A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-29 / 5. szám

fa pÍMW ■ -A Csemadok Ipolysági helyi szervezetének munkájáról először a piacon hallottam: „Minek járjak a Csemadokba, mit csináljak ott? Nem vagyok olyan fiatal, hogy nekik bolondérozzak. Gyarmatra meg nem' vittek el!"

Es ugyanezt hallottam a trafikban, a Zdrojban, ezt hallottam útonútfélen, amíg elértem a Csemadok-házig, ahol az öreg házgondnok őrzi a falakat, és szomorúan várja az időt, mikor telik meg ismét a nagyterem tapsoló mosolvgó emberekkel.

Mert Ipolyságon a Csemadok ügyeit nem a Csemadok-házban vitatják, hanem a piacon, üzletekben, kávéházakban, és a vita vége minden esetben lemondó kézlemdntés. Eddig háromszor hívták össze a taggyűlést, hogy új vezetőséget válasszanak. Első esetben tizennyolcán, második esetben tizenhármán és harmadik esetben kb. húszán jelentek meg a gyűlésen. Elnöke nincs a szervezetnek, mert senki nem hajlandó vállalni ezt a tisztséget. A vezetőségi tagok munka helyett csoportokat alakítanak, és ezek állandó és elkeseredett harcot vívnak egymással. Kétszázhetven tagja van a szervezetnek, de kétnapos tartózkodásom alatt nem találkoztam tíz olyan emberrel, akiknek a, „mi” a fontos és nem az „én”.

Az elmúlt esztendőben csupán a színjátszók dolgoztak. A „Húsz év után" a „Tavaszi keringő" előadásai és tizenegy kultúrbrigád — ez munkájuk erdeménye.

Pedig vannak Ipolyságon is áldozatkész emberek. Például a harmincegy esztendős Balog Lajos péküzemi dolgozó, aki a Csemadokban nőtt lelkesedő, akaró emberré, kommunistává, a színjátszó-csoport legtehetségesebb tagjává. A pékségben három műszakban dolgoznak az emberek, de Balog Lajos soha nem hiányzott a próbákról, és amikor a csoport Balassagyarmaton vendégszerepeit — Balog Lajos fekete ünneplő ruhában tologatta a díszleteket.

Pedig voltak sikerei a Csemadok-szinjátszóknak a szervezet fennállása óta, de a régi dicsőségre mér csak fakult fényképek emlékeztetnek, most azonban a személyi gyűlölködés rombolja, pusztítja a szervezet életét.

Nem a riporter feladata, hogy a személyi ellentétek szakadékét áthidalja, és ezért nem is mint tollforgató ember, hanem mint egyszerű Csemadok-tag üzenem az Ipolyságiaknak, hogy nem az egyéni siker a fontos, hanem a közösségi munka eredményei! Nem az a fontos, hogy „kié” az érdem, hanem, hogy a közös jószándékból, a közös akaratból, a csehszlovákiai magyar kultúra, a szocialista kultúra iránt érzett szeretetből gazdag eredmények szülessenek! A kicsinyeskedő rosszindulat, a személyi érdekek előtérbe helyezése nemcsak gátolja, de megbénítja a Csemadok szervezet munkáját. És ezen nem segíthet sem a Csemadok Központi Bizottsága, sem az újságíró, hanem csak az Ipolysági tagság.

Természetesen ehhez az is szükséges, hogy az ipolysági értelmiség ne nézze jóindulatú, de tétlen fölénnyel a szervezet vergődését, hanem éppen magasabb színvonalú képzettségével siessen az egyszerű két kézi dolgozó segítségére.

Ehhez az is szükséges, hogy az ipolysági Csemadok-tagság ne legyen a televízió rabszolgája, mert azzal, hogy a tagadhatatlanul tehetséges magyarországi színészek alakításaiban gyönyörködünk, egy jottányival sem visszük előre a csehszlovákiai magyar kultúra ügyét.

Ehhez az is szükséges, hogy új vezetőséget kapjon az ipolysági Csemadok-szervezet, olyan új vezetőséget, mely tudja, tudni akarja, hogy a Csemadok munkája nem csupán a színjátszás, hanem a csehi szlovákiai magyarság politikai és tudományos nevelése, a népek közötti barátság állandó hirdetése és elmélyítése. Mert erre szükség van Ipolyságon! Szükség van azért, mert akadnak még ma is olyanok, akik gúnyosan kérdezgetik, hogy mi köze van a „szlovák Gáfriknak" a Csemadokhoz ?

