A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-11-20 / 47. szám
' л 'VTV—ír * 'т vT* Üj barázdát szánt az eke A világirodalom egyik legnagyobb élű írója, Mihail Solohov Üj barázdát szánt az eke című, immár klasszikusnak számító remekműve, mint Solohov minden munkája, az írö közvetlen élményeinek tüzében- született nagy alkotás. Több mint huszonöt éve, alig néhány evvel a történés után íródott. Nemcsak kiváló regény, hanem örök történelmi dokumentum is. Elsó filmváltozatát 1910-ben készítette Rejznmn szovjet filmrendező, azonban a film nem talált kelló visszhangra, mert a hatalmas miinek gazdag anyagát nem lehet egy normális, egy estét betöltő film kereteibe leszűkíteni. Alekszandr Ivariov vitte filmre újra a regényt és három részben Igyekezett elgondolását megvalósítani, A két elsó rész most kerlil bemutatásra, az utolso részt még forgatják a moszkvai Lenfilm stúdióban. A Csendes Don és az Emberi Sors után az Üj barázdát szánt az eke cimü Soiohov-mü első két része mind művészi erényeivel, mind technikai megoldásaival méltán osztozik az előzök sikerében; és ha a sok millió olvasó ügy érezné, bogy a film részleteiben el is marad a regény tökéletessége mögött, ez nem a kitűnő rendezés hibája, — az ilyen remekművet lehetetlen minden szépségében megeleveníteni, A film igy is eleget tesz küldetésének, remek színészi teljesítményeivel, gyönyörű felvételeivel, a heroikus tettek megrendítő bemutatásával ujabb milliók ismerik meg a szovjet nép hősi küzdelmét a szétrombolt szülőföld újjáteremtéséért. Ritkán látott művészettel elevenítik meg a színészek a regény alakjait. Jevgenyin Matyejev - a gyermekiesen egyszerű, de annál elszántabb párttitkár, Nayulnov szerepében remekel. Pjotor Glebov kísérteties hűséggel alakítja a nevelésétől szabadulni nem tudó volt rári tiszt sötét alakját. Egész kiválő Ludmila Hltyiva Luska s falu ördögi szépségének szerepében. Pjotr Csermov mint Davidov, Fjodor Smakov mint Razmjotnov, Vlagyimir Dorofjev mini Styicska apó és a mellékszereplök nagy gárdája is kitűnően kiválasztott embertípus. A felvételek legnagyobb része Karinszkaja vidékér., Solohov szülőhelyén készült. SIMKÖ MARGIT A szovjet gyorskorcsolyázók ls készülnek már az űj Idényre A válogatott keretben ismét szerepel Borisz Sztyenyin (képünkön) a világ egyik legjobb gyorskorcsolyázója. A Brazíliában sorra kerüló röplabda-vllágbajnokságon részt ves; Csehszlovákia férfi és nöi válogatottja is. Férfi válogatottunk -mely a legutóbbi VB-on bajnokságot nyert — a selejtezők sorár biztosan győzte le Argentína éi Magyarország válogatottját, s lg; csoportelsőként jutott a döntőbe A csapat tagjai — balról: Kozál edző, Smidl, Sorro, Musll, Paulus Stcßarik, Golián, Maly, Paudus Humhál, Toman, Veselko és Sásinka. íme — a motorkerékpározás hfa veinek legnagyobb örömére — az új ultramodern, oldalkocsis Csepel motorkerékpár. Elegáns és praktikus. Bot- Mathias, a londoni és helsinki olimpiai tíztusa bajnoka is ott volt Rómában. Azonban nem versenyezni ment az örök Városba, hanem filmezni. Rosanna Schlaf fino partnereként egy mitológiai témájú filmben szerepel. Papp László háromszoros magyar olimpiai ökölvívó bajnok 1956-ban a nemzetközi szorítókban mint profi szerepel. Nemrég kijelentette, erös elhatározása, hogy megszerzi az Európa-bajnoki címet s azután visszavonul. Papp november 21-én Párizsban André" Drillel, december 17-én pedig Milánóban Gardellível mérkőzik, Képünkön Papp a hamburgi Walter ellen küzd, akit a 8. menetben kiütöt.