A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-04 / 49. szám

36 éves a Mongol Népköztársaság Egyszer megkérdeztük ez egyik vezető mongol politikust: — Mit tart a köztársaság legnagyobb vívmányának? — Hogy mit? — csodálkozott. — Hát ifjúságunkat! Erre a kijelentésre gyakrán visszaemlékeztünk Mongóliában. Az Ulan Bator-i egyetem pompás épületében vagyunk. A lépcsőkön gyors léptekkel igyekeznek dolgukra a jövő vegyészei, orvosai, irodalmárai, történészei. Valamivel lassaban lépkednek az előadók — a tudományok kandidátusai. Nagyon fiatalok, bizonyára ők is vígan futkároznának a lépcsőkön, egymással tréfálódva, ha hivatásuk nem kötelezné őket méltóságteljes komolyságra. A földszinti folyosón „deli" nemzeti viseletbe öltözött fiúk és lányok tolonganak. Vidékiek. Most várják sorsuk eldöntését: felveszik-e őket vagy sem? Egy kipirult arcú lányka az ablakpárkányra támaszkodva izgatottan babrálgatja a copfját. — Levizsgázott? — szólítottuk meg. — Igen, már letettem a felvételit. — No és, mit gondol, sikerült? A kislány tovább játszadozik a hajával, majd könnyes szemmel felénk fordul és keményen megszólal: — Egyre megy. Az egyetemre azért mégis feltétlenül bejutok! Egy alacsonytermetű legényke önfeledtem szorongatja a sapkáját. — Maga melyik fakultást választotta? — É-é-én, — dadog zavarában a legényke és igyekszik zsebébe süllyeszteni sapkáját, de azután leküzdve zavarát viszszanyert lelki nyugalommal válaszolja: — Én irodalomtudós leszek. író! Most is Írogatok, bár nem remekműveket. Meglátja, sok mindent megtanulok s aztán majd jobban fogok írni! Egy harmadik jelölt komolyan és magabiztosan viselkedik. Már gyermekkora óta gyűjtögeti a növényeket, jóbarátságban volt egy gyógyszerésszel és nagy gyűjteményre tettek szert közösen. Jól ismeri a gyógynövényeket és komoly elhatározása, hogy állatorvos lesz. — A szarvasmarha Mongólia fö kincse — mondja. Nagyon érdekes lesz a,munkám! Sok fiatallal beszélgettünk még. Ha a mongol ifjúságról beszélünk, meg kell említenünk Gacasuhertet, az egyik állami gazdaság traktorosát. Ez a fiatalember állattenyésztő volt, de később szerelmese lett a traktornak és átment dolgozni az állami gazdaságba. A gépészek, traktorosok, kombájnosck baráti társaságában hamarosan a legjobb traktorossá küzdötte fel magát. De nem érte be csak ennyivel. Éjjelente sokat üldögélt barátaival, a traktoroknál és segített a gépek jobb beállításában. Fáradhatatlan munkás volt. Társai megszerették igazmondásáért, azért, hogy tisztán és fennkölten értelmezte a barátság fogalmát. Követni kezdték. A múlt ősszel 5 ezer tugrik értékű üzemanyagot takarított meg társaival az államnak. A nyáron megválasztották Cagasuhertet a Nagy Népi Khurál képviselőjévé. Most már az egész ország életéért és sorsáért érez felelősséget. PAVEL KRAVCSENKO Szanatórium a Krkonose alatt Hegyek alján, erdők között all a régi her- ^ cegi kastély — Nővé Zámky u Hostinného. 1 A kastélyban hét évvel ezelőtt állami szem- , gyógyászati intézetet rendeztek be. Azóta a * szanatóriumban több mint kétezer beteg ke- | resett gyógyulást. A szem krónikus endogén gyulladásait gyógyítják itt, amelyek közül leg- | gyakoribbak ' a szivérványhártyagyulladás, , szemhéjgyulladás, érhártya- és recehártya- ° gyulladás. Elhanyagoltatásuk esetében ezek < a komoly szembetegségek teljes megvakuláshoz vezethetnek. Az intézet munkáját I kritikailag értékelve megállapíthatjuk, hogy a szanatóriumi kezelés, szigorú napirenddel és gyógyszeres kezeléssel, a betegek nagy ( számánál nemcsak az éleslátást javította meg, de a betegek egészségi állapotát is. > és Így lehetővé tette, hogy visszatérjenek a munkájukhoz. A KrkonoSe alatti szemgyógyászati szanatóriumot