A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-26 / 30. szám

Az első számú probléma: nehéz, lakható szputnyikok ® A második: szuperrakéták ® Nehéz dió lesz az élettani korlát ® „Missils and Rockets": 50:3 ® Ki lesz az első? ki lesz íz vilÄQÜR koLumBUSZA í ,,A filmvásznon iivegmaszkos íéríiarc, fe­szült arckifejezéssel . .'. Közben egy műszer mutatja az állandóan növekvő túlterhelést: már eredeti súlyának hétszeresét nyomja a férfi, súlya 500 kg! A vér nehezebb a higanynál is. Szeretné kezét megmozdítani, óriási erőfeszí­téssel igyekszik felemelni . . ." Fenti szövegünk lehetne televíziós közvetí­tés is' egy rakétáról, amely éppen óriási föl­gyorsulással szabadul Földünk gravitációs te­réből, miközben az emberi szervezetre hihe­tetlen túlterhelés nehezedik. Ez esetben azonban csak egy nagy kísérleti centrifugára szerelt fülkéből tudósít az auto­matikus filmfelvevő. De ez is bizonyítja, mi­lyen kellemetlen élmények várnak az űrhajós­ra: a nagy gravitációs túlterhelés és a rakéta­motor okozta rezgések. £s mihelyt kikapcso­lódnak a motorok — az ellenkező véglet, a súlytalanság! Hozzá a tökéletes, ijesztő csend. Hatni kézd az egyedüllét, a korlátolt moz­gási lehetőség. A tudósok élettani korlátnak nevezik ezeket a nehézségeket, melyeknek leküzdését már most gyakorolják a jövő űrhajósai. Nem csoda, hogy sok kalandornak tüstént elmegy a kedve az Ilyen űrhajózástól. Csak a legrátermettebb, hétpróbás pilóták jöhetnek számításba. A világűr meghódításának három fokozata van: műszerek, kísérleti állatok, ember. Az első kettőben már sok eredményt mutathatunk fel. A harmadikra a lehető leggondosabban kell felkészülnünk. Ezt követelik meg az emberies­ség törvényei. Az ember csak akkor indulhat, ha száz százalékosan tudjuk biztosítani életét a világűrben és Földünkre valő visszatérését. A visszatérés problémája követeli meg a leg­nagyobb igyekezetét. Itt van például az ún. hőkorlát: >0—100 kilométer magasságban a visszatérő rakéta a sűrűbb légrétegekbe jut, felszínének hőfoka a súrlódás következtében a két-háromezer fokot is eléri. Valahogyan le kell tehát lassítani a rakétát. Hogyan lesz ez lehetséges? Segédrakétákkal, melyek a repüléssel ellenkező irányban mű­ködnek. Ezek egyúttal lehetővé teszik a raké­ta repülésének irányítását is, így például a meghatározott leszállási hely elérését. Valószí­nűleg ejtőernyős fékezésre is sor kerül a sű­rűbb légrétegekben. A visszatérő űrhajónak tehát sok hajtó­anyagra és komplikált Irányító és fékezoberen­dezésre van szüksége. Ez bizony sok helyet vesz majd igénybe és alaposan megnöveli az űrhajó súlyát. Világos tehát, hogy a lakható szputnyik igen nehéz lesz. Kilövéséhez rend­kívül erös rakéta — szuperrakéta szükséges. A tudományos körökben ismert dolog, hogy az Egyesült Államokban az ún. Merkur terven dolgoznak. Eszerint az űrhajós kabinja nem egészen egy tonnát nyomna — sokkal keve­sebbet, mint a nemrégiben fellőtt szovjet szputnyik. Még a legvérmesebb amerikai tech­nikusok sem merik 1961-nél korábbra tenni a Merkur-rakéta kipróbálásának Időpontját. És ami a kilövő rakétát Illeti: az USA-ban most tervezik a Saturnus rakétát, melynek első lépcsője 680 tonna erejű hajtóművel rendel­kezne. Nem valószínű, hogy 1962-nél korábban kerülne sor kipróbálásra. Kevés ez valahogy a szovjet eredmények mellett, jut mindjárt eszünkbe az összeha­sonlítás. Nem is csoda. A szovjet szputnyik négy és fél tonnája, a Csendes-óceáni szovjet rakétakísérletek 13 ezer kilométeres célbizton­sága megmutatta