A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-29 / 5. szám

KERESZTREJTVÉN Y VÍZSZINTES: 1. Ismert közmon­dás (a nyíl irányában folytatva). 12. Török férfinév. 13. Járom. 14. Levegő — angolul. 15. Tromf. 16. Víziállat. 18. K. N. L. 20. A-val a végén: édes spanyol bor. 22. Alumínium vegyjele. 24. Parányi részecskék a szaporodási sejtek magvaiban, amelyek az öröklődő tulajdonságokat képviselik. 26. Máj váladéka. 28. Kötőszó. 29. Kis Pál. 31. Havasi legelő az Al­pokban. 33. Folyó — spanyolul. 35. Zoltán András. 36. Nusi fele. 37. Az ecset. 39. Sál betűi. 40. Visz­­sza Flotow híres operája. 42. M. I. N. 43. Idegen férfinév. 45. A függ. 19. folytatása. 48. Géza Sándor. 49. Közösségi. 51. Nap, nappal — angolul. 52 Hiányos ka­kas. 54 Tiltó szó. 55: Tehénnév. 57. Bura betűi. 59. Dániel be­cézve. 61. Abroncs. 63. Mária be­cézve. 65. Elme. 67. Égitest. 68. Nyalta régiesen. 70. Kerületi Nem­zeti Bizottság szlovák rövidíté­se. 72. Éva Nándor. 74. Betűbe­szúrással (y ) deli. 76. Vízsz. 22. 77. Forró égövi kúszónövény (ékezethiba). 79. Észre. 81. Ká­roly Rezső. 83. Lágy fém. 84. A háború istene a germán mitológiá­ban. 86. Nem ide. 88. Női név (ékezethiba!) FÜGGŐLEGES: 1. Fejfedő. 2. Olasz névelő. 3. Béke oroszul. 4. A győzelem istennője, a görög mitológiában. 5. Tibor Gáspár. 6. Világtalan. 7. Láb része. 8. Azo­nos betűk. 9. Már betűi. 10. Híres egyetem az USA-ban. 11. Hiányos láda. 17. Ágota becézve. 19. Is­mert közmondás (folytatása a víz­szintes 45. sz. sorban). 21. Az ál­lam legfőbb jövedelme. 23. Húros hangszer. 25. Égitest. 27. Berci közepe. 30. Kemény alumínium. 32. Fényes selyemkelme. 34. Misi be­tűi. 35. Kis Zsigmond. 37. Néve­lővel: Mária becézve. 38. Szülő. 39. Cipész-szerszám. 40. Ismert közmondás (a nyíl irányában foly­tatva). 41. A Marcsa. 44. Névelővel: kéz része. 46 . . . ális ügyvéd. 47. Kerek nyílás. 50. Női név 53. Fe­kete — türökül (pl. Musztafa). 56. Hím. 58. Pénzintézet. 60. Fo­lyó Szovjet-Baltikumban. 62. Mes­terséged. 64. Ilona becézve. 66. Az ábécé utolsó betűje 69. Ti­beti szarvasmarha. 71. Női név. 73. A Rajna jobboldali mellékfo­lyója. 75. Nemrég elhunyt cseh festőművész, a Svejk illusztrátora. 78 Francia tagadás. 80. G. N. É. 82. Nem most. 85. Vízsz. 28. 87. Vissza: növény. 89. Hiányos vár. Beküldendő a kövéren szedett sorok megfejtése február 5-ig. A helyes megfejtők közt öt könyvet sorsolunk ki. A 4. sz. rejtvény megfejtése. Mért él a pór? — A gúlához, kö­vet / Hord erősnek, s állítván utódot / Jármába, meghal. — Mil­liók egy miatt. A 3. sz. rejtvény megfejtői kö­zül egy-egy könyvet nyertek: Bereti Dezsőné, Szeged; Horváth Lajos, Negyed; Mangult János, Louky nad Oravou; Nagy Imre, Komárom; Né­meth Ernő, Ekecs. ÍLJA ERENBURG: Emberek, évek, élet (Folytatás a 9. oldalról) Nem, az 1891-es év mégsem oly távoli. — Már akkor főzték a kását, amelyet a mi generációnk oly soká és igyekezettel próbált lenyelni. Minden ember élete bok­ros és bonyolult. Ám, ha a magasból te­kintesz rá, látod, hogy a maga rejtett egyenes útján halad. Azok az emberek, akik az idillikus 91. esztendőben szület­tek, mikor Oroszországban éhínség dúlt, Franciaországban pedig kitűnő bor ter­mett, tanúivá váltak sok forradalomnak, sok háborúnak. Októbernek, a Föld mű­bolygóinak, Verdunnek, Sztálingrádnak, Auschwitznek, Hirosimának. Ezernyolcszázkilencvenegy január 14-én, ugyanaznap, amikor a Kres­­tyatiktól a Lipka felé vezető meredek Alkotmány utcán arra ítéltettem, hogy meglássam a napvilágot, Anton Pavlovics Csehov, aki akkortját Petrográdban élt, ezt írta nővérének: „Valami teljességgel bizonytalan és szá­momra érthetetlen, útálatos érzés sűrű légköre vesz körül. Étellel etetnek, banális dicshimnuszokat zengedeznek rólam, s ugyanakkor képesek arra, hogy felfalja­nak. Miért? Az ördög ismeri ki magát bennük. Ha agyonlőném magam, azt ba­rátaim és tisztelőim kilenc tizede boldo­gan venné tudomásul, és milyen nyomo­rúságosán fejezik ki nyomorúságos érzel­meiket. Burenyin nekem támadt tárcájá­ban, jóllehet nem szokás megtámadni az emberiek saját munkatársait..