A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-05 / 10. szám
Emlékezzünk - nézzünk előre jRi haladt emberi »ég ez Idén Ünnepli az ötvenegyedül nemzetközi nőnapot. Egyszerű évforduló, a frita szeleket hozd március szép. virágos Ünnepe. A feltlletes ember úgy van vele, mint mindennel, amit készen kap, amit megszokott. Meglinnepli és megy tovább. Számára a nemzetközi nőmozgalom munkája mágátólértetődő. Ha végignézzük az emberiség történetét, alapjában véve nehéz megtalálni ez okot, mért kellettek évezredek ahhoz, hogy a nők eljussanak az egyenlőséghez. Tatán a né testi alkata, a szüléssel, az anyagsiggal járó lekötöttség, a házi munkákkal valé bajlédás. . . egy biztos, hogy az ősközösség megszűnte éta a két nem társadalmi és politikai viszonyának kérdése évezredes probléma volt mind a mai napig. A feudalizmus megszűnte után, a demokratikusabb burzsoá rendszerben a né továbbra is a férfi kiszolgáltatottja maradt. Vagy munkájából élt, a férfiétől még alacsonyabb bérrel kizsákmányolva, vagy nem élt munkájából, hanem testét bocsátotta áruba, akár az anyagi érdekből kötött házasság hangzatos cégére alatt, akár a prostitúció formájában. Sorsáról nem dönthetett, a társadalom irányításában részt nem vehetett, szép frézisokkal, az anyaság és hitvesi kötelességek szentségével «kábítva, Hétköznapjai lealacsonyító szürkeségét időközökben felváltotta a háború, melynek létéről, vagy nem létéről sem ő döntött, de végeredményben ó volt a vesztes, hiszen elvesztette gyermekét, ami egy asszony éltében a legnagyobb tragédia. Hogy a nő valóban emberré válhasson, ahhoz egyenlőség kell, ezt pedig teljes egészében csak a szocializmus adhatja meg. A történelem folyamán hol itt, hol ott, de mindig akadtak humanisták, akik felemelték szavukat a nők elnyomatása ellen, akik mindkét nem egyenlő tanításában látták a női egyenjogúság első lépését. Ez a tétel s szocializmus egyik alapvető törvénye, hiszen a tudatlan, szűk látókörű ember a legjobb anyag az elnyomatásra. A nemzetközi nőmozgaiom tehát nem új keletű, az 1910-es első kongresszus csak szervezetben tömöritette a világ haladó asszonyait. Sok áldozatos munka, kemény harc és mártírhalál jelzi útjidcat. De vajon megkaptak-e a nők a szocialista rendszerben már mindent? Törvényesen igen, a magánéletben azonban vannak még régi, mfggyökeresedett szokások, hiszen a gyermeknevelés, a háztartásról való gondoskodás még mindig a dolgozó nőt terheli. Ahhoz, hogy ezt a többletmunkát egészségének kockáztatása nélkül elbírja, elsősorban a házastárs valóban szociális gondolkodására és segítségére van szükség. Ennek a segítségnek magátólértetődően kell jönnie, mely egy megelégedett, harmonikus életformában, a gyermekek testi-delid fejlődésében feltétlenül meg is hozza a gyümölcsét. £s vajon a nők alkaimasak-e az egyenjogúságra, megtettek-e már mindent, amit meg kellett tenniük? Csodák nincsenek, a nőknek évezredes elnyomatásuk elmaradottságát kellett rövid néhány év alatt behozniuk, és hosszú az út, amíg a világ minden asszonya eljut arra a színvonalra, melyet a szocialista rendszerben élő nők igyekeznek elérni. Ennek a célnak érdekében a legnagyobb ellenséget, a háborút kell örökre elmémltani. Ez a tevékenység az anyaság, az életigenles alfája és ómegája, ezért küzdöttek a nőszövetségek a legválságosabb időkben, azért kell a felszabadult nőnek, anyának és embernek vállalni a küzdelmet. Es ha minden nő felismerve enyenjogúsága erős fegyverét, ha minden anya, akinek drága gyermeke élete, saját területén, minden lehetőséget felhasználva harcol a világbékéért, akkor elmondhatjuk, hogy érdemesek vagyunk az egyenlőségre. SIMKÖ MARGIT Duba Gyula | ÄSSZOIlyOk ■ dolgozók ■ alkotók előre néznek. Nem közönséges gyerekek. — A Gyerekek ők — a gyerekkor minden báját és üdeséget gyúrta beléjük alkotójuk keze. Alkotójuk? Nézem Pataki Klára kezét. Alkotó kezek ezek? Fehérek, hajlékonyak — asszonykezek. Mégis, alkotó kezek'. Nem azért, mert alakot adnak a formátlan anyagnak, de azért, mert az érzést, a gondolatot és a szenvedélyt gyúrják belé. Lelket öntenek a holt anyagba ezek a kezek. — Melyik szobor a legkifejezőbb? — Talán.. . • talán a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművének asszonyalakja. Szenvedést és reménykedést, megalázottságot és nekifeszülő ellenálló erőt próbáltam belevinni ebbe az asszonyalakba. Ügy érzem, sikerült. — Hogyan születnek a szobrász alakjai? — Nem tudom, Valahol, valamikor látom őket, egy pillanatra felvillannak, elraktározódnak az emlékezetben, aztán feledésbe merülnek. Az asszociáció hívja őket elő újból, egy ismerős forma megpillantása, egy valamikor már látott mozdulat vagy egy átélt érzelemkitörés. Kezdődik a vázlatkészités, a kísérletezés. A mű lassan alakul. Az agyag puha, de hideg, és sok pepecselést, sok türelmet igényel, amíg beszélni kezd. Az említett asszonyalakon két évig dolgoztam. — Mű a művész legfontosabb tulajdonsága? — A bátorság és a kezdeményezőkészség. Kutatnia kell az új után, a születő szép után. A Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművére a pályázat kimondottan férfialakot írt elő, amely kifejezi a szlovák nép akkori, ellenállásra kényszerítő lelkiállapotát. Bennem ott élt valahol ez az asszonyalak, nem tudom, hol és mikor láttam, és megpróbáltam belőle megteremteni az elnyomás ellen lázadó ember alakját. Sikerült. Nem kellett, hogy férfi legyen. Igen, a művész legyen bátor. Nagy és új dolgok teremtése megköveteli, hogy bízzunk önmagunkban. Aki nagyon messzire lát Az ember szeme régóta fürkészi a végtelen csillagos eget. Mind tökéletesebb távcsövei sok-sok fényévnyi távolságra tágítják / a világmindenség határát. Zárt, kicsi világ a Kőpataki-tó mellett lévő csillagvizsgáló állomás. Parányi élettér a zord hegycsúcsok között, melynek lakói távoli világok, gomolygó csillagködök és mérhetetlen távolságok titkait kutatják. Sok-sok kitartást, fantáziát és tiszta logikus gondolkodást igénylő munka — méltó az emberhez. Az intézet tudományos dolgozóinak pedig egyik legkiválóbbika, Ludmila PajduSáková. A nő, aki nagyon messzire lát, Nő a darun Csikorogva fut sínjein a daru. Nagy vaskampója, mintegy óriás begörbített mutatóujja, sok tonnás terheket cipel. A daru fülkéjéből fiatal lány néz ki és nevet. — A magasból nézve olyan érdekes a világ — módja Újházi Vera, a Kelet-Szlovákiai Vasművek darukezelője —, olyan aprók és könnyük a tárgyak, és az ember olyan messzire lát. Itt érzem igazán. hogy milyen erős az emberi akarat... Akkor érzem a legjobban, amikor zümmögve futni kezd a daru villanymotorja, megcsikordulnak a fogaskerekek, megfeszül a drótkötél és a több tonnás betonoszlop vagy acélöntvény, mely mintha elszakíthatatlan gyökerekkel lenne a földbe nőve, megmozdul és felemelkedik. Igen, itt egy épülő új világ közepén az ember erősnek érzi maoát... A fantázia az ember egyik legsajátosabb adottsága, és a festészet meg a szobrászat igszán sok fantáziát kíván, A szobrászat még talán többet, mint a festészet, mert míg ez egy síkba vetíti a tárgyakat és ezzel bizonyos fokig leegyszerűsíti, a szobrász a térben, három dimenziójával látja művészete tárgyát és úgyis formálja meg. Milyen egy nő, akinek van fantáziája ehhez a munkához? Pataki Klára szobrásznő magas, fekete hajú asszony. Mi a legérdekesebb rajta? Talán a szeme! Fürkésző és kiváncsi, kutatva vizsgálja a tárgyakat, gondolatokat; érzéseket keres a vonalak mögött. — Melyik a legkedvesebb szobra? Fényképet nyújt át. Egy gyermekpár szobrát ábrázolja. A gyerekek mintha élnének — de müvészszemmel nézve élnének —, nyurgák, egymás kezét fogják és Teremtő kezek