Erre én adom a választ! A „szlovák Gáfrik" mindenkor és mindenben készségesen sietett a Csemadok segítségére, a szervezetet nemcsak jő szavakkal támogatta, de tettekkel is segített érdek nélkül, önzetlenül, és tevékenységében kommunista meggyőződése vezette. Az Ipolysági Csemadok-tagság csak tanulhat a „szlovák Gáfriktól”, proletáröntudatot, szocialista humanizmust, lelkesedést; mert, ha a „magyar” tagok csak fele annyit tettek volna az ipolysági Csemadokért, mint a „szlovák Gáfrik”, akkor a Csemadok ügyeit ma nem a piacon tárgyalnák, akkor a sikerről nem múlt időben beszélnének, hanem tettekkel formálnák, szépítenék a jelent, és nemcsak a háztetőkön ágaskodó televíziós antennák jelentenék a kultúrát!

Oj biztató híreket várunk Ipolyságról, azt a hírt, hogy a személyi ellentétek mellőzésével, a tagság bevonásával, a Csemadok-pártcsoport és a lévai járási titkárság segítségével ismét él, működik, a jövőt építi a Csemadok ipolysági helyi szervezete.-fy-Egy kép a régi dicsőség korszakából

A Vitézek és hősük c. dráma bemutatóján Nejedig elvtárs gratu Iái a szereplőknek

Útkeresők Komáromban

Nyolc évvel ezelőtt a komáromi Csemadok-szlnjátszók sikereiről írtak az újságok. Zdenék Nejedly elvtárs gratulált a csoport tagjainak, mert nyolc évvel ezelőtt a Vitézek és hősök bemutatásával az országos színjátszó-verseny első helyére kerültek.

A siker mindig lelkesít, új feladatok elvégzésére serkent és a Vitézek és hősök huszonöt előadását új siker követte: a Légy jó mindhalálig bemutatója. j

És amikor megmutatták, hogy komoly színészi teljesítményre képesek, a dráma, s művészi igényesség csúcsáról egy merész szellemi salto mortáléval átugrottak az operett csillogó, színes, de a legkevesebb művészi értéket képviselő világába, hogy bemutassák a GUI babát és a Marica grófnőt. Ezt követték a Szerelem, a Bújócska és végül 1960. január havában a Kötéltánc bemutatói.

Azóta eltelt egy hosszú esztendő, de a komáromi Csemadok-szinjátsz5k megelégedtek a régi dicsőség emlegetésével, és ezért nem csodálható, ha nem arról nyilatkoznak, hogy „mi van", hanem arról, „ml volt!”

Volt: egv jó zenekar. Ma már nincs. A zenekar tagjai a Csemadokban tanultak játszani, itt szereztek elméleti és gyakorlati tudást, itt váltak „muzsikussá”, és amikor mindent megtanultak elhagyták a csoportot, mert „ingyen nem dolgoznak”!

Volt: egy hatvan tagú dalárda. A tagok kiöregedtek, megrokkantak, a fiatalok pedig a Centrál és Tokaj termeiben élvezik a rock and roll nyavalyatörés szépségeit, és így nem érnek rá a Csemadok-énekkarban dolgozni.

Volt: gyermekszlnpad is. Ez is csak volt! Ugyanis az iskola tanári kara még passzív segítséget sem hajlandó nyújtani a színjátszóknak!

Volt! 1952-ben, 1954-ben, vagy 1959-ban: volt! lelkesedés, akarat, kedv, bátor kezdeményezés, sokszor hibás, de mindig jószándékú lendület! Volt!

Egy év óta pedig porosodnak a kellékek, a hangszerek, és talán

a szivek is!

Egy éven át keresték az utat, gyűjtötték, tartalékolták az erőt, de a szellemi generátor csak egy esztrád-müsor összeállítására lendítette a csoportot. Egy esztrád-műsor még akkor sem lehet az újrakezdés aranyfedezete, ha pozitív politikai tartalma van, mert minden esztrádban van valami szellemi varleté-akrobácia, és ez ma, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártja negyvenedik évfordulójának ünneplésére készülünk — nagyon kevés!

Nem szeretném, ha ezeket a sorokat dorongolásnak, gáncsoskodásnak minősítenék, mert a hibák feltárásával nem ütni, hanem buzdítani akarok. Oj tettekre, új sikerekre buzdítani egy olyan csoportot, amely már nem egy esetben bizonyította be tehetségét és lelkesedését!

Cgy érzem, hogy a komáromi Csemadok-szlnjátszók még mindig az utat keresik, még mindig aze vitatják: hogyan tovább?

Ha minden illetékes szerv (a Csemadok komáromi járási titkársága is.) annyi készséggel és szeretettel segíti őket, mint a MATESZ dolgozói, akkor bizonyosan megtalálják a helyes utat!

PÉTERFY GYULA

A komáromi színjátszók