És vol­taképp mit mondott Burenyin Csehovról? „Az effajta kis tehetségek elszoktak attól, hogy szembenézzenek az élettel, s arra futnak, amerre látnak . ..” Ezernyolcszázkilencvenegy januárjában kezdte el írni Csehov Párbaj című elbe­szélését. Természetes, hogy nem is tud túlnőni korán. Lajevszkij, a kétségbeesett hős, arról álmodik falun, hogy mikor tér vissza Petrográdba; „A vonaton utazók az üzletről, az új énekesnőkről és a francia-orosz kapcsolatokról beszélnek, mindenütt élénk kulturális, intelligens és pezsgő életet érezni... Ama francia-orosz közeledésről a £*■ Párbaj nélkül is tudok egyet-mást. Ezúttal azonban ennek az elbeszélésnek olvasása közben valami máson — a ma­gam életén gondolkoztam el. Lajevszkij puhány, aki nem talál ki­utat és kétségbeesik: „Leverte az égboltozatról a maga hal­­ványfényü csillagát, a csillag lehullott és nyomai egybeolvadtak az éjszaka sö­tétjével. Nem tér vissza soha többé az égboltra, mert az élet csak egyetlenegy és nem ismétlődik meg. Ha visszatérhet­nének a tovaszállt napok és évek, igaz­sággá változtatná bennünk a hazugságot, a semmittevést munkával pótolva, az unalmat örömmel...” A kisiklott Lajevszkijre ráolvassa a pontos ismeretek és pontatlan lelkiisme­ret embere. Von Koren: „Mivel megjavíthatatlan, csupán egy módon lehet őt ártalmatlanná tenni... Mind az emberiség, mind a saját érde­kükben el kell pusztítani ezeket az em­bereket. Határozottan ... Nem kívánom, hogy halálra ítéljék őket. Ha bebizonyo­sodott, hogy ártalmas, agyaljatok ki va­lami egyebet.Ha nem törölhetitek el La­­jevszkijt a Föld színéről, akkor hát szi­geteljétek őt el, fosszátok meg személyi­ségétől, küldjétek közmunkára dolgoz­ni... Ha gőgös, ellenszegül akaratotoknak — jutalma bilincs legyen! . .. Nekünk ma­gunknak kell gondoskodnunk arról, hogy kiélt és érdemtelen társaink eltöröltes­senek a Föld színéről, mert különben ha a Lajevszkijek elszaporodnának, a civi­lizáció megsemmisülne.” Es lássuk most, mint vélekedik a ha­la ás és természetes kiválasztódás meg, nem alkuvó harcosáról a szerencsét­len Lajevszkij. „Az ő ideáljai is zsarnokiak. Ha a kö­zönséges halandók a közjón munkálkod­nak, felebarátjukat: engem, téged, egy­szóval az embert látják maguk előtt... Von Koren számára azonban az emberek kutyakölykek. És nullák, túlságosan aprók ahhoz, hogy az élet értelme lehessenek. Az ember dolgozik, utat tör s az úton nyakát szegi, nem a felebarátja iránt érzett szeretet, de az olyan elvont fo­galmak, mint az emberiség, a jövő nem­zedék, az ideális emberi faj nevében ... És mi az az emberi faj? Illúziók, fata­­morgána, délibáb... A zsarnokok min­dig ábrándozók voltak.” Az elbeszélés végén Lajevszkij s ve­le együtt Csehov a viharos ten­gerre tekintve így elmélkedik: „A hullámok visszaverik a csónakot, két lépésnyit tesz előre és kettőt vissza. De az evezősök nem engednek, fáradhatat­lanul eveznek tovább, és nem ijednek meg a tornyosuló hullámoktól. A csónak egyre előrehalad, egyre előre, már nem is látni, s az evezősök félóra múlva megpillantják gőzösük fényeit, s egy óra alatt ott lesz­nek mellette. így van ez az életben is ... Az igazság keresése közben az emberek két lépést tesznek előre és egyet hátra, a szenvedés, tévedések és az élet kese­rűsége visszavetik őket, ám az igazság utáni szomjúság és a kemény akarat szárnyain egyre előbbre jutnak. És ki tudja? Lehet, hogy eljutnak egyszer a maradéktalan igazsághoz.” Mint már említettem, Csehov 1891 januárjában kezdte írni a Párbajt. Ha visszatekintek életemre, látom, hogy van valami összefüggés gondolataim, rr* ményeim, kétségeim s mind a között, ami Csehovof sebezte véresre, akkor mi­kor én még a világon sem voltam. Én is találkoztam életemben Von Korenekkel, és qyakran tapogatództam, hibáztam, és akárcsak Lajevszkij, keseregve gondoltam a halvány csillagra, amelyet levertem az égboltról, és akár csak Lajevszkij, lelke­sedve tekintettem a tornyosuló hullámok­kal küzdő evezősökre. Ma a távoli világ­részek elővárosokká váltak. Maga a Hold is valamivel közelebb került hozzánk. Ám múlt mind emellett korántsem veszí­tette erejét, és az ember egyetlen élete folyamán számtalanszor cseréli bőrét, szinte mint ruháját, szívét mégsem vál­toztatja meg soha — szíve csak egyet­lenegy van. Fordította: Péter László 15

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents