A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-03-05 / 10. szám

Emlékezzünk - nézzünk előre jRi haladt emberi »ég ez Idén Ünnepli az ötvenegyedül nemzetközi nőnapot. Egyszerű évforduló, a frita szeleket hozd március szép. vi­rágos Ünnepe. A feltlletes ember úgy van vele, mint mindennel, amit készen kap, amit megszokott. Meglinnepli és megy tovább. Számára a nemzetközi nőmozgalom munkája mágátólértetődő. Ha végignézzük az emberiség történetét, alapjában véve nehéz megtalálni ez okot, mért kellettek évezredek ahhoz, hogy a nők el­jussanak az egyenlőséghez. Tatán a né testi alkata, a szüléssel, az anyagsiggal járó lekötöttség, a házi munkákkal valé bajlédás. . . egy biztos, hogy az ősközösség megszűnte éta a két nem társadalmi és politikai viszonyának kérdése évezredes probléma volt mind a mai napig. A feudalizmus megszűnte után, a demokratikusabb burzsoá rendszerben a né továbbra is a férfi kiszolgáltatottja maradt. Vagy munkájából élt, a férfiétől még alacsonyabb bérrel kizsákmányolva, vagy nem élt munkájából, hanem testét bocsátotta áruba, akár az anyagi érdekből kötött házasság hangzatos cégére alatt, akár a prosti­túció formájában. Sorsáról nem dönthetett, a társadalom irányításában részt nem vehetett, szép frézisokkal, az anyaság és hitvesi köteles­ségek szentségével «kábítva, Hétköznapjai lealacsonyító szürkeségét időközökben felváltotta a háború, melynek létéről, vagy nem létéről sem ő döntött, de végeredményben ó volt a vesztes, hiszen elvesz­tette gyermekét, ami egy asszony éltében a legnagyobb tragédia. Hogy a nő valóban emberré válhasson, ahhoz egyenlőség kell, ezt pedig teljes egészében csak a szocializmus adhatja meg. A történelem folyamán hol itt, hol ott, de mindig akadtak humanisták, akik fele­melték szavukat a nők elnyomatása ellen, akik mindkét nem egyenlő tanításában látták a női egyenjogúság első lépését. Ez a tétel s szo­cializmus egyik alapvető törvénye, hiszen a tudatlan, szűk látókörű ember a legjobb anyag az elnyomatásra. A nemzetközi nőmozgaiom tehát nem új keletű, az 1910-es első kongresszus csak szervezetben tömöritette a világ haladó asszonyait. Sok áldozatos munka, kemény harc és mártírhalál jelzi útjidcat. De vajon megkaptak-e a nők a szocialista rendszerben már mindent? Törvényesen igen, a magánéletben azonban vannak még régi, mfg­­gyökeresedett szokások, hiszen a gyermeknevelés, a háztartásról való gondoskodás még mindig a dolgozó nőt terheli. Ahhoz, hogy ezt a többletmunkát egészségének kockáztatása nélkül elbírja, elsősorban a házastárs valóban szociális gondolkodására és segítségére van szük­ség. Ennek a segítségnek magátólértetődően kell jönnie, mely egy megelégedett, harmonikus életformában, a gyermekek testi-delid fej­lődésében feltétlenül meg is hozza a gyümölcsét. £s vajon a nők alkaimasak-e az egyenjogúságra, megtettek-e már mindent, amit meg kellett tenniük? Csodák nincsenek, a nőknek év­ezredes elnyomatásuk elmaradottságát kellett rövid néhány év alatt behozniuk, és hosszú az út, amíg a világ minden asszonya eljut arra a színvonalra, melyet a szocialista rendszerben élő nők igyekeznek elérni. Ennek a célnak érdekében a legnagyobb ellenséget, a háborút kell örökre elmémltani. Ez a tevékenység az anyaság, az életigenles alfája és ómegája, ezért küzdöttek a nőszövetségek a legválságosabb időkben, azért kell a felszabadult nőnek, anyának és embernek vállalni a küzdelmet. Es ha minden nő felismerve enyenjogúsága erős fegyve­rét, ha minden anya, akinek drága gyermeke élete, saját területén, minden lehetőséget felhasználva harcol a világbékéért, akkor elmond­hatjuk, hogy érdemesek vagyunk az egyenlőségre. SIMKÖ MARGIT Duba Gyula | ÄSSZOIlyOk ■ dolgozók ■ alkotók előre néznek. Nem közönséges gyerekek. — A Gyerekek ők — a gyerekkor minden báját és üde­­séget gyúrta beléjük alkotójuk