A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-23 / 43. szám

AMedvesalja öt község a rimaszombati járás legdélibb sarkában: Egyházasbást, öbást, Vecseklő, Tajti és Hidegkút. Az öt falut s a hozzájuk tartozó 2800 hektár szántót, legelőt és erdőt szinte karra veszi a karikába fekvő Medves hegység, amely egyben országhatár is Csehszlovákia és Magyarország között. A torzonborz tölgyesekben valamikor még Vidrócki makkoltatott, később ineg - nem is olyan régen — a csempészek találtak bennük jó búvóhelyre. • De a betyárokat agyonverték, s a csempészek ls beköltöztek a nótákba, a betyárok mellé. Tajtln hallottam egyszer a kocsmában énekelni, hogy: ,*Esik eső, nagy sár van a faluba, Csempész lónak most látszik meg a nyoma." Pedig az öt falu közül talán éppen Tajtin van a legkisebb sár esők idején, mert az utcákat, de inkább csak utcácskákat nem rég burkolták kővel. Tqjti még sok másban is a négy másik falu előtt jár. Igy pl. az építkezésben. 1945 óta 50 új lakás épült a faluban, s alig van ház, amelyik újjáépítve vagy javítva ne lett volna. Elöl jár abban is, hogy a Medvesaljén egyedül itt a szövetkezeté minden föld. Illetve: majdnem minden. Mert öt hektár még magén kézen van. Erről az öt hektárról még külön lesz szó. A medvesalji határ kultúrnövények alá nemigen jó, sőt néhol határozottan rossz. Ahogy az egytházasbásti elnök mondta: ennek az agyagos, „siker" földnek nagy része csak téglának való. S még ebből sincs. elég. Ugyanis a nem egészen 2800 hektárból (amelynek csak a fele szántó) az öt falubán 2895 embernek kéne megélnie. Ki tehet róla, hogy itt még a földesurak ls „szegények" voltak. Néhai Bakonyi Eleknek pl. alig 200 holdja s Szilányi Lajosnak is csak valamivel többje volt. Igy történt, hogy a medvesalji paraszt a parcellázás után, ha még lett volna pénze a föld megváltására, se igen gazdagodhatott volna meg. Nem is volt itt a felszabadulás elótt se igen több 20-30 holdnál egy kézen. De már az ilyen is nagyon kevés volt. A lakosság túlnyomó része 2—3 iholdon kínlódott, vagy teljesen nincstelen volt. De a palóc nem akart éhen halni. 1919-ben hát Egyházasbástból pl. mér negyvenen jártak a közeli rónai szénbányába. Ezzel a „kiszakadással" aztán a Medvesalján két új dolog kezdődött: a munkásmozgalmi élet és a kétlaki életforma. 1919-ben a negyven rónai szénbányász között volt az öreg Adám Mátyás ls. Szikár, keskeny arcú, törött ember. Megviselt, gyenge tüdeje a bányára emlékezteti, zilált idegzete az üldöztetésekre, de a szemében néha még fiatal fények villódzik: ilyenkor a füleki vagy a feledi tüntetésekre gondol, vagy arra, hogy hogyan került kl a 27-es 'községi választásokból a Párt győztesen, s hogyan volt hét éven keresztül ő a faluban a bíró, „kommunista biró". S szívesen emlékszik Hereboglyézók Tőzsér Árpdd: Krumpllísó egytiizasb&sti asszonyok (Szociográfia - vázlat) Kaszálják Öbáston a tarlói.erót a végsó győzelemre, mikor régi jelszavuk, a „Döntsd a tőkét!" valóra vált. Csakhogy Ádám bácsi öröme 1945-ben Medvesalján nem volt általános. Ugyanis itt már jöval a fordulat előtt se volt nagybirtok. A felszabadulás legjelentősebb eseménye, a földosztás, a medvesalji parasztot hát alig érintette: nem volt mit felosztani. Maradt hát a régi gyakorlat: az egy-két hold mellett eljárni az iparba is, vagyis kétlaki életet élni. Cg és föld között Két-három holdját az asszonyra meg a gyerekekbe hagyta, 6 maga meg elment a toástl, macrkalyuki, ereszvényi, kőbányákba, a pótorl szénbányába, vagy a füleki zománcgyárbe pénzt keresni. S ha napi két-háromórás autóbuszozás után estefelé hazaért, akkor nekifeküdt ő ls a.földnek, segített az asszonynak. Ilyenképpen tizenkét-tizennégy órát dolgozott, de meg sem fordult a fejében, hogy neki is joga volna kulturáltabb, kényelmesebb életet élni. Két helyről is biztosítani akarta megélhetését, de a kevés és gyenge föld néha nemhogy szaporította volna a jövedelmét, hanem még az Iparban kapott fizetésénekh

egyrészét is felemésztette. A szövetkezetről hallani sem akart, mert félt felcserélni a biztos havi fizetését a bizonytalan egységrendszerrel. Húzta hát a kettős igát, mig bírta. S hogy milyen elszántásggal, arra legjobb példa a tajti T. Béla, aki Inkább kifizette a követelt hét ezer korona szociális biztosítást egyszerre, de mégse irta alá a belépési nyilatkozatot. Máig is egyénileg müveit öt hektár földjét. Tajtln ő az utolsó magángazda. 1957-ben aztán megtört a jég. Három faluban, Egyházasfeéston, Vecseklőn és Tajtin egyszerre alakult meg a szövetkezet, s rá egy évre megalakult a negyedikben is, öbáston. S ezzel látszólag megoldódott a helyzet. A munkába eljárö férfiak válláról lekerült a föld terhe, s a szövetkezetben gépek és szakemberek segítségével, s az erősebb munkához szükséges néhány férfierővel az asszonyok maguk is meggyőzik a földet. A kedélyek csillapulnak s kialakul a munka egyenletes ritmusa. Az öbásti szövetkezetben — annak ellenére, hogy ez • legfiatalabb — húsz koronát fizetnek egy egységre. A másik háromban tizennégy-tizenhatot. Egyhézasbástban a kilencven tag közül harmincnegyvennek takarékkönyve van, s ez is jelent valamit. Egyelőre még ugyan sok a pötolnivaló. A minőségileg másfajta