A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-18 / 51. szám

Népi kincsek között Kárpát-Ukrajnában A Szernye meg a Tisza egykori árte­rében ballagok Bátyú felé. Jó néhány év­tizeddel ezelőtt még szittyós, zsombékos, lápos terület volt ez, ahol pákászok, csi­kászok foglalatoskodtak, halászószerszá­maikkal, s vadászok és madarászok fog­ták, lőtték a vizimadarakat, vadakat. Jó búvóhely is volt ez a vidék. Akkoriban gyakorta vetődtek ide a Duna-Tisza közé­ről üldözőik elől a feudális rendszerrel hadilábon álló szegénylegények, akiknek itt aztán nemigen akadt nyomára a leg­ügyesebb, legagyafúrtabb pandúr sem. Ma már, persze, nyoma sincs a járha­tatlan, mocsaras lápnak. A mérnökök ter­vei szerint szabályozott folyók mentén hatalmas búza- és kukoricatáblák, krump­liföldek, rétek és legelők terülnek el mindenfelé. Kihaltak a pákászok, mada­rászok, s eltűntek a szegénylegények és pandúrok is. Szovjet-Ukrajna magyar kolhozparasztjai müvelik meg e vidéken a pompás, hordalékos termőföldeket nagy gonddal és szeretettel. Valóságos para­dicsom e vidék. ... Hajnalodik. Az égbolt keleti részén egyre több nyugtalan villanás sejteti, hogy pár perc múlva feljön a nap. A nagy csendben váratlanul dal csen­dül fel. Fiatal leány énekel csengő han­gon, talán egy kőhajításnyira sincs tőlem: Szól a füge madár, mingyár megvirrad mán, szólalj meg, galambom, szeretsz-e igazán. A második szakaszt már mintegy hu­szonöt-harminc fiatal énekli: Ha nem szeretnélek, fel sem keresnélek, ezt a sáros utat nem gázolnám érted. Ni, csak, hiszen az ismerős dal! Pá­lóczi Horváth Lajos jegyezte fel 1940-ben a Munkácstól délre fekvő Fornoson. Igaz, hogy ott kissé eltérő szöveggel éneklik: Szól a fige madár, Mingyár megvérrad már. Fordulj felém, rózsám, Csókold meg az orcám! De a dallam nagyjából egyezik. Odamegyek tf fiatalokhoz, akik éppen akkor érnek egy hatalmas dohánytábla szélére. Valamennyien a bátyúi közös gazdaság dohány-brigádjának tagjai. Megszólítom őket: — Hát maguk ezt a dalt honnan tud­ják? Mosolyognak, majd az egyik közülük megszólal: — Tuda ezt nálunk Bátyúban min­denki. De tudunk mi másokat is... A legszebb dalokat nálunk a juhászunk, T. Baraté János meg Bagu Bertalan, a kolhozelnök helyettese tudja. Forduljon hozzájuk az elvtárs. Meg is fogadtam a tanácsukat, s nem bántam meg. * * * Bátyúban, majd azt követően Kárpát-Ukrajna számos más magyarlakta köz­ségében végzett népköltési gyűjtőmun­kám arról győzött meg, hogy a falusi tömegek mohón szívják magukba a szov­jet kultúra új kincseit, ugyanakkor azon­ban hűen őrzik ősi kultúrájukat, hagyományaikat, szokásaikat. A nép ha­gyománytisztelő és hagyományőrző készségének, szokásaihoz ragaszkodásá­nak nagyszerű megnyilvánulásaira buk­kantam Kárpát-Ukrajna magyarlakta vidékein lépten-nyomon. Tiszamenti vándorlásaim során falusi házak tornácain, dohánypajtákban, pász­torok, szálláshelyén, szőlőcsöszök kuny­hójában és a végtelen búzatáblák szélén egy szép népdalt, balladát, népmesét mondókát, ízes adomát vagy eredeti szó­lásmondást jegyeztem fel sírbahajló ki­lencven-kilencvenöt éves öregemberek, munkájukat végző kolhozparasztok és az életben első tétova lépéseket tevő három­négy