keze. Alkotójuk? Nézem Pataki Klára kezét. Alkotó kezek ezek? Fehé­rek, hajlékonyak — asszonykezek. Mégis, alkotó kezek'. Nem azért, mert alakot adnak a formátlan anyagnak, de azért, mert az ér­zést, a gondolatot és a szenve­délyt gyúrják belé. Lelket önte­nek a holt anyagba ezek a kezek. — Melyik szobor a legkifeje­zőbb? — Talán.. . • talán a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművének asszonyalakja. Szenvedést és re­ménykedést, megalázottságot és nekifeszülő ellenálló erőt próbál­tam belevinni ebbe az asszony­alakba. Ügy érzem, sikerült. — Hogyan születnek a szob­rász alakjai? — Nem tudom, Valahol, valami­kor látom őket, egy pillanatra felvillannak, elraktározódnak az emlékezetben, aztán feledésbe merülnek. Az asszociáció hívja ő­­ket elő újból, egy ismerős forma megpillantása, egy valamikor már látott mozdulat vagy egy átélt ér­zelemkitörés. Kezdődik a vázlat­­készités, a kísérletezés. A mű lassan alakul. Az agyag puha, de hideg, és sok pepecselést, sok tü­relmet igényel, amíg beszélni kezd. Az említett asszonyalakon két évig dolgoztam. — Mű a művész legfontosabb tulajdonsága? — A bátorság és a kezdeménye­zőkészség. Kutatnia kell az új után, a születő szép után. A Szlo­vák Nemzeti Felkelés emlékművére a pályázat kimondottan férfialakot írt elő, amely kifejezi a szlovák nép akkori, ellenállásra kénysze­rítő lelkiállapotát. Bennem ott élt valahol ez az asszonyalak, nem tu­dom, hol és mikor láttam, és megpróbáltam belőle megterem­teni az elnyomás ellen lázadó em­ber alakját. Sikerült. Nem kel­lett, hogy férfi legyen. Igen, a művész legyen bátor. Nagy és új dolgok teremtése meg­követeli, hogy bízzunk önmagunk­ban. Aki nagyon messzire lát Az ember szeme régóta fürké­szi a végtelen csillagos eget. Mind tökéletesebb távcsövei sok-sok fényévnyi távolságra tágítják / a világmindenség határát. Zárt, kicsi világ a Kőpataki-tó mellett lévő csillagvizsgáló állo­más. Parányi élettér a zord hegy­csúcsok között, melynek lakói tá­voli világok, gomolygó csillagkö­dök és mérhetetlen távolságok tit­kait kutatják. Sok-sok kitartást, fantáziát és tiszta logikus gon­dolkodást igénylő munka — méltó az emberhez. Az intézet tudomá­nyos dolgozóinak pedig egyik leg­kiválóbbika, Ludmila PajduSáková. A nő, aki nagyon messzire lát, Nő a darun Csikorogva fut sínjein a daru. Nagy vaskampója, mintegy óriás begörbített mutatóujja, sok ton­nás terheket cipel. A daru fülké­jéből fiatal lány néz ki és nevet. — A magasból nézve olyan ér­dekes a világ — módja Újházi Vera, a Kelet-Szlovákiai Vasművek darukezelője —, olyan aprók és könnyük a tárgyak, és az ember olyan messzire lát. Itt érzem iga­zán. hogy milyen erős az emberi akarat... Akkor érzem a legjob­ban, amikor zümmögve futni kezd a daru villanymotorja, megcsikor­­dulnak a fogaskerekek, megfeszül a drótkötél és a több tonnás be­tonoszlop vagy acélöntvény, mely mintha elszakíthatatlan gyökerek­kel lenne a földbe nőve, megmoz­dul és felemelkedik. Igen, itt egy épülő új világ közepén az ember erősnek érzi maoát... A fantázia az ember egyik leg­sajátosabb adottsága, és a fes­tészet meg a szobrászat igszán sok fantáziát kíván, A szobrászat még talán többet, mint a festé­szet, mert míg ez egy síkba ve­títi a tárgyakat és ezzel bizonyos fokig leegyszerűsíti, a szobrász a térben, három dimenziójával látja művészete tárgyát és úgyis for­málja meg. Milyen egy nő, akinek van fan­táziája ehhez a munkához? Pataki Klára szobrásznő magas, fekete hajú asszony. Mi a legér­dekesebb rajta? Talán a szeme! Fürkésző és kiváncsi, kutatva vizsgálja a tárgyakat, gondolato­kat; érzéseket keres a vonalak mögött. — Melyik a legkedvesebb szob­ra? Fényképet nyújt át. Egy gyer­mekpár szobrát ábrázolja. A gye­rekek mintha élnének — de mü­­vészszemmel nézve élnének —, nyurgák, egymás kezét fogják és Teremtő kezek

Next

/
Thumbnails
Contents