A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-26 / 9. szám

Brigádotok az ú] mólón Ma, a magas fejlettségű technika korában csodák — Igaz — nem történnek, ám azt, amit a német technikusok és munkások alkottak a régi hanza-város, Rostock közelében, bátran ne­vezhetjük csodának. Itt van épülőben a Német Demokratikus Köztár­saság első nagy tengeri kikötője, melyben horgonyt vethetnek a tenger óriásai is. Tavaly, néhány héttel május elseje előtt, kötött itt ki az első hajó, egy szovjet gőzös; kirakta rakományát, majd hatalmas testét hamarosan megtöltötték a kikötő modem raktárában elhelyezett iparcikkekkel. Az óriási daruk oda engedték le terhüket, ahol még 1958. május 1-én csupán homok, fűvel gyéren benőtt dünák, semmi hasznot nem hajtó tengerpart terült el. Az építés Irama hihetetlenül gyors volt, s az még ma is, mikor a kikötő építése újabb szakaszába lépett, mikor a kikötőgát mentén Európa különböző országaiból érkezett számos hajó körül élénk kikötői forgalom uralkodik, mialatt néhány méterrel arrébb tovább épül a beton-moló, előregyártott elemekből hatalmas csarnokokat emelnek, a szabad térségeken újabb darukat állítanak, s a vasúti vágányok egyre tovább futnak. Bátran megállapíthatjuk, hogy a kikötő építését az egész ország népe a maga feladatának tekinti, és ki is veszi belőle derekasan a részét. A német pionírok, és a „Szabad Német Ifjúság" szervezet tagjai sok száz tonna követ szedtek össze a ktkötőgátak építéséhez, és Rostock lakossága több tízezer önkéntes brigádórát dolgozott Itt le. Nyugat-Németországban kezdetben mosolyogtak a dolgon, és számos olyan próféta akadt, aki a terv rövid Időn belüli kudarcát jósolta. Az óhaj volt a gondolat atyja, mert hisz Hamburg és a többi nyugatnémet kikötő jövőjéről volt szó, ahol eddig az NDK- ba irányuló minden árut kiraktak. Ma, mikor a tervek már teljes biztonsággal megvalósulnak, a nyugatnémet sajtó mérges nyálát frecs­­csenti rá, és semmiképp sem tudja megérteni, hogy itt csupán a fel­szabadult munkásosztály hajtja végre szándékát. De térjüijjc csak ismét vissza a két évvel előbbi Időkbe. Az első munkálatok a kikötő építkezésén 1958. október 25-én vették kezde­tüket. Ekkor jelentek meg a rostocki öbölben az első nagy teljesít­ményű kotrógépek. Tizenegy hőnap múlva, egy évvel a tervelölrta időpont előtt végeztek ezzel a feladattal. Am a legkeményebb küzde­lem a mólók építésének szakaszán folyt. Az első mólónak 1958 végére kellett elkészülnie, hogy kezdetüket vehessék a voltaképpeni építési munkálatok. Maguk a tapasztalt szakemberek sem bíztak abban, hogy ily rövid idő alatt elvégezhető ez a feladat. Hosszas fejtörésre azonban nem maradt idő. Ott állt előttük a terv, amelyet meg kellett valósltaniok. Így aztán elhatározták, hogy teljesen új módszerrel fog­nak munkához. A hatalmas teherautók egészen a tengerpartig hajtot­tak, egyenesen a tengerbe bocsátották hatalmas sziklákból és kőből éllő terhüket, s így lassan egy szilárd földnyelv emelkedett ki a szá­razföld felől a tengerben. Ennek a módszernek óriási sikere volt. Már 1958 szeptemberének elején elérték a kitűzött célt. Ugyanígy épült fel a második és a harmadik móló Is. Mikor nemrégiben a rostocki kikötőben jártunk, a kortógépek mér a második medencét mélyítették, hogy a hajók mennél hamarább egészen a kikötő-gátig juthassanak. Az első pillanatban az ember azt sem tudja, hová tekintsen. Bennünket, szárazföldieket természetesen főképp a kikötő azon része csábit, amelyben távoli országok Illatát érezhetjük, idegen nyelveket hallha­tunk, megcsodálhatjuk a kikötőmunkások ügyességét. A kikötőigazgató­ság alkalmazottaitól hallottuk, hogy a felépült Rostock lesz a világ egyik leggyorsabb kikötője. Ezen a be- és kirakodás gyorsaságát értették. Erről meg is győződtünk, mikor megpillantottuk a 25 méter hosszú rakodókarral ellátott modern kikötő-darukat munka közben. Húsz műtrágyával teli zsákot emel egyszerre egy ilyen daru az izlandi hajó gyomrába. Honnan veszi ezt az árut? A vágányok mögött nyomban ott a 300 m hosszú raktár-épület. Belépünk. Ebben a hatalmas csar­nokban az ember szinte törpének érzi magát. Amott a csarnok sarké­ban fekszik egy csomó zsák, amelyből a munkások villany-kocsin hordják megszakítás nélkül a műtrágyát a rakodóra. Kicsinynek látod a zsák-készletet, Így aztán csodálkozva nézel a főraktámokra, aki elárulja, hogy azon a kis „rakáson” 300 tonna műtrágya fekszik. Ez azonban még csupán a kezdete annak a forgalomnak, amely akkor áll be, ha 1965-ben elkészül az egész kikötő. Mindenütt serényen folyik a munka, és mi hisszük, hogy a hatalmas kikötő a kitűzött időpontra valőban elkészül. Hajőkürt vontatott hangja szakítja félbe beszélgetésünket. Egy fe­hér svéd hajó siklik be méltóságteljesen a kikötőbe, első Ízben a békeszerető NDK új kikötőjébe. A kikötő dolgozói remélik, hogy rövidesen fogadhatják a Dukla, Fuőik és Ostrava csehszlovák hajókat is, s azt üzenik tengerészeinknek, hogy német barátainkban mindig jó és gondos vendéglátókra találnak. Rostock új lakónegyedeit régi hanza-stilusban építik Az ASKJA Izlandi hajó hallisztet, halat és egyéb árut hozott Reykja­­vikból a rostocki kikötőbe. Műtrágyát, gépeket, autókat és vegyipari cikkeket szállít innen haza A kikötő bejáratának útjában állt a még náci Időkből itt maradt beton-erőd. A rostocki lakosság brigádmunkával távolította el, s Így lehetővé tette, hogy a hajók bejussanak a kikötőbe C s o d a Ä"TM

Next

/
Thumbnails
Contents