éves gyerekek ajkáról. Mindez azt bizonyítja, hogy Kárpát-Ukrajna ma­gyarlakta falvaiban él a magyar népdal, a magyar mese és a magyar nép alkotó hajlamának számos más megnyilvánulása. Munka közben sok érdekes dolog öt­lött a szemembe. Meglepő felfedezése­ket tehettem. Megkapott a talált szö­vegek társadalom-politikai éle, a varián­sok színessége és eredetisége. Bartók Béla 1912-ben Kárpát-Ukrajna területén végzett népdalgyűjtő munkája során a Munkács közelében levő Dercen községben feljegyezte. A csikósok, a gu­lyások ... című magyar népdalt. Csak­nem három évtizeddel később, 1940-ben Pálóczi Horváth Lajos is feljegyezte Der­cenben ugyanazt a népdalt, természete­sen némi eltérésekkel mind a szöveget, mind a dallamot illetően. 1956-ban rá­bukkantam e népdal újabb változatára Bátyúban, ahol Bagu Bertalan 51 éves kolhoztag énekelte el nekem. A dal a feudális rendszerben keletkezett. Arról panaszkodik, hogy a szegény szolgale­génynek lopásra kell adnia magát, ha azt akarja, hogy megéljen, családot ala­píthasson: A csikósok, a gulyások két lajbliban járnak, azok élik világokat, se', haj, kik párosan járnak. Hát én, szegény szolgalegény, csak magam, egyedül, hogy élek meg, ha nem lopok, se', haj, ezres bankó nélkül. Nem kevesebb panasz és keserűség cseng ki a Bátyúban 1898-ban született T. Baraté János juhász ajkáról lejegy­zett Kukás kisjány című dalból is, amely a dohányos leányok sanyarú életét pél­dázza: Kukás kislány, ha bemegy a pajtára, egyenesen fellép a szerdiáraJ Egyenesen fellép a szerdiára, százhúsz póréC berak egy éccakára. „No, te kisjány, nem alszol az éccaka, míg a százhúsz póré be nem lesz rakva." Eljött mán az éjfélnek az ideje, bevan mán a százhúsz pórénak fele. — Ha jakárom újesztendöt csinálok, mán én többet a doháriba nem járok, megmosom a dohántói a kezemet, nem eszek már több keserű kenyeret. 1 Szerdia — az a rúd, amelyre a do­hánypajtában a zsineget kötik. 3 Poré 6—7 méter zsineg, erre fűzik fel a dohányleveleket. A tizenkilencedik században, a be­tyárvilág virágzása idején, amikor még járhatatlan, ingoványos terület volt a Szernyevidék, kedvenc búvóhelyük volt a szegénylegényeknek a Vérke, Szernye vagy a Csaroda mentén elterülő hatal­mas nádas. Ma már az a romantikus korszak csak a népdalokban él. Öreg kolhozparasztok, juhászok szőlőkerülők még tudják őket. Am Makkosjánosiban nemcsak a régi dalokat ismerik. A szovjet éra bekövet­kezte után számos új dal keletkezett és él a nép ajkán. Ezek között sok szép akad, de a legkedveltebb talán az, amely­nek Puskás István klubvezető a szerzője: Daltól zeng a szőlőkertünk, nemsokára szüretelünk. Jól termett a szőlő fája, vidám lesz a házunk tája. Csillag ragyog fenn az égen, dalolnak a falu végen. Arról zeng ott vidám ének, nincs szebb, mint a kolhozélet. A kolhozélet szépségét dicséri egy má­sik dal is, amelynek a Kígyóson élő, ötven felé járó Bocskai Sándor a szerzője. Bocskai egyik alapító tagja az ottani kolhoznak. íme a dal, amelyet falu­szerte énekelnek: Kígyóson a kolhozban szép az élet valóban. Én is odatartozok, szántok, vetek, kaszálok. Lamogáné Kiss Mária a köréje gyűlt gyerekeknek mrséi... 14

Next

/
Thumbnails
Contents