az egész világnak, hogy a Szovjetuniónak olyan szuperrakétái vannak, amelyekkel fel lehet lőni a lakható űrhajót is. Hiszen ha űrhajó helyett utasokat szállítana, hatvanöt ember térne el benne . .. Ezekhez a tényekhez nem kell kommentír. Jellemző az amerikai „Missils and Rokets" cí­mű szaklap megállapítása: „Gyakran hangoz­tatjuk, hogy az amerikai mesterséges holdak többb tudományos adatot szolgáltatnak, mint a szovjet szputnyikok, amelyeknél inkább a súly számit. Ez bizony nagyon közel jár ahhoz a históriához, amikor a sportolók azon sirán­koznak. hogy az ellenfél durva erejének fel­használásával 50:3 arányban győzött. .." Tehát az amerikai újság szavaival élve, a szovjet „sportolók" nagy pontaránnyal vezet­nek ebben a versengésben. Ez a felelet egy­úttal arra a kérdésre is, amelyre az egész világ kíváncsi: KI lesz a világűr Kolumbusza? Már az óceánon túl is arra a következtetésre jutottak a reálisan számitő emberek, hogy bizony a Szovjetunió polgára lesz az első űrhajós. J. KRYLOV már a küszöböt nyaldosta ... Az öreg az öklét rázta - de visz­szament a házába. Hajnalra már fel kellett kaapszkodnia a ház­tetőre ... Most már elérkezett­nek látták az időt a cselekvés­re. Motorcsónakot küldtek azzal az utasítással, hogy ne „ka­pacitálják" az öreget. Majd szól ő magától is ..." ,,A motoros ott körözött a ház körül, de az emberek te­tették rriagukat, hogy nem lát­ják az öreget. Az meg elkezd szitkozódni: „Hová tettétek a szemeteket, nem látjátok, hogy itt egy embert a vízbejullás jenyeget ?.'... A motoros — hogy megleckéztesse - elke­rülte újra a házat... de aztán nemsokára visszatért az öre­gért. Elvitték az új faluba, öreg feleségéhez. Amikor néhány nap múlva megkérdezték az asz­szonyt, hogy mit csinál a fér­je, mosolyogva válaszolt: ott­hon ül és duzzog, szitkozódik, miféle népség él itt, hagytak volna megfulladni egy öreg embert - de közben már vá­sárolt egy csomó facsemetét, az új ház kertjében ülteti el azokat... - Ilyen a doni ko­zák!" <Solohoo cmekdoiázik ötvenöt éve él a csendes Din mellett Mihail Solohov, a Csendes Don világszerte tisztelt Írója. Egy donmenri kozák falucskában született, a polgárháború, majd a második világ­háború évein kívül mindössze három esztendőt töltött a Dontól távol. 1923-tól 1926-ig Moszkvában újságlróskodott, de aztán visszatért szűkebb hazájába, Vesenszkoje községbe, a nemrég Lenin-díjjal kitüntetett kiváló szovjet Író. „Amikor a Volga- Don-csa­torna építésénél sor került a Cimljanszki-tenger medrének elárasztására - mesélte ven­dégeinek Solohov - néhány falut ki kellett üríteni. A nép új faluba, vadonatúj házakba költözött. De akadt egy öreg kozák — jóval túl a nyolcva­non - aki bizony nem akart mozdulni egy tapodtat sem. Azt mondta az öreg: itt szüle­tett, itt is akar meghalni. A felesége hiába kérlelte, a taná­csi emberek hiába magyaráz­ták, hajthatatlan maradt. Azt mondja ekkor az asszony: Öreg, délután itt a tenger, semmi kedvem vizbejulladni, én megyek ..." „Az öreg meg csak matadt. a kiürítést irányító hivatalos emberek ismerték a doni pa­rasztokat. Tudták, hogy csak valamilyen nagyon kemény lec­ke téríti észre az öreget. Mesz­sziröl, egy magas jegenye te­tejéről, távcsövei figyelték az öreg parasztot, látták, hogy a víz lassan hömpölygő árja már elérte az öreg házát... Hát a koma komótosan kijött, karót vert a-földbe és azon megjelöl­te, meddig ér a víz. Egy óra múlva ismét megjelent a pit­varajtóban, hogy ellenőrizze a vízállást, de a tenger akkor

Next

/
Thumbnails
Contents