sok külföldi szakember látogatta már meg — így a Szovjetunióból, NDK-ból, Bulgáriából és Lengyelországból — akik a mi szemgyógyászati ered- s ményeinkre voltak kiváncsiak. A szanatóiriumot dr. Milos Cerny főorvos vezeti gondos munkájára jellemző, hogy még vé-, Ietlen találkozásoknál, a folyosón, vagy a kertben is betegei állapota iránt érdeklő-^ dik. Eqy feltaláló panaszai Közlöm az igen tisztelt Emberiséggel, hogy gyermekkorom óta az örök boldogság problémáján töröm a fejemet. A negyvenes években próféta akartam lenni, megjövendöltem, hogy a nemetek elvesztik a háborút, ezért kaptam néhány ezer pofont, de jóslatom helyes volt. Továbbá közlöm az igen tisztelt Emberiséggel, hogy két évvel ezelőtt végre feltaláltam az örök boldogságot. Bevehető csokoládés cukorkák formájában, tíz deka ára két korona. Eredmény: szavatolt, tömény boldogság. Azonban! A gyártás megkezdéséhez engedély kellett, ilyen papír meg olyan papir, néhány aláírás, néhány pecsét — szóval hivatali szobák ajtaján kopogtattam, hetenként háromszor: hétfőn, csü örtökön és pénteken. A hét többi napját boldogtalansággal töltöttem. Ugyanis hiába várakoztam hétfó reggel, már hat órakor a Hivatal előtt és hiába köszöntöttem az előadót alázatosan, ö becsukta előttem az iroda ajaját, mert nem ért rá. És hiába cselekedtem ugyanezt csütörtökön, ő ismét becsukta az ajtaját, mert nem ért rá. Pénteken sem ért rá. Egy évig hittem neki, a csalfának. Azután leselkedni kezdtem, felébredt bennem a kíváncsiság — és látni akartam miért nem ér rá. Közlöm az igen tisztelt Emberiséggel, hogy a következőket láttam. Az előadó bement az irodába, levetette a kabátját és leült. Zsebéből hosszú papirosokat húzott elö és az íróasztalából egy kis négyszögletű doboz került az asztalra, A dobozban negyvenkilenc lyuk volt, minden lyuk fölött egv szám — egytől negyvenkilencig. A lyukak között egv kis golyó futkározott. Az előadó felemelte a dobozt és mozgatni kezdte olyan buzgalommal, mintha a mozgatásért kapná a fizetést és a prémiumot. Amikor a golyó belegurult az egyik lyukba, a lyuk számát felírta egy papírosra. Amikor együtt volt a hat szám, akkor a hosszú papírsorokon áthúzta ugyanazokat a számokat. És így játszott ez a kedves, aranyos, drága előadó reggel héttől, déli tizenkettőig. Játszott a lelkem, játszadozott a kis buksi, miközben mi kint várakoztunk az előszobában és könyökig rágtuk a körmünket. És közben bejöttek a kollégái, a munkatársai és együtt rázták a dobozt, vitatkoztak és kiabá'tak, és áldották azt a jótét lelket, aki a számozott lyukakat kitalálta és a nemzeti vállalatot, amelyik gyártja. Mert városunk legmagasabb tornyán ott ül Sportka isten és röhög, mert végtelen az ő hatalma. És egy másik tornyon ott ül Sazka-isten és szintén röhög, mert ö is segít időt lopni, telefonkagylókat lecsapni minden hétfőn, csütörtökön és minden pénteken. Mert mi minden csütörtökön és minden pénteken sportkázunk, sazkázunk, dobozt rázunk, vagy lessük a villamosokat és kidülledt szemmel gügyögünk, hogy „az l-es, l-es, a 2-es az 2-es és a 3, 4, 5, 6, 7-es jelzésű villamos az mind x." Hétfőn pedig összegyűlünk munkahelyünkön és bebizonyítjuk, hogy ha a 12-es helyett a 25-öst, a 23-as helyett a 29-est és a 31-es helyett a 42-est húztuk volna át, akkor lenne egy negyedik dijunk. És azt is bebizonyítjuk, hogy ha a DPMB a csütörtöki napokon logikusabb sorrendben járatná a villamosokat, akkor nyertünk volna a Sazkán 18 koronát. Mindez hozzá tartozik napi életünkhöz. Igen tisztelt Emberiség, most már nem érek rá az örök boldogság ügyével bajlódni. Csütörtök van, reggel nyolc óra. Mindenki ordít rám az irodában, hogy vegyem elő a dobozt, mert ki kell tölteni a szelvényeket! P. Gy.