­ragadó az életében. A harminckilenc éves Polc Istvánnak történetesen az édesapja Paiaviehiní János őrgróf birtokán dolgo­zott. Két tanyája, nagy erdősége volt. Az apa élete grófi birtokon sorvadt el, a fiáé viszont az állami gazdaságában nyert értelmet, — így igaz. Azt mondtuk: a tornai részlegen 9,3 liter a fejési átlag. Mit lehetne még hoz­záfűzni ehhez? Esetleg annyit, hogy a nyolc etető-fejő tegnapi és mai életé is belekeverődik a takarmányba. Azért olyan kifogástalan, azért olyan tejes. * * * Hogy a növénytermesztés helyzetéről is képet nyerjünk, Zsigrai József gaz­dával kell beszélgetnünk. Kint van a részlegen, nem nehéz rátalálnunk. Ö a következőket mondja: — ötvenkilencben 33 q búzát, 79 q lucernát, 400 q cukorrépát és 6Ó0 q ta­karmányrépát termeltünk egy hektáron. Ez azt jelenti, hogy kalászosokból már hatvankettőben teljesítjük a hatvanötre tervezettet, húsból .pedig még ebben az esztendőben. Semmi különöset nem állí­tok. ha azt mondom, hogy a harmadik ötéves tervet négy év alatt teljesítjük. A tornai részlegen harmincnégyen dol-Mehetsz, vonat! A fényes acélsínek a messzeségbe nyúlnak, úgylátszik mintha ott, a láthatár végén ösz­­szefutnának és bed évesznek a távolba. Türel­metlenül dohog a fekete mozdony, hófehér, sivftó gőzpárákat fúj, acélteste meg-megre­meg a belsejét feszítő erők nyomán. Az állomásépületben fiatal, vasúti-egyenruhás lány telefonál. Aztán kifut a sínek mellé és felemeli a fehértceresztes zöld táblácskát. Mehet. .. mehet a türelmetlen fekete mozdony, futhat a csillogó síneken! Hanka Kvetová, a radványi állom ásíönük kézmozdulata felelősségteljes, körültekintés és meggondoltság van mögötte. Drága berende­zések, a társadalom vagyonának a sorsa nyugszik a fiatal lány józan nyugodtságán és emberéletek. Sok-sok utas élete. Mosolyogva köszön a mozdonyvezetőnek, és mintha mon­daná: — Mehetsz, fekete mozdony, nem lesz semmi hiba! Szabad az út! goznak. Kétszáz hektár szántóterület az övék. Szántóterület ? Három hektár kő és egy hektár szántó... s lám a mos­toha vidéken csodákat teremt a szív, az akarat, a szorgalom! A tornai Állami Gazdaság nem véletle­nül legjobb a kassai kerületben. m. Szégyenlősek a magtárban dolgozó lányok

Next

/
Thumbnails
Contents