A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-05 / 6. szám
BÁCSKÁI BÉLA rajzai Porlepte könyvek, emléklapok bukkantak elő a láda fenekéről. A csodálkozástól majd kiesett a szeme. Bizony, értékes kincseket talált. Fullmayer úr ugyanis 1950-ig a Mezőker dolgozójaként „kimagaslóan” eredményes munkát végzett, amelyet bizonyítottak a vállalati igazgató, a párttitkár meg az ÜB-elnök aláírásával ellátott kitüntető oklevelek és jutalomkönyvek. Mihály felballagott. Másnap szabadságot kért, felkereste az egyik barátját a minisztériumban és megkérdezte, milyen módon lehet könyveket küldeni külföldre. A Nemzeti Bank engedélye kell? *Két nap múlva azt is megszerezte. Szépen leporolta a könyveket, becsomagolta és megírta a következő levelezőlapot. „Drága Fullmayer elvtárs ... Legutóbbi levelét nem értettem egészen világosan. Miért van szüksége a jó politikai munkáját bizonyító emlékalapokra, meg a jutalmul kapott könyvekre? Mi itt tudjuk, hogy maga szívvel-lélekkel építette a szocializmust, miért fontos, hogy ott is tudják? De hát, Maga tudja. Mindenesetre becsomagoltam és elküldtem a címére. Ne nyugtalankodjék, ahogy kérte, én minden elsején pontosan befizetem, amíg távol van, a szakszervezeti díját. A tagsági könyve rendben van. Az elvtársakkal nagyon aggódunk Magáért, az istenért, vigyázzon az egészségére, nehogy betegen jöjjön haza. A nyilatkozatai csuda jók, nagyokat röhögtünk, amikor hallgattuk. Hiába, maga ügyes ember. Egyébként mi nagyon jól vagyunk. Jaj, majdnem elfelejtettem... A kitüntetéseit, ahogyan kérte, letétbe helyeztem az ügyvéd elvtársnál. Azt hiszem, mindent elintéztem. Ha szükség van valamire, csak írjon. Az elvtársak meleg kézszorítással üdvözlök, ugyanezt teszem én is. Régi harcostársa Bujdosó Mihály” Másnap feladta a nyílt levelezőlapot, megnyugtatta feleségét, és mint aki jól végezte dolgát elaludt. Heteken át hallgatta a Szabad Európa adásait, de Fullmayer csodálatosképpen nem nyilatkozott többé. És mintha megharagudott volna, levelet sem írt. FECSŐ PÄL NAGYAPA Elment. Őszi köd takarja mosolygó kedves kék szemét, kisunoka párnás, puha karja nem ölelheti ősz fejét. Elfáradt s a hulló lombbal a drága földbe költözött, nem vt harcot ősi gonddal sem föld alatt, sem föld fölött. Ne keresd őt a régi széken, üres a szék, nincsen ott, nézd kislányom, a fagyos égen Nagyapa szíve ott ragyog. SZÉKELY MACDA TÉLUTÓ Majd megszólalnak nekem is a lassan kitelő faágak, majd szólnak, mint a madarak, s a törzsek felett föl-le szállnak. Már csicsereg a föld alatt. Már körein a benti útnak a gyökérlakó levelek elkészültek és megindultak. És fellobog a nyári erdő, s patakként csattog minden ága. Egy reggel majd felébredünk a csicsergésre, csobogásra. CSUKÄS ISTVÁN OTTHON Könnyű gondtalanságban élek itt, kerítés öregujjú léceit, nézem s mögöttük a zöldfejü mák tótágast harangnyelvek csordáját-, s erre, szabály szerint is: illenék, hogy óriás harangöböl az ég! Pulykán palást lóg, öblögve papol, elszunyókálva hallgatja az ól; figyelem én áhítattal, ahogy épülő ház körül állványzatok: a nyár ácsolt gerendái alatt tűnő, villanó gyerekkoromat. Zúdul a nikotin-korbácsolt vér, álmodó lelkem túl gyorsan beért, férfivé hárulok, csontos, nagy szavak öklétől fut a versíró hangulat. Mit gyerekként láttam, a robbanás moraja visszhangzik, fülemben más zene nem szól; földmérő parasztok súlyos hitével az égre tartok, szép zuhanások, poshadó vihar — nem törődök megcsúfolt álmokkal, elvesznék már, ha gyávult pülanat, kétség oldaná feszüti izmomat; túlléptem a versek varázskörén, nem lehettek szigorúbbak, mint